Életre szóló hivatás
Mit sem ér a gazdagság, a karrier, ha ez embernek nincs gyermeke. A nő legfőbb küldetése az anyaság. A család a társadalom alapsejtje… Ugye, ismerős frázisok? Ma már nem nagyon illendő ezekkel előhozakodni, mert az emberre hamar rásütik, hogy régimódi, gondolkodása elavult. Új időkben új elméletek szükségesek...
Elég, ha csak szétnézünk fogyatkozó Európánkban. Ha ennyire kevés gyermek születik, halálunkig dolgozhatunk, a nyugdíjat örökre elfelejthetjük. Láthatjuk magunk körül a széthulló családokat, a több „alomból” származó gyermekek patchwork-famíliákba „terelését”, a mindennapi életben maradásért küzdő egyszülős családokat. A sok szinglit. Ez a világ első „ránézésre” valóban nem ideális hely ahhoz, hogy úgy éljünk, mint egykor nagyszüleink. Hogy anyává, szülővé merjünk válni.
Miközben sorban megszületettek gyermekeik. Kettő, három, esetleg négy… Teljesen természetes volt, hogy az érettségizőknek negyven év körüli szüleik voltak.
Most pedig ott tartunk, hogy a negyven körüli nők sokszor még gyermektelenek. Sőt lehet, hogy párjuk sincs. Nem kizárt, hogy albérletben vagy rosszabb esetben még szüleikkel laknak. Biológiai órájuk pedig olyan hangosan ketyeg már, hogy attól szinte megsüketülnek. Szülésidő van! Nincs mire várni. Elmegy a vonat. Lemaradsz…
A modern 21. században oda jutottunk, hogy a húszas éveikben járó fiatalok döntő többségének még esze ágában sincs családot alapítani. Valahol érthető is, hiszen sokan még tanulnak, munkahelyi gyakorlatot szereznek, megpróbálnak egzisztenciát teremteni. Ez utóbbi a legtöbbször csak drága jelzáloghitelek árán sikerül. Magyarán, egy életre való eladósodással. Hát persze, hogy nem sietik el a gyermekvállalást. Elvannak kettecskén is az új házban, lakásban. Két fizetésből meg tudnak élni, még nyaralásra is telik. Közben már valahol a harmincas éveik első felében járnak…
Hiba csúszna a „receptbe”, ha az asszonyka teherbe esne, hiszen „ugrana” az egyik fizetés. Gyors fejszámolást végezve rögtön kiderül, hogy bizony sok lemondással és rengeteg kiadással járna, ha a gyerekszobának végre lakója is lenne.
És sokszor döntenek úgy a párok, várjunk még kicsit. Csak pár évet… Ha kitartanak egymás mellett, észre sem veszik és már negyven felé járnak. Jó esetben ilyenkor megszólal bennük a vészcsengő és minden nehézséget vállalva a baba mellett döntenek. Már csak azért kell szorítani, hogy a terhesség létrejöjjön, hiszen egy harmincnyolc éves nő szervezete már messze nem olyan termékeny, mint egy huszonöt évesé… Az ilyen későn vállalt gyermekáldás másik hátulütője, hogy legtöbb esetben további gyermek már nem születik. Terv teljesítve, megvan az egyszem utód.
Hol vannak már azok az idők, amikor a kislányok arról álmodoztak és írtak fogalmazást, hogy ha majd felnőnek, anyukák szeretnének lenni? Manapság a huszonéves lányok jó részének egészen más tervei vannak, mint a sok gonddal-bajjal járó gyermekvállalás. Tanulnak, tapasztalnak, utazgatnak. Keresik életük párját. Van, hogy többször is mintha megtalálnák, aztán mégse… Évek suhannak el így, már-már céltalanul téblábolva a világban.
