2024. március 28., 12:04

Inkább legyenek hosszú, sikertelen tárgyalások, mint egyetlen puskadörrenés - interjú Kiss Rajmunddal

Megelőzhető lett volna az orosz–ukrán háború, ha a diplomácia határozottabban lép fel? Milyen eszköztára van a diplomáciának, amellyel lezárható a konfliktus? Mi a közös a nemzetközi diplomáciában és a társas kapcsolatokban? Kiss Rajmundot, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhelyvezetőjét kérdeztük.

interjú
Fotó: Katona Tamás

Kiből lesz a jó diplomata? Mindenki elsajátíthatja ezt a hivatást, vagy a személyiségnek döntő szerepe van?

Természetesen sok mindent meg lehet tanulni, de az empátia a másik ember felé, a kommunikációs készség szintén fontos.

A legjelentősebb szerepe azonban szerintem a hazaszeretetnek van, annak, hogy aki diplomatának készül, mennyire patrióta.

Amikor az ember egy fogadó országban van – így hívjuk, amikor külföldön képviseli a diplomata a hazáját, akkor Magyarország, a magyar külgazdaság érdekében tárgyal. Talán a legfontosabb az, hogy csillogjon a szeme, amikor Magyarországról beszél. Akkor lesz hiteles a fogadó ország kormányzati képviselői, az üzleti szféra, vagy éppen a kulturális élet szereplői előtt, attól függően, mi a feladatköre.

Azt gondoljuk, hogy a diplomácia uniformális világ, vagyis mindenütt hasonló szabályok uralkodnak, miközben a nagyvilágban eltérő kultúrák vannak. Ön a Közép-Európától nemcsak földrajzilag, de kulturálisan is távol eső Délkelet-Ázsiában volt diplomata. Melyek azok a tapasztalatok, amelyeket utólag a legfontosabbnak tart?

Szingapúrban volt az állomáshelyem, de regionális külgazdasági diplomataként Indonéziában, Malajziában, a Fülöp-szigeteken, sőt még Bruneiben is szolgáltam, mielőtt Genfben nagykövet lettem volna. Délkelet-Ázsiában a miénktől valóban merőben eltérő a kultúra, a szokások, ebből adódóan sokszor másképpen alakítható ki a tisztelet és a bizalom. Márpedig a diplomata számára nagyon fontos, hogy elsősorban a bizalmat kell megnyernie.

Ha elfogadnak egy diplomatát, ha személyesen megbíznak benne, akkor sokkal szívesebben tárgyalnak akár az őt küldő országról is.

Nyilván a diplomata igyekszik felkészülni, mire számíthat a fogadó országban. Ezzel együtt is, érték váratlan helyzetek?

Diplomataként minden nap különleges… Nem kell messzire menni, már Németországban is sok minden eltér az általunk megszokottól, de Ázsiában, ezen belül Délkelet-Ázsiában teljesen mások a kulturális szokások.

A napokban olvastam egy hírt, hogy az újságírók feladatait hamarosan átveheti a mesterséges intelligencia. Mit gondol, ugyanez megtörténhet a diplomaták esetében is?

Szerintem nem. Én hiszek az emberi kapcsolatban, a személyes meggyőzésben – ahogy mi most beszélgetünk, látjuk egymás tekintetét. Azt gondolom, a mesterséges intelligencia ezt nehezen tudja pótolni. De soha ne mondd, hogy soha.

Úgy képzeljük a diplomáciát, amely a konfliktusokat kezeli, esetleg megelőzi. Sajnos napjainkban is sokakban merülhet fel a kérdés, a háborúk megelőzhetőek a diplomácia által?

Nagyon sok konfliktusról nem is tudunk, mert a diplomácia megoldotta, és ki sem derült. Ez a legszerencsésebb forgatókönyv. Az elmúlt években nagyon sokan azt mondták, hogy a diplomácia megbukott, hiszen nem sikerült véget vetni az orosz–ukrán háborúnak, és egyelőre nem látszik a tartós rendezés esélye a gázai konfliktus esetében sem. Azt azonban látni kell, azért, mert két ország harcol, a diplomácia nem áll meg.

A diplomáciai tárgyalás elkerülhetetlen kapu a békéhez vezető úton. Minden háborút, mindegy, hogy meddig tart, mindig a diplomácia fogja lezárni.

