Jézuskeresés, zöldágjárás, húsvéti didergés - húsvétvasárnapi népszokások, hiedelmek
Húsvétvasárnaphoz számos szokás, hagyomány, hiedelem kötődik, amelyek a keresztény feltámadás örömét, a tavasz beköszöntét és a természet újjáéledését ötvözik.
A keresztény tanítás szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de halálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.
Húsvétkor ér véget a negyven napig tartó böjt, a hústól való tartózkodás. Ezt fejezi ki az ünnep magyar neve is: a hús magunkhoz vételének első napja.
A húsvét a mozgó ünnepek közé tartozik, vagyis nem esik ugyanarra a napra minden évben. 325-ben a niceai zsinat a keresztény húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette. Függetlenítve ezáltal a keresztény ünnepet a zsidó pészahtól. Amennyiben a holdtölte vasárnapra esik, úgy a következő vasárnapra csúszik át az ünnep.
A nyugati kereszténység húsvétvasárnapja legkorábban március 22-ére, legkésőbb április 25-re esik.
Magyarországon az 1092-es szabolcsi zsinat határozata szerint a húsvét eredetileg négy napig tartott. Ezt 1611-ben a nagyszombati zsinat három napra, majd 1771-ben XIV. Kelemen pápa két napra rövidítette. Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 5-én és 6-án ünneplik a nyugati keresztény egyházak.
Pészah
A zsidó vallásban pészahkor ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást. Az egyiptomi fogságból menekülő zsidóknak nem volt idejük és módjuk a tésztát megkeleszteni. Magyarul ezért a kovásztalan kenyér (pászka) ünnepének is nevezik. Az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren való átkelésre emlékeztet.
Húsvéti határjárás, határkerülés
Húsvétvasárnap sok helyen tartottak, néhol még ma is tartanak, határjárást. A férfiak húsvétkor minden évben körüljárták a falu határát. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel.
A határkerülés szokása az ősi mágikus körbefoglalásból ered, amelynek rítusa során körbekerítették a települést és földjeit, hogy távol tartsák tőle a veszedelmeket.
Érdekes, igen ősi szokás, hogy akik először vettek rész a határjáráson azokat a határjelekre fektetve megvesszőzték, így vésték emlékezetükbe a határjelek helyét. A határjárás hajnalig tartott. Eleink így fohászkodtak:
Húsvéti didergés
A Maros megyei Szentgericén, akik részt vettek a határjárásban, ismét összegyűltek a húsvéti didergésre. Ez megszégyenítő, figyelmeztető szokás volt. Megesett lánynak bölcsőt, tolvajnak börtönt, hanyag papnak keresztelnivalót, részeges kántornak pálinkát ajánlottak. A házaktól tojást gyűjtöttek.
Jézuskeresés
Nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán a Jézuskeresés, istenkeresés, szentsírkeresés elnevezésű népi ájtatosságot tartották.
Nagyszombat éjszakáján végigjárták a falubeli és a határban lévő kereszteket. A legtávolabbi keresztnél valaki elrejtette Krisztus szobrát. Mikor megtalálták a szobrot, valóságos diadalmenetben vittek vissza a templomba, majd körmenetben a temetőbe tértek, ahol mindenki a szerettei sírjánál imádkozott.
A halott Jézus sírját felkereső asszonyok emlékét őrzi ez a hagyomány, résztvevői az ő nyomukban járnak
A Kárpát-medence több pontján ismert szokás volt különböző változatokban: többek között a Rábaközben, az Ipoly mentén és a Székelyföldön.
Kunszigeten megőrződött, napjainkig folyamatosan élő népi vallásos jelenség.
A Jézuskeresésen résztvevők a templom előtti keresztnél gyülekeznek még húsvétvasárnap virradat előtt fél ötkor. Előénekes vezetésével énekszóval járják végig az utat négyes sorokban a határbeli „fölső köröszt” felkeresésével a temetői keresztig, majd onnan vissza a templomig. Az énekek és imádságok a három szent nap eseményeinek átélését teszik lehetővé: az első részben nagypénteket - Jézus kereszthalálát, a másodikban nagyszombatot - Jézus sírbatételét, a harmadikban húsvétvasárnapot - Jézus dicsőséges föltámadását.
Zöldágjárás
A zöldágjárás a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék. Elsősorban a lányok, esetleg a legények is kézfogással sorba álltak. A sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így mentek végig a falun.
Kakaslövés
Fiatal fiúk vettek néhány kakast, majd tréfás szöveggel elbúcsúztatták. A dramatikus játék után a táblára rajzolt életnagyságú kakasra lőttek. Az győzött, aki eltalálta a közepét. Este a kakasokból készült ételt együtt elfogyasztották. Az asztalnál a győztest a főhelyre ültetik, ő kapja a kakas combját, máját, szívét.
Ételszentelés
A húsvétvasárnapi hagyomány része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása.
