Egy szigorúan bizalmas prágai minisztertanácsi értekezlet
A központi hatalmak 1918. évi őszi háborús veresége, illetve az antant amerikai segítséggel kicsikart győzelme után 1919 januárjában Európa politikai közvéleményét már a rövidesen összehívandó békekonferencia foglalkoztatta. A Párizsban esedékes béketárgyalásokat azonban mindenki a maga módján képzelte el.
Az akkori magyar politikai elit – élén Károlyi Mihály gróffal – naivan abban bizakodott, hogy Párizsban nyílt és becsületes tárgyalások lesznek, amelyre a legyőzötteket is meghívják, és Wilson amerikai elnök programjával összhangban érvényesül a