Gyakran állítják párhuzamba az ukrajnai „vérszivattyút” az első világháborúval. A történészek szerint az első világégés lehet, ki sem robban, ha a britek időben figyelmeztetik a császári Németországot, hogy belépnek a háborúba. Egy hatásosabb diplomáciai fellépés esetén a Kijev elleni orosz invázió is elkerülhető lett volna?

A diplomácia a tárgyalás művészete. Ha bizalmat szavazunk a tárgyaló partnernek, szerintem nagyon sok konfliktus elkerülhető. A legnagyobb probléma, ami az elmúlt két évben történt a Nyugattal és Oroszországgal, hogy elzárták a tárgyalások csatornáit, Ukrajnában még törvény is szabályozza, hogy nem lehet tárgyalni Moszkvával.

Inkább tárgyaljunk évekig, és legyenek sikertelenek a tárgyalások, mint hogy egyetlen puska eldörrenjen. A történelem tanít, üzen, csak figyelni kell.

Bármikor, akár az első világháborúig, akár korábbi konfliktusokig megyünk vissza, nagyon sok olyan üzenete van minden egyes háborúnak, ami fontos, amiből tudunk tanulni. De ne felejtsük el, a politikusok emberek, nekik kell megegyezni. Borzalmasan nehéz olyan állapotban tárgyalni, amikor nem tudják leválasztani a személyt a problémáról, hogy egy ismert tárgyalási stratégiát idézzek. Kevés szó esett az elmúlt két évben arról, hogy 2022. március 29-én Isztambulban volt egy nagyon fontos tárgyalás. Szinte megszületett a béke, a felek a legfontosabb pontokban megegyeztek, de sajnos a megállapodást nem tudták a gyakorlatba átültetni. A legfontosabb kérése, aggodalma a Szovjetunió felbomlása óta az orosz politikai vezetésnek, hogy Ukrajna ne legyen NATO-tagállam. Moszkvának ezt a feltételét Kijev elfogadta, cserében Ukrajna szuverenitását kilenc nagyhatalom – köztük az Egyesült Államok és Kína – szavatolta volna egy lehetséges jövőbeli orosz támadással szemben.

Az orosz–ukrán háború kapcsán olyan érzése van az embernek, mintha folyamatosan szintet lépne a konfliktus. A németek először még csak sisakokat akartak küldeni Kijevnek, a francia elnök a minap már nyugati csapatok Ukrajnába küldéséről beszélt. Hol lehet a folyamat vége?

A nemzetközi közösségnek a legnagyobb felelőssége, hogy a háború ne eszkalálódjon, ne terjedjen ki. Ukrajna egyértelműen a külföldi partnerei támogatására szorul pénzügyileg és katonailag is.

Az Európai Unió nemrég megszavazott egy ötven milliárd eurós csomagot a következő négy évre, amely hitel is és támogatás is. Ez fedezné nagyjából Ukrajna másfél éves kiadásait. Van egy 60 milliárd dolláros csomag is, amit hónapok óta nem szavazott meg az Egyesült Államokban a kongresszus. Ha Kijev nem kap elegendő fegyvert és katonai támogatást, akkor biztos, hogy asztalhoz fognak ülni.

kiss rajmund
Kiss Rajmud: A legfontosabb, hogy meghallgassuk egymást, a párbeszéd nem monológ
Fotó:  Katona Tamás

Felvázolható olyan forgatókönyv, amely elfogadható Moszkvának és Kijevnek is, és megegyezésre jutnak a felek? Van olyan tárgyalási stratégia, amely célra vezethet?

Nehéznek ígérkezik. Amikor kitört a háború, emlékszem az európai állam- és kormányfők csúcstalálkozójára Franciaországban. Akkoriban azt gondoltam, Macron francia elnök lesz, aki közvetíthet a felek között. Utóbb Erdogan török elnök sikeresen letárgyalta a fekete-tengeri gabonakereskedelem útvonalát az ENSZ főtitkárának segítségével, és több fogolycsere kapcsán is közvetített Moszkva és Kijev között. Erdogan az egyetlen olyan NATO-tagállam vezetője, aki a háború kitörése óta személyesen tárgyalt Zelenszkij ukrán és Putyin orosz elnökkel. A felek kölcsönös bizalom nélkül nem tudnak tárgyalni. Az tény, hogy az ukrán és az orosz politikai vezetés nem bízik egymásban. Ilyenkor a tárgyalási stratégia azt mondja, hogy kell választani egy harmadik felet, akiben mindkét fél megbízik.

