Ételszentelés, határjárás, kakaslövés - húsvéti szokások, hagyományok a Kárpát-medencében
A húsvét egyszerre egyházi és családi ünnep, amelyhez a Kárpát-medencében is számos népszokás és hagyomány kötődik. Egyúttal a legrégibb keresztény ünnep és a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában.
A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah.
A húsvétot megelőző negyven napig tartó időszak a keresztény vallásban a nagyböjt, ami húsvét vasárnapján ér véget, így a hívők ezen a napon ehetnek először húst. Ezt fejezi ki az ünnep magyar neve is: a hús magunkhoz vételének első napja.
A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvétvasárnaphoz számos szokás, hagyomány kötődik a magyar nyelvterületen is.
Az ünnepen fontos szerepe volt a víznek. Ahány tájegység, annyi magyarázatot fűztek hozzá.
Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen.
Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen.
Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.
Ételszentelés
A húsvétvasárnap legjelentősebb liturgikus eseménye az ételszentelés. Az ételszentelés már a 7. század óta része volt a húsvéti nagymisének, mára azonban elsősorban a görög katolikusoknál maradt meg pászkaszentelés néven. (A pászka ebben az esetben nem a zsidók kelesztetlen kenyerét, hanem a görög katolikusok húsvéti kalácsát jelenti.)
Minden ételnek szimbolikus jelentése van, amely kapcsolódott Jézus szenvedéseihez, halálához, feltámadásához, ahhoz az áldozathoz, amelyet az emberiségért hozott.
A húsvéti ételek sorában a bárány Jézust jelképezi, a tojás az élet, az újjászületés szimbóluma, a sonka a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált jellegzetes étellé.
Általánosnak mondható szokás, hogy a megszentelt ételeket tartalmazó kosárral a lányok és asszonyok siettek, sőt legtöbbször szaladtak hazafelé. A hazaérkezés időtartamához ugyanis rengeteg olyan képzet kapcsolódott, amely a szaladást serkentette. Például úgy vélték, hogy aki gyorsan ér haza, a munkában is ügyes lesz. Aki utoljára ér haza, abban az esztendőben meghal.
A szentelt ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak, számos hiedelem fűződik hozzá.
A szentelt ételek maradékát legfeljebb tűzbe vethették. Többnyire azonban – akárcsak a karácsonyi morzsát – sokféle módon felhasználták. A húsvéti kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak.
Egyes tájakon a kalács morzsáját megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket.
Ismeretes olyan babona is, hogy a morzsákat tűzbe vetették, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből.
Volt, ahol a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen, vagy felrakták az istálló eresze alá, hogy megvédjék az állatokat a rontástól.
Eleink a szentelt sonka csontját nagy viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba.
A hajdúdorogi görög katolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe abban a hitben, hogy megvédi a házat a bajtól, villámcsapástól.
Egyes helyeken abban is hittek, ha pászkamorzsát elássák, vagy ha az véletlenül kerül a földbe, hét év múlva kikel, virág lesz belőle, tovább terjed és minden évben virágzik.
Húsvéti határjárás, határkerülés
Érdekes, igen ősi szokás, hogy akik először vettek rész a határjáráson azokat a határjelekre fektetve megvesszőzték. Így vésték emlékezetükbe a határjelek helyét. Hajnalig tartott a határjárás. Imádságukban kérték az Urat:
Húsvéti didergés
A Maros-Torda megyei Szentgericén, akik részt vettek a határjárásban, ismét összegyűlnek a húsvéti didergésre.
Ez megszégyenítő, figyelmeztető szokás volt. Megesett lánynak bölcsőt, tolvajnak börtönt, hanyag papnak keresztelnivalót, részeges kántornak pálinkát ajánlottak.
Jézuskeresés
Nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán a Jézus-keresés, Isten-keresés, Szentsír-keresés elnevezésű népi ájtatosságot tartották. Nagyszombat éjszakáján végigjárták a falubeli és a határban lévő kereszteket. A legtávolabbi keresztnél valaki elrejtette Krisztus szobrát és ezt vitték vissza diadalmenetben a templomba.
A halott Jézus sírját felkereső asszonyok emlékét őrzi ez a hagyomány.
Zöldág-járás
A zöldág-járás a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék. Elsősorban a lányok, esetleg a legények is kézfogással sorba álltak. A sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így mentek végig a falun.
A zöld ág húsvétkor a májusfához hasonló szerepet kapott a székelyföldi falvakban. Múlt századi leírásban olvashatjuk, hogy az udvarló legény „tudniillik már húsvét hetében fenyőágat szokott szerezni, azt színes szalagokkal, czifra papírosokkal, piros tojással feldíszíteni s választottjainak kaputetejére felhelyezni.
Ünnep másodnapján korán a virágtevő legények szeretőiket meglátogatják, leöntik, s váltság fejében piros tojást és más emléket kapnak, mit harmadnap a leányok viszonoznak, s váltságul szintúgy piros tojást és szerelmi zálogot vesznek.”
Kakaslövés
Fiatal fiúk vettek néhány kakast, majd tréfás szöveggel elbúcsúztatták. A dramatikus játék után a táblára rajzolt életnagyságú kakasra lőttek.
Az győzött, aki eltalálta a közepét. Este a kakasokból készült ételt együtt elfogyasztották. Az asztalnál a győztest a főhelyre ültetik, ő kapja a kakas combját, máját, szívét.
Húsvét vasárnapjához számos munkatilalom is kapcsolódott.
Tilos volt seperni, főzni, varrni. A seprési tilalomnak a Tápió mentén azt a magyarázatot adták, hogy így elsepernék a locsolókat.
