Gyere ki a hegyoldalba - Alpesi gyalogtúra Ausztriában
Hosszúra nyúlt tavaszi kényszerpihenőnk után egy ausztriai túrával nyitottuk meg a nyári szezont. A magyar túrázók által különösen kedvelt Hochschwab-csoport egyik legszebb kilátást tartogató hegyét, az Eisenerzer Reichensteigot vettük célba június végén.
Ha az ember magas hegyek közé vágyik, de nem akar 12 órákat ülni az autójában, nem sok választási lehetősége akad. A Tátra nyilván adja magát, de az alpesi rétek utánozhatatlan nyári hangulatát hiába keresnénk arrafelé. Nagyanyám mondogatta mindig, cipőt cipőboltban veszünk, így alpesi levegőre vágyva nem maradt más választásunk, az Alpokat kellett célbavennünk. Választási lehetőségből akadt épp elég, érdemes nyugodtan körülnézni, Stájerországban rengeteg figyelemre méltó kétezres csúcs akad, van miből válogatni. Mi azért voksoltunk végül a 2165 méter magas Eisenerzer Reichensteigra, mert nem csak panorámájában kiemelkedő, megközelíteni is könnyű, a szomszédos, Eisenerz névre hallgató városka miliője megkapó, ráadásul a csúcs mellett ott van egész Ausztria egyik leghangulatosabb menedékháza, a Reichensteinhütte is, ahol egy igazi himalájai sherpa szolgálja ki a megfáradt utazót.
A Dunaszerdahelytől alig 300 kilométernyire fekvő Eisenerz ideális hétvégi kirándulóhelyszín.
Útközben, kis kitérővel, érdemes megnézni a korábban alig-alig ismert, mára azonban a szociális médiának köszönhetően világhírnévre szert tett karszttavat, a Grüner See-t. Pár évvel ezelőtt egy fotós közönségszavazás egyik különdíját nyerte el a különleges színű vizéről ismert hegyi tavacskáról készült képsorozat, amelyből cikk is készült. Ezt az írást osztotta meg rajongóival Ashton Kutcher filmsztár saját FB-oldalán. A korábban alig látogatott, legfeljebb búvárok és a helyiek által kedvelt tavat egy csapásra ellepték a turisták. Mára sem úszni, sem búvárkodni nem szabad a tóban, más kérdés, hogy ottjártunkkor legalább két tucat hangos német fiatal pancsikolt a smaragzöld vízben. Ha erre visz az utunk, érdemes megnézni, de egy külön kirándulást talán nem érdemel, rengeteg a turista, így a szemét is, ráadásul a nyári hónapokban vízből sincs túl sok.
A Grüner See-től alig egy órányira található Eisenerz élete is valószínűleg télen pörög fel igazán, a természetjárók még nem nagyon fedezték fel maguknak a helységet, bár a környéken mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelő szállást. A városka történelmi magja kicsi, de annál megkapóbb, jópofa kocsmák és egy egész kiváló olasz étterem is várja a látogatókat (a hozzám hasonlóan gluténérzékeny turisták örömmel fogadják majd, hogy gluténmentes tésztákat is árulnak).
A kétezres hegyekkel körbevett település a régióban szinte páratlan templomerődjéről ismert, azt mindenképp érdemes megnézni, ahogy a várost kettészelő folyócska túloldalán található óratornyot is.
A városképet egyértelműen a mára bezárt, turistalátványossággá alakított vasércbánya határozza meg. Internetes beszámolók szerint számos, gyerekeknek kifejezetten érdekes programot kínálnak, amelyet nekünk, idő hiányában sajnos nem volt módunk kipróbálni. A negyvenes évek elején a Harmadik Birodalom teljes vasérckitermelésének egynegyedét(!) biztosító bánya a nyolcvanasra évekre kifulladt, ahogy maga a városka is. Munka híján az elmúlt évtizedekben kilencezer ember költözött el a településről. Eisenerznek 1948-ban még 13 ezer lakója volt, ma már csak 4200-an élnek a településen - benyomásaink szerint jobbára idős emberek.