Nagyon kevés olyan közvetítő fél van, akit mindkét ország vezetője elfogadhat, azt gondolom, hogy Törökország elnöke például ilyen.

Ha nem sikerülne közvetítőt találni, milyen megoldása van még a diplomáciának hasonló esetekre? Van olyan békekötés a történelemben, amely mintául szolgálhat az orosz–ukrán háború lezárására?

Biztos, hogy kompromisszumot kell kötni. Mi magyarok tudjuk, bárhol éljünk a világban, hogy olyan békeszerződést nem lehet senkinek a torkán lenyomni, amely megcsonk

ítja az országot, s ezáltal több évtizedre, esetleg évszázadokra meghatározza a nemzettudatot.

Csakis fenntartható békeszerződésre gondolhatunk, hiszen láttuk, hogy az első világháborút lezáró békék az előszobáját jelentették a második világégésnek.

Ha olyan békeszerződést próbál elfogadtatni a Nyugat Oroszországgal, vagy akár Ukrajnával, amely nem a kölcsönös megegyezésen alapul, akkor a háború előbb-utóbb ki fog újulni. Tehát a békének fenntarthatónak kell lennie, ez a legfontosabb cél.

Vonatkoztassunk el a politikától, és térjünk át az emberi kapcsolatokra. Mennyire igaz az állítás, hogy amit a diplomácia eszköztárában látunk, azzal az átlagember is élhet a társas kapcsolatokban?

A diplomácia nyelvén úgy mondjuk, a legsikeresebb tárgyalás eredménye a következő tárgyalás, végső soron az emberi kapcsolat. Hosszú távra tervezünk, így tesz a diplomata, az üzletember, voltaképpen mindannyian, hiszen társadalomban, családban élünk. Nem szabad úgy felállni az asztaltól, hogy haragban vagyunk, lehet ez akár karácsonykor vagy húsvétkor, amikor a ritkán látott rokonnal kell vitatkozni.

A legfontosabb, hogy meghallgassuk egymást, a párbeszéd nem monológ. Ha csak én beszélek, akkor nem ismerem meg a tárgyalópartnerem véleményét, nem tudok alkalmazkodni, reagálni.

Ha ügyesen tudok tárgyalni, akkor lesz még következő tárgyalás is a szomszéddal vagy akár a nagybácsival.

Ön szerint mi, magyarok ebben jól teljesítünk?

Szerintem egyre jobban…

Diplomatikus válasz. Mit gondol, amikor egy társas kapcsolat, vagy akár egy munkahelyi viszony válságba kerül, mit kell tenni, kinek kell kezdeményeznie?

Mindenképpen le kell ülni, mert lehet, hogy később kiderül, ha akkor leültek volna, és felteszik a kérdést, miért romlott meg a kapcsolat, a történet egészen másként alakul. Néha egy egészen egyszerű kérdésfeltevés elősegítheti a tisztázást, a megoldást. Ezzel szemben a pozícióvédő tárgyalás során a felek végig a saját álláspontjukat hajtogatják, anélkül, hogy kíváncsiak lennének a másik véleményére.

Bújjunk bele egy kicsit a másik bőrébe, és gondoljunk bele, vajon ő miért ragaszkodik a véleményéhez. Alkalmazkodni kell tudni, amíg élünk, alkalmazkodunk.

Ez nem hangzik túl bonyolultan. Megvalósítani sokszor mégsem könnyű…

Azt nem mondom, hogy könnyű. Kölcsönös tiszteletre és bizalomra van szükség, de a legfontosabb, hogy hallgassuk meg a másik felet.

Kiss Rajmund 2000-ben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg első diplomáját. Diplomata karrierjét Magyarország Szingapúri Nagykövetségén, a Külgazdasági iroda vezető diplomatájaként kezdte 2008-ban. 2014-ben kinevezték Magyarország Kereskedelmi Világszervezethez rendelt Állandó Képviselőjének Genfben, majd 2015-ben nagyköveti rangban részesült. Tanulmányait tovább folytatta a Harvard Egyetemen, majd az Oxfordi Egyetemen posztgraduális nemzetközi gazdasági diplomát szerzett. 2021 februárjától az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhelyvezetője.

Megjelent a Magyar7 2024/12. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.