Locsolás, sibálás, kókányozás, suprikálás - húsvéthétfői népszokások

A húsvéti ünnepkör részeként a húsvéthétfő szorosan kapcsolódik a húsvétvasárnaphoz, amely Jézus Krisztus feltámadását ünnepli.

A húsvéthétfő gazdag hagyományaival és szokásaival különleges színt ad a tavaszi ünnepkörnek. Az élő hagyományokon keresztül idézi meg a tavasz örömét és a feltámadás üzenetét. A legismertebb húsvéthétfői szokásunk a locsolás, locsolkodás.

A húsvéthétfői locsolkodás szokása mélyen gyökerezik a magyar népi kultúrában.

A kifejezetten keresztény eredetű szokások mellett a néphagyomány is rengeteg jelentést társított a locsolkodáshoz: a víz tisztító hatására is utal, valamint a termékenységet jelképezi.

Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint pedig arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

A víz és a termékenység szimbolikája a legfontosabb elem, amelyek a húsvéti locsolkodás és a hímes tojás hagyományában is tükröződnek.

A népszokások szerint a férfiak ilyenkor sorra járták a házakat és különböző versek, énekek kíséretében locsolták meg a lányokat, asszonyokat.

Eleink vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami a locsolás egykori módjára utal, hiszen gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet, vagy a patakban megfürösztötték, sajnos ha hideg volt húsvétkor, bizony betegség is származhatott ebből.

Az Ipoly mentén már előző este jártak a legények, ez volt az úgynevezett tojáshajtás. Lányos házanként 8-10 tojást szedtek össze.

Előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott a tojásrántottát elkészítették és megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szórták, akire valamilyen oknál fogva haragudtak. Azután indultak el locsolni. Külön jártak locsolni a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz.

Ezen a napon Szeged vidékén a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, ahol egész vödör vízzel öntötték le őket, megelőzve nehogy kelésesek legyenek.

A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt, a két világháború között vált fokozatosan általánossá.

Erdély bizonyos vidékein a fiúk a kiszemelt lány kapujára nyírfaágat tűztek, másnap pedig csapatostul kértek bebocsáttatást, és kíméletlenül megöntözték vödörből a választottjukat.

A húsvéti locsolásnak helyileg kialakított hagyományos formái voltak. Egyes vidékeken szokás volt a húsvéthétfői locsolást másnap viszonozni: keddenként a lányok indultak útnak, hogy megöntözzék a legényeket.

A húsvéti tojásfestés hagyománya évszázadokra nyúlik vissza, és számos nép vagy vallási felekezet szokásaiban megtalálható.

A locsolásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. Sok változata és technikája létezik mind a tojáshímzésnek, mind a festésnek.

A legelterjedtebb a piros szín, de népi motívumokkal díszített, patkolt vagy karcolt technikák is ismertek. A piros szín egyrészt a szerelmet, az életet jelképezi, másrészt a legenda úgy tartja, hogy a keresztfán függő Krisztus vére lecsöppenve megszínezte az éppen ott imádkozó nő kosarában található tojásokat.

A húsvéti tojásjátékok sorába tartozik a tojásvadászat (rejtett tojások keresése), a tojásgurítás, a tojásdobás és a tojásösszeütés. Utóbbi egyik elnevezése, a kókányozás a húsvéti szentelt tojás régi nevét őrzi.

Tojásgurítás

A tojásgurítás a Dél-Dunántúlon, különösen Somogy, Baranya és Zala megyében volt szokás.

A játék lényege, hogy a résztvevők tojásokat gurítanak le egy domboldalról. Célja, hogy a tojásokat minél messzebbre gurítsák. Az a játékos nyer, akinek a tojása a legtávolabb gurul anélkül, hogy összetörne.

Tojásösszeütés

A tojásösszeütés főként a fiúgyerekek játéka volt, amit a húsvéti tojásokkal játszottak. Beálltak egymással szemben, mindenki a kezébe fogott egy-egy tojást a hegyével felfelé, a cél pedig az volt, hogy az egyik eltörje a másiknál lévő tojást. A játék nehézsége abban volt, hogy a tojások összeütésénél csak az egyik tojásnak volt szabad megrepednie. Csalni is lehetett fából, mészkőből, gipszből készült műtojással. Úgy tartották, akinek a tojása ép maradt, tovább fog élni.

Kókányozás

A kókányozás során is az volt a cél, hogy eltörjék a tojást, azonban itt pénzérmével kellett eltalálni.

A vágató (tojás tulajdonos) és a vágó (dobó) megegyeztek a játékszabályokban, vagyis, hogy milyen távolságból és hányszor lehet próbálkozni újabb és újabb pénzérmékkel. Vagy tenyérben, vagy a földre téve kellett eltalálni a tojást, de nem akárhogy: a pénzérmének meg kellett állnia a tojásban. Ha a vágó nem találta el a tojást, az összes pénzérme, amivel próbálkozott, a tojás tulajdonosáé lett.

Tojáskeresés

A gyerekek számára izgalmas hagyomány a tojáskeresés, amely során a kertben a nyúl által elrejtett tojásokat, édességeket esetleg apró játékokat kutatják fel. 

Tojásdobás

A tojásdobás főként a lányok játéka volt. Ketten megálltak egymással szemben, majd vezényszóra egyszerre dobták át egymásnak a tojásokat úgy, hogy azok ne koccanjanak össze. Aki nem tudta elkapni, veszített. Többen is játszhatták, nagy körbe állva, sőt: a fiúk is becsatlakozhattak, akik a dobások alkalmával megpróbálták elcsenni a tojásokat.