Ha valami boldogít, az a harmonikus párkapcsolat, amibe teljesen természetesen érkeznek meg a gyermekek. Sok fiatal számára ez már-már lehetetlen küldetés, pedig évezredek óta működő modell. A család adja meg az élet igazi értelmét. Még akkor is, ha sok küzdelemmel és mondjuk ki, lemondással is jár. Nem áltatjuk a fiatal nőket azzal, hogy a várandósság, a szülés és az anyaság mindig ideálisan alakul. Gyakran nagyon fárasztó és nehéz. Egy sírós baba, az állandó éjjelezés kimerítő. Sok nő éppen ezek miatt mondja ki elég hamar, hogy több gyermeket nem vállal. Köszöni, de elég volt…
Pedig ez még csak sétagalopp ahhoz képest, amin a gyermekkel kamaszkorban és fiatal felnőttkorban át kell menni. Ezeken a „göröngyökön” edződik az anya és a gyermek is, és ha jól csinálják, akkor ebből sziklaszilárd, eltéphetetlen, örök és szeretetteljes kapcsolat lesz. Az anyaság egy életre szól. A legszebb hivatás. Semmivel sem pótolható.
Nyolcvanévesen is aggódunk ötvenes éveiben járó gyermekünkért. Várjuk, hogy telefonál, hogy ránk nyitja az ajtót. És elhozza az unokákat… Esetleg egy szál virágot hétvégén. Talán eszébe jut, hogy most éppen anyák napja lesz.
Valahogy újra el kellene érni, hogy az anyaság érték, megsüvegelendő dolog legyen. A változásnak több fronton kellene kezdődnie. Talán a neveléssel, a jó példával, hogy tervezzék a családot, szeressék a gyermekeket. Aki így nő fel, az sokkal nagyobb eséllyel és bátran vág bele a családi életnek nevezett nagy projektbe. Főleg, ha tudja, hogy a háttérben számíthat szeretteire, a mindig ugrásra kész nagyszülőkre, akik boldogan vigyáznak az unokákra.
Mivel a fiatal nők számára az anyaság mellett fontos a karrier, a hivatás is, olyan munkahelyeket kellene teremteni, ahol nem nézik rossz szemmel, ha többször otthon kell maradnia, például a gyerekek betegsége miatt. Esetleg megengedik a távmunkát (home office). Anya- és gyermekbarát munkahely még alig akad, de szerencsére olyasmit már egyre gyakrabban hallani, hogy a főnök készséges. Szó nélkül beleegyezik, hogy a lázas gyermekével orvoshoz menő és pár napra kieső női alkalmazottja otthon, a gyermek mellett végzi el a munkáját. Ha van hozadéka a Covidnak, akkor az a munkavégzés rugalmasabbá válása, ami mindenképpen kedvez a kisgyermekes anyáknak.
Sokkal nagyobb állami támogatás járna az egyszülős családoknak, ahol többnyire a jövedelem is csak egy, tehát az anyagi helyzetük egyáltalán nem rózsás.
Végül, de nem utolsósorban pedig meg kellene szüntetni azt a diszkriminációt, hogy a gyermeket vállaló nők nyugdíja – a gyesen töltött idő miatt – kevesebb, mint azoké, akik nem szültek. Hát nem faramuci helyzet, hogy azokat „vágják” meg, akik kereső, nyugdíjbiztosítást fizető polgárokat adnak az országnak?
Az anyaság megbecsülése kéz a kézben kellene, hogy járjon a családsegítés egyéb formáival, mint a lakhatás támogatása, vagyis rendszerszintű intézkedéscsomagra volna szükség. A szociális juttatásokkal viszont nálunk mindig az a baj, hogy amint lejtmenetbe kerül az ország, ezeket szüntetik meg először. Lásd most éppen a családi pótlék megnyirbálása van tervben. Pedig fiataljaink számára, akik a jövő generációt hivatottak a világra hozni, a tervezhetőség, a kiszámíthatóság kulcsfontosságú. Mert bizonytalan jövőbe nehéz gyermeket vállalni.
Megjelent a MAGYAR7 17. számában.