Az ünnepnapon nem hajtották ki, és nem is fogták be az állatokat.
A böjti időszak után ismét lehetett táncolni, bálokat tartani, és húsvéttal megkezdődött a lakodalmak tavaszi ideje is.
Húsvéthétfő máig élő legnépszerűbb szokásai az öntözés és a tojásfestés.
Locsolkodás
A népszokások szerint a férfiak ilyenkor sorra járták/járják a házakat és különböző versek, énekek kíséretében locsolták/locsolják meg a lányokat, asszonyokat.
Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami a locsolás egykori módjára utal, hiszen gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet, vagy a patakban megfürösztötték, sajnos ha hideg volt húsvétkor bizony betegség is származhatott ebből.
Tojáshajtás
Az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények, ez volt az úgynevezett tojáshajtás. Lányos házanként 8-10 tojást szedtek össze.
Előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott a tojásrántottát elkészítették és megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szórták, akire valamilyen oknál fogva haragudtak.
Külön jártak locsolni a kisfiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz.
A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt, a két világháború között vált fokozatosan általánossá.
A húsvéti locsolásnak helyileg kialakított hagyományos formái voltak (vannak). Az ,,öntözésért“ cserébe a lányok pirost tojást adnak a legényeknek. Ez a szín egyrészt a szerelmet, az életet jelképezi, másrészt a legenda úgy tartja, hogy a keresztfán függő Krisztus vére lecsöppenve megszínezte az éppen ott imádkozó nő kosarában található tojásokat.
Galgamácsán az öntözés után volt a maskurázó tojásszedés. A gyűjtött tojást a legények eladták, a húsvéti táncmulatság költségeire használták fel.
Erdélyben zászlós felvonulást rendeztek. A házigazdával folytatott vőfélyversszerű párbeszédeket jegyeztek fel a hatvanas években is.
Húsvéti korbácsolás, vesszőzés
A fiúk vesszőből font korbáccsal (siba) megcsapkodták a lányokat, s mondták:
Bolhásos ne légy,
Esztendőre még frissebb légy!”
A Felvidék nyugati tájain a vesszőzés, keleten és a mai Közép-Szlovákiában az öntözés volt a jellemző. A lányok a sibára szalagot kötöttek, borral vagy piros tojással kínálták a legényeket. Ezekben a falvakban ma már többnyire locsolnak is a korbácsolás után.
Egyes vidékeken szokás volt a húsvét hétfői locsolást másnap viszonozni:
keddenként a lányok indultak útak, hogy megöntözzék a legényeket.
Húsvét hétfőjén és húsvét vasárnapját követő vasárnap, azaz fehérvasárnap volt szokás a komatálküldés.
A húsvétot követő vasárnap a húsvéti ünnepkör zárónapja.
A fehérvasárnap elnevezés arra utal, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ezen a napon, azaz a szent szombatot követő nyolcadik napon vehették le fehér ruhájukat, amelyet egy héten át viseltek.
Az ajándékot a legtöbb helyen nem személyesen adták át, hanem a nagyobb lányok kisebbekkel küldték, amelyet a Komatálat hoztam... kezdetű vers vagy ének kíséretében adtak át:
Fel is aranyoztam,
Koma küldte komának,
Hogy váltsa ki magának.
Ha nem váltja magának,
Küldje vissza komának.
Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött.
Az Ormánságban a nagylány legkedvesebb pajtásának, leendő komaasszonyának személyesen vitte a mátkatálat.
Holnap délre komázzunk,
Ha éljünk, ha haljunk,
Mindég mátkák maradjunk!
A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának; a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
A barátság néha a férjhezmenetelig tartott, de egész életre is szólhatott, különösen, ha később a gyermekeik születése után keresztkomák is lettek.
Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.
Tojás
A tojás a termékenységet, az újjászületést jelképezi. Húsvéti jelképként először a 17. század elejéről említik. A tojás az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelenti.
A piros tojásnak mágikus ereje van, erőt, illetve Krisztus vérét is szimbolizálja.
Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat.
A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt.
Húsvéti nyúl
A húsvéti nyúl a termékenység szimbóluma. Németországból került át a magyar kultúrkörbe. A Kárpát-medencében csak a polgárosodással, a XIX. század folyamán honosodott meg.
Ma is szokás például a Dunántúlon húsvéti fészket készíteni a nyuszinak, amibe a tojást, tojáscukrot, csoki nyulat tojja. A szülők már nagyszombaton vagy húsvétvasárnap hajnalban elkészítik a fészket frissen szedett fűből, amit ibolyával vagy más tavaszi virággal díszítenek, majd ebbe rejtik el a piros tojást és a csokinyuszit.
A dél-magyarországi sváboknál húsvét reggel a gyerekek dallal és mondókával hívogatták a húsvéti nyulat, hogy mielőbb megérkezzen és ajándékot hozzon.
Bárány
A húsvéti bárány szerte a világon a húsvét legfontosabb szimbóluma.
Az Ótestamentumban áldozati állat szerepét tölti be. Jézus Krisztust szimbolizálja, aki meghalt az emberiség bűneiért.
Barka
Fontos húsvéti jelkép, a mi éghajlatunkon a pálmaágakat helyettesíti, amelyekkel üdvözölte a nép a Jeruzsálembe bevonuló Jézust.
A barkát virágvasárnap szentelik meg, és a hiedelem szerint jósló, varázsló hatása van.
A megszentelt barka eresz alá helyezve villámcsapástól őrizte a házat, de különböző betegségek gyógyítására is használták.
