2023. február 13., 09:10

Kármán József-emlékmű Losoncon

Kármán József a felvilágosodás korának legjelesebb írója, irodalomszervezője, lapkiadója és színházszervezője 1769-ben született Losoncon.

Kármán József-emlékmű, Losonc
Fotó: Görföl Jenő

Apja református lelkész volt. Szülővárosában végzett tanulmányai után jogot hallgatott a pesti majd a bécsi egyetemen. Diplomája megszerzése után Pesten lett ügyvéd, itt lépett be az egyik szabadkőműves páholyba, és itt került kapcsolatba a magyar jakobinus mozgalommal. Ráday Pállal együtt szervezte az első magyar színtársulatot, egy másik társával pedig megindította az Uránia című negyedévenként megjelenő irodalmi folyóiratot.

Ekkor született meg a Fanni hagyományai című napló- és levélformában írt első modern magyar regény.

Az irodalmi élet alakulására nagy hatása volt a Nemzet csinosodása című tanulmánya. 1795 áprilisában visszatért Losoncra, s még ugyanebben az évben tragikus hirtelenséggel, mindmáig nem tisztázott körülmények között halt meg.

Kármán József-emlékmű, Losonc
Fotó:  Görföl Jenő

Művei és emléke egy fél századra feledésbe merültek, és csak a reformkorban fedezték fel jelentőségét. A szülőváros pedig csak száz évvel halála után állított neki emléket, amelynek a felavatására 1896-ban, a millenniumi ünnepségek alkalmából került sor. Eredetileg a Magyar Királyi Állami Főgimnázium bejáratával szemben egy kis ligetben avatták fel a faragványokkal díszített, vésett feliratú, négy méter magas emlékoszlopot. (A Kármán feltételezett sírhelyét jelölő fehér márványobeliszket csak egy évvel később állították a református temetőben, ahol azóta is áll.)

1945-ben az új hatalom az emlékművet és az emléktáblát is elrejtette a református templom kertjének bokrai közé, ahol a nyilvánosság elől elzárva volt 1969. március 24-ig,

amikor a Csemadok kezdeményezésére jól látható helyre, az 1945-ben megsemmisített 1848/49-es honvédemlékmű helyére állították. A szlovák nyelvű felirattal kiegészített emlékművet Kármán József születésének 200. évfordulóján többnapos rendezvénysorozat keretében ünnepélyesen újraavatták.

Az emlékművet Losonc város közönsége közadakozásából Gerenday és Fia pesti kőfaragó készítette.

Az 1969-ben felújított emléktáblán ez a szöveg áll:

KÁRMÁN  JÓZSEFNEK

A FELVILÁGOSODÁS KORI

IRODALOM ÉS NEMZETI

ÚJRAÉBREDÉS ELŐHARCOSÁNAK

EMELTETTE KEGYELETTEL LOSONCZ

VÁROS KÖZÖNSÉGE HALÁLÁNAK

100-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

1896-BAN

ÁTHELYEZVE SZÜLETÉSÉNEK 200-IK

ÉVFORDULÓJÁN 1969-BEN

 

 

Megjelent a Magyar7 hetilap 6. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.