Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe - időjárási megfigyelések, hiedelmek, babonák
Ezen a napon a keresztény egyházak jó részében annak az évfordulóját ünneplik, amikor Mária és József - a zsidó előírásoknak megfelelően - elvitte a jeruzsálemi templomba bemutatni az elsőszülött fiút, Jézust.
Az akkori törvények szerint a fiúkat negyven, a lányokat hetven napos korukban kellett a zsinagógában bemutatni. Emellett az elsőszülött fiút Istennek kellett ajánlani, és áldozattal megváltani. Jézusért egy pár gerlicét áldoztak szülei.
Másrészt a napot Szűz Mária megtisztulásának is hívják, hiszen ekkor fejeződött be Jézus szülőanyja számára a gyermekágyas időszak.
Ennek leteltével léphetett be Szűz Mária – azaz másik magyar elnevezése szerint Boldogasszony – a szülés után először a templomba.
A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.
Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is. Így
a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe.
Az Úr Jézus bemutatását (praesentatio Domini) Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni.
Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon
az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon megszentelt életet élnek.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához több, széles körben elterjedt népi hiedelem is kapcsolódik.
A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert.
A megszületett gyermeket, amíg még nem keresztelték meg "pogánykának" hívták. Jézus Krisztus jelképe volt a gyertya, ezért a pogányka mellett világított keresztelésig, hogy Jézus vigyázzon rá, nehogy rossz szellemek "kicseréljék". Majd a keresztelőre - vagy "egyház-kelőre" - az anya vitte az égő gyertyát.
A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték.
Gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni.
Bőn és Osliban úgy tartották, hogy a gyertya fénye mutatja a haldoklónak a mennyei utat, füstje pedig elűzi, távol tartja a lélektől a gonoszt.
Elterjedt hiedelem volt, hogy vihar, égzengés, villámlás és jégeső ellen szentelt gyertyát kell gyújtani. Valószínűleg hasonló védelmi célzattal falaztak szentelt gyertyát az épülő házba is.
Privigyei szlovák hiedelem szerint a kisgyerek hamar megtanul beszélni, ha Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén szentelt gyertyából egy picinyke darabot a nyelve alá tesznek.
Ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fénylik az idő, hideg lészen, de ha keményen fagy, vége a télnek. Ugyanígy Üszögös Péter és Mátyás napján.
Jászdózsán úgy mondták: „Ha gyertyaszentelő fényes, akkor szűk termés lesz!” A szegedi táj népe úgy tartotta, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jó méztermés lesz. Ez utalás a gyertya viaszára.
Bizonyos helyeken a méhészek ezen a napon végigsöprik a kaptárokat, hogy bőségesen legyen méz az évben.
Kiszombori asszonyok a szentelésről hazaérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy mindig békesség legyen a háznál, és megveregették vele a gyümölcsfákat, hogy szépen teremjenek.
Szép és állandó idő következik, ha délkeleti szelek vannak, ha a Hold igen fehér, ha az esti pír igen magasra terjed a nyugati égen.
Ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog még a hó beesni.
A szlavóniai magyarok ezen a napon esőt vártak a jó termés reményében.
A kapolyi hagyomány szerint a jószágtartó gazdák ennek a napnak az időjárásához mérték a jószágok etetését. Ha napos idő volt, szűkebbre vették az adagot, mert még sokáig tart a tél, vigyázni kell, hogy az élelem kitartson.
Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. Mondogatták is: Gyertyaszentelő napján
A Drávaszögben a tél várható hosszára jósoltak oly módon, hogy gyertyát szúrtak a földbe. Amilyen mélyen a sárba lehet dugni a gyertyát, olyan mélyen fog még fagyni a föld.
A Bács megyei Topolyán úgy tartották, hogy
minél hosszabb jégcsapok lógnak e napon az ereszről, annál hosszabb kukoricacsövek teremnek majd.
A népi jóslat azt mondja: "ha fénylik gyertyaszentelő, a szűrödet vedd elő"! Vagy: "ha február hóban bundádat leveszed, húsvétkor bizonnyal fölveszed".
A hiedelem gyökere Erdélybe vezet vissza és onnan is tovább Jókai Mórhoz, mert egyes nézetek szerint a „Nagy Mesemondó" fantáziájában, pontosabban az „Az új földesúr" című regényében született meg az időjós medve alakja.
Említett művében így fogalmaz a jóslásról: „Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve.
Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszi kék (…), akkor a medve visszamegy odújába.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förgeteg van (…) akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét.“
Hogy a medvék született időjósok-e vagy sem, nem tudhatjuk. Ugyancsak ehhez a naphoz kötődik egy másik, kevésbé ismert néphagyomány:
ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni.
Az állatokhoz kapcsolódó jóslás egyébként más népek hiedelmeiben is tetten érhető.
A hagyomány Amerikában sem ismeretlen, a különbség csupán annyi, hogy ott medve helyett erdei mormota szerepel a szokásban. A különös időjóslás a tengerentúlon Pennsylvaniából ered, ahová a német betelepülők hozták magukkal a népi szokást a 18. században.
Az erdei mormotát tették a február 2-ai népi hiedelem tárgyává, olyannyira hogy ez a nap „az erdei mormota napjaként” (Groundhog Day) is ismert.
Az erdei mormoták föld alatti odújukban töltik a telet – és gyertyaszentelőkor kibújva állítólag ugyanolyan következtetéseket vonnak le a kinti időjárási viszonyokból, mint az európai barnamedve.
Az észak-olasz népi szólásokban e napon a medve mellett a farkas is „időjósként” jelent meg. Németországban a sündisznó viselkedése játszik szerepet.
