Etnokulturális pillanatok a goránok vidékéről
Ülök benn a melóban, holtidőben meg pásztázom online térben a térképet és rajta akad a szemem Koszovón. Nyilván úgy vetettem rá pillantást, mint aki már járt ott. Gyorsan megrohamoztak az emlékek. Oh, a bűbájos Prizren, a puskaporos Kosovska Mitrovica, a szerb központi identitást képező középkori kolostorok, bazárok, gasztronómia és még sorolhatnám napestig. Megrázom fejem, tovább görgetnék más régiókra, majd azon kapom fejem, maradva Koszovónál, Prizren városától délre lenyúló területet nézem, ami amolyan földrajzi nyúlványként ékelődik a mai Albánia és jelenleg Észak-Macedónia név alatt vonuló országok között. Elzárt, elfeledett világ az, ahol a goránok (muzulmán szlávok) élik mindennapjaikat.
A gorán népcsoportról nagyon keveset tudni, szinte izolálva vannak a külvilágtól és településeiket sem a legkönnyebb módon lehet megközelíteni. Kacskaringós szerpentineken keresztül tudjuk csak megközelíteni őket. Mondtam is magamban, hát én ilyen etno-kulturális, már-már kulturális antropológiába átnyúló felfedező útra szívesen befizetnék. Mit ad isten, pittyeg a telefon úgy pár órára rá és Huszty Zoli barátom, az Experience Balkan polgári társulás elnöke szól, van itt egy negyedik hely számomra, beférek a kocsiba, döntsem el gyorsan gurulok e velük Koszovóba. Minden összejött, szabadságot is ki tudtam bulizni, pár hét múlva indulhatott számomra a második koszovói felfedező túra.
Hát autóval nem egy leányálom Koszovóig gurulni, de a négytagú exkluzív társaság, aki számtalan balkáni kulturális kiképzésen van túl, abszolút jól bírta a strapát. Főhadiszállásunk a már jól ismert Prizrenben lett berendezve tökéletes kiindulópontként, hogy onnan a goránók földjére lépjünk. Pünkösd időszaka ért minket ott. Ennek majd még lesz külön sztorija is, nevezetesen a katolikus albánokkal, de most még ne szaladjunk annyira előre, maradjunk még a muszlim vonalon.
Nos, tehát a goránok. Koszovó esetében mindenki a hírhedt albán kontra szerb iszonyról beszél, nyilván aki alap információkkal és tudással rendelkezik ezen régió állapotáról. Szegény goránokat mindenki elfelejtette, mert ők megbújva a hegyek között soha nem képeztek komoly politikai erőt.
A goránok muszlim hitűek, akiknek nyelve átmenetet képez a szerb és macedón nyelvjárások között. Településterületük a Šar-hegység és Dragaš területén helyezkedik el. Hihetetlen, de a faluik többsége kijött minket megbámulni, mert hát szőke hajú, kék szemű magyar gyerek a másik három útitársával, akik szintén a kárpát-medencei formavilágot képviselik, nem igazán futkos arrafelé naponta.
Néztek ránk, mint akik egy másik bolygóról pottyantak volna ide. Hírünk itt úgy terjedt, mint nemi baj egy török háremben. Mintha a civilizáció elkerülte volna őket, de a mecsetek, mint a patika. Tisztán tartva, mondhatni modernek.
Azért a szaudiak vagy a törökök pénze ide is elér, ettől függetlenül mintha megállt volna itt az idő. Kerítettünk egy helyi élelmiszerboltot. Na már most itt ne egy bevásárlóközpont dologra gondoljatok, hanem egy düledező viskóra, mely éppen dőlni látszik, mint a Pista bácsi falunapkor.
Ezen koszovói utunk a goráni emberekre volt kihegyezve, de szerény véleményem szerint a showt a katolikus albánok vitték el. Jó pár sorral feljebb elszórtam pár információ morzsát a katolikus albánok kapcsán. Röviden annyi, Prizrenben teljesen spontán találkoztunk Delhusa Gjon unokaöccsével. Persze az nem úgy volt, hogy őt már személyesen ismertük, egyszerűen a helyi római katolikus templomba akartunk csak bemenni, de egy fiatal csóka kitessékelt minket, mondván zárva.
Erre jött az a bizonyos illető, átvette a stafétát és bemehettünk vele a templomba. Megmutatta nekünk a Hunyadi Jánosról készült festményt és az ottani csevejben derült ki róla, ki is ő valójában. A férfi mellesleg feleségével fogorvosi rendelőt visz, kaptunk névjegykártyát is, tehát ha éppen arra járok és kitörik a fogam, akkor kedvezményesen rendbe rakják. Az már csak hab a tortán, hogy meg kellett ennünk a kirendelt maradék pizzájukat, amit a vatikáni titkár látogatására rendelt a helyi katolikus albán közösség.
Teli bendővel tértünk nyugovóra. Hazafelé még belefért a mindig izgalmas Kosovska Mitrovica, onnan pedig nem maradt más hátra, Szerbián keresztül száguldozva Magyarországon találjuk magunkat.