Húsvéti korbácsolás, vesszőzés

Nem a vödörnyi jéghideg víz volt a legrosszabb dolog, amit a lányok húsvét hétfőn a nyakukba kaphattak. A locsolással egyenértékű vesszőzés volt néhol szokásban húsvétkor.

Fejér vármegyében és a Dunántúl egyes részein elterjedt népszokás volt a húsvéti korbácsolás. Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás. 4, 6, 8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőznek.

A fiúk megcsapkodták a lányokat, s mondták:

A húsvéthétfőhöz Felvidéken az öntözés, locsolás, lányok és asszonyok vesszőzésének szokásai kapcsolódnak. Nyugaton a vesszőzés,  mai Közép- és Kelet-Szlovákiában az öntözés volt a jellemző. A lányok a sibára szalagot kötöttek, borral vagy piros tojással kínálták a legényeket. Ezekben a falvakban ma már többnyire locsolnak is a korbácsolás után.

Tordason (Fejér vármegye) a legények csak az ismerős lányokhoz mentek sibálni ketten-hárman egy csoportban. A lányoktól a korbácsolás után egy szál szalagot kaptak a siba végére. Ha udvarlója volt a legény a lánynak, akkor piros színű, ha nem akkor kéket, lilát vagy fehéret kapott. A legények festett tojást is kaptak. A sibálás után locsolás is volt.

Suprikálás

A Felvidéken ismert szokás a suprikálás, amikor a lányok korbácsolják meg a húsvéti locsolást végző legényeket.

Krisztus-katonák Hajdúdorogon 

Hajdúdorogon sajátos ünnepi hagyomány kapcsolódik húsvéthoz. Nagypéntektől húsvétvasárnapig hagyományos viseletbe öltözött kardos legények teljesítenek szolgálatot a görögkatolikus székesegyházban. Fő feladatuk a Szent Sírnak, a templomban felállított Jézus szimbolikus nyughelyének őrzése.

A Krisztus-katonák jelen vannak az éjféli feltámadási szertartáson, illetve a húsvétvasárnapi ünnepélyes szent liturgián és pászkaszentelésen, az ünnepi eledelek megáldásán is. Soraikba csak olyan fiatal hajdúdorogi legények jelentkezhetnek, akiknek megfelelő a fizikuma, görögkatolikusok és nőtlenek. A hagyományt felvették a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

Tojás

A tojás a megújulás, születés, termékenység, újjászületés jelképe. A piros tojásnak mágikus ereje van, erőt, illetve Krisztus vérét is szimbolizálja.

Bárány

A bárány a legősibb és a legelterjedtebb húsvéti jelkép, Jézust jelképezi. Jézust Isten bárányának is nevezik, hiszen egyfajta áldozati bárányként tekintenek rá.

Barka

A barka szintén fontos húsvéti jelkép, a mi éghajlatunkon a pálmaágakat helyettesíti, amelyekkel üdvözölte a nép a Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Ennek emlékére szentelik meg a barkát virágvasárnap.

Húsvéti gyertya

Húsvét ünnepének tiszteletére a hívek gyakran gyújtanak gyertyát. A fény a boldogságot és Krisztus jelenlétét szimbolizálja, aki feltámadt a halottak közül. Úgy tartják, az ünnepi gyertya megnyitja az utat az új élet felé, ezért bír ekkora jelentőséggel a húsvéti gyertya.

Nyúl

A húsvéti nyúl a családot jelképezi, hagyománya Németországból terjedt el a 19. században. Napjainkban a húsvéti nyúl világszerte elterjedt szimbólum, amely a tavaszi ünnepek vidámságát és az élet megújulását jelképezi.

A dél-magyarországi sváboknál húsvét reggel a gyerekek dallal és mondókával hívogatták a húsvéti nyulat, hogy mielőbb megérkezzen és ajándékot hozzon.

A fehérvasárnap (mátkáló vasárnap) a húsvétot követő vasárnap, a húsvéti ünnepkör zárónapja. Fehérvasárnap jellegzetes szokása volt a komálás, mátkálás. Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.

A fehérvasárnap elnevezés arra utal, hogy a nagyszombaton kereszteltek ezen a napon, azaz a szent szombatot követő nyolcadik napon vehették le fehér ruhájukat, amelyet egy héten át viseltek. 

Ekkor volt szokásban, elsősorban Zala és Somogy megyében, de a moldvai magyaroknál is a szertartásos barátságkötés, a mátkálás vagy komálás. A fiatalok (főleg a lányok) szertartásoson barátságot kötöttek, amit tojás- vagy komatál (sütemény, gyümölcs, bor) cserével pecsételtek meg. Előfordult az is, hogy leány fiúnak küldte, vagy fiúk egymásnak küldték.

Az ajándékot a legtöbb helyen nem személyesen adták át, hanem a nagyobb lányok kisebbekkel küldték, amelyet a Komatálat hoztam kezdetű vers vagy ének kíséretében adtak át.

Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. Az Ormánságban a nagylány legkedvesebb pajtásának, leendő komaasszonyának személyesen vitte a mátkatálat.

A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának; a lányok pedig mátkának nevezték egymást.

A barátság néha a férjhezmenetelig tartott, de egész életre is szólhatott, különösen, ha később a gyermekeik születése után keresztkomák is lettek.