A Reichensteig tetejére induló túránk "beszállója" egy étterem, a Präbichl Hof parkolója a Präbichl-hágó mellett. Érdemes időben érkezni, mert a helyek hamar elfogynak, s utána kénytelenek vagyunk jó két-három kilométerrel lejjebb parkolni. S ha már kilométerek! Az oda-vissza 10-12 kilométeres túra elsőre nem tűnik nagy falatnak, s nem is az.
De a parkolótól a csúcsra vezető 5-6 kilométer 900 méteres szintemelkedése kellő kihívást jelent.
Az alpesi erdőt hamar sziklás törpefenyves, majd virágba borult rétek váltják fel, a túra féltávjától pedig végig pazar kilátás mellett haladunk. Eltévedni nem lehet, egyetlen jelzést követünk, így részletesebb leírással nem is untatnánk az olvasót.
Az ösvényről gyakorlatilag egész Eisenerzet belátjuk, körülöttünk körben 1800-2000 méter magas csúcsok, ráadásul fentről az elhagyott vasércbánya külszíni fejtése is megkapóan szép látvány, még akkor is, ha tudjuk, csúnya tájseb valójában.
A csúcsra két út is vezet, ezek nagyjából a táv kétharmadánál válnak el egymástól. A nehezebbik erősen kitett, helyenként létrákkal színesített, meredek ösvényen kanyarog, a helyszíni tájékoztatótáblák szerint csak gyakorlott túrázóknak ajánlott, gyerekeknek semmiképp sem. A klasszikus út azonban biztonságos. Meredek, de nem kitett, láncos segítség sincs, de kicsi gyerekeknek vagy kutyáknak mégsem ajánlanánk, egyszerűen túl nagyokat kell lépni lefelé jövet. A hegyről lefelé tartva megelőzött család valahogy nem volt tisztában a fizika törvényeivel, szerencsétlen négyéves forma fiukat rongybabaként rángatták szikláról sziklára, amelyet a kissrác természetesen bőgéssel honorált. Náluk furcsábbnak csak azokat az osztrák fiatalokat találtuk, akik hátizsák helyett egy hordozható hangszóróval a vállukon vágtak neki az ösvénynek.
Ottjártunkkor már csak néhány északi, árnyékos zugban volt hó, de ha minden igaz, áprilisban, májusban, sőt, hidegebb években júniusban is gyakoriak a hófoltok, érdemes lehet hágóvassal készülni.
A hegycsúcs megmászása előtt megpihenhetünk a néhány száz méterrel arrébb található hüttében. Kifizetődő ezt az opciót választanunk, mert ha az elágazásnál inkább a csúcsra vezető úton indulunk el, egy szenvedős, nyaktörő ösvényt kell bejárnunk, míg a hütte közbeiktatásával egy kellemes, bár rövidke gerinctúra után érjük el a csúcskeresztet.
A rendkívül hangulatos hegyi menedékházban enni, inni és aludni is lehet, a felszolgálók jófejek, de készpénz legyen nálunk, kártyával nem lehet fizetni. Az árak a szokottnál is borsosabbak, mert errefelé, a Tátrával ellentétben, nem gyalog, hanem helikopterrel hordják fel az élelmiszert a hüttékbe. A helynek különleges hangulatot ad, hogy ebédünket egy a Mount Everestet négyszer is megjárt sherpa szolgálja fel, aki a tavaszi mászószezont időnként a Himalájában tölti, majd a nyári, őszi hónapokban kirándulócsoportokat vezet Stájerországban.
A túra normál tempóban, sokat pihenve és fotózva, oda-vissza 4-5 óra alatt megjárható.
Ha kísérletező kedvünkben vagyunk, simán körtúrává nyújthatjuk a kirándulást, mi most ugyanazon az útvonalon jöttünk le, ahol felmentünk.
A csúcsról tapasztalható kilátás, a menedékház miliője, hangulata simán vetekszik bármelyik tátrai túráéval, nehézségben viszont elmarad azoktól. Egy jó túrabakancs persze kell, élesek a sziklák, de egyetlen kitett ösvényt leszámítva, a gyakorlatlanabbak is végig biztonságban érezhetik magukat. Magashegyi bevezetőnek egészen kiváló kirándulás, bátran ajánlható mindenkinek!