Az asszonyok szép terítővel letakart kosarakban vitték, sok helyen ma is viszik a templomba a szentelésre szánt, gondosan elkészített ételeket.
A megszentelt ételt elfogyasztják, de az ételmaradékot sem dobják ki. Számos vidéken a sonkacsontot a gyümölcsfára akasztják, a tojáshéjat pedig beszántják a jobb termés reményében. Szilhalmi (Heves vármegye) gazdasszonyok a sonka, a tojás, a kalács és a bor mellé a kosárba kukorica és árpaszemeket is helyeztek, hogy azokat az állatok takarmányába tegyék.
Mit jelképeznek a húsvéti ételek?
Minden ételnek szimbolikus jelentése van, amely kapcsolódik Jézus szenvedéseihez, halálához, feltámadásához, ahhoz az áldozathoz, amelyet az emberiségért hozott.
A húsvéti ételek sorában a bárány Jézust, a bor Krisztus vérét jelképezi, a tojás az élet, az újjászületés szimbóluma, a sonka a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált jellegzetes húsvéti étellé. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi.
Ételszentelés után eleink siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban.
A magyar néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, hogy kivel fogyasztották el, és mindig hazataláljanak.
A családtagok egymást kínálták a megszentelt tojással, melynek húsvétvasárnapi elfogyasztása egészségmegőrző és termékenységvarázsló hatással bírt. A palócoknál a húsvéti tojás a család egységét és összetartását is szimbolizálta.
A húsvéti sonka mellől nem hiányozhat a torma, felidézve ezzel Jézus „keserűségét”.
A torma, a hagyma és a só a népi hiedelmek szerint gonoszűző hatással bírnak. Göcsejben úgy tartották, hogy a markáns ízű, könnyfacsaró torma elriaszt minden ártó alakot, gonosz szellemet.
A néphit a hagymának és a sónak is archaikus gonoszűző erőt tulajdonít - úgy hitték, ezt az erőt a megszentelés csak fokozza. A szentelt sóból félretettek egy maroknyit, és a későbbiekben dagasztáskor a tésztába tették, hogy jó kenyér süljön, de még az állatok takarmányába is hintettek belőle.
Eleink az ételek maradékát sem dobták ki, mert bajelhárító erőt tulajdonítottak nekik.
Húsvéti tojás héja
A tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne, valamint szétszórták a földeken, hogy távol tartsák a kártevőket. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása.
Megszentelt kalács morzsája
Egyes zempléni falvakban elterjedt szokás volt, hogy a megszentelt kalács morzsáját a tyúkok elé szórták, hogy azok sok tojást tojjanak. Máshol a tűzvészt tartották távol a szentelt morzsával, vagy megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket. Ismeretes olyan babona is, hogy tűzbe vetették, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből.
Az elégetett morzsának Lukácsházán (Vas vármegye) a következő magyarázatot adták: „Egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle” (Tátrai Zs. gy. 1966).
Van olyan hiedelem, amely szerint, ha a pászkamorzsát elássák, vagy ha az véletlenül kerül a földbe, hét év múlva kikel, virág lesz belőle, tovább terjed és minden évben virágzik. Ez a pászkamorzsavirág.
Húsvéti sonka csontja
A húsvéti sonka csontjához is több mágikus cselekedet kapcsolódott, így vigyáztak arra, hogy a csont a fogyasztás során ne sérüljön, ne törjön el.
Lesenceújfaluban (Veszprém vármegye) a jobb termés reményében a rosszul termő gyümölcsfára akasztották. A szentelt sonka csontját viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba. Göcsejben (Zala vármegye), Sióagárdon (Tolna vármegye) a sonka csontját a kéményhez szokták tenni, hogy így tartsák távol a tűzvészt a háztól. Mások az eresz alá rejtették el, mert az megvédte a házat a villámlástól.
A sonkacsont a néphit szerint még a boszorkányokat is távol tudta tartani. Csíkszentkirályon a csontot az istálló gerendájára kötözték, hogy a boszorkányok ne csomózzák össze a lovak farkát és sörényét. Másutt a sonkacsontot felakasztották az istállóban, hogy védje az állatokat a rontás ellen.
Így védték a házat a villámcsapástól
A hajdúdorogi görögkatolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe abban a hitben, hogy megvédi a házat a bajtól, villámcsapástól.
A víz szerepe húsvétvasárnapon
Húsvétvasárnap eleink nagy szerepet tulajdonítottak a víznek.
Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés.
Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen.
Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. Úgy tartották, ezen a napon a víznek és a tojásnak szerencsehozó ereje van.
Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.
Húsvétvasárnapi tilalmak
Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor sem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.
Nem hajtott ki a csorda, és nem fogtak be állatot sem.
A seprési tilalomnak a Tápió mentén azt a magyarázatot adták, hogy így elsepernék a locsolókat.
Ezek a tilalmak a nap szentségét és nyugalmát hivatottak biztosítani, miközben a családok együtt töltötték az időt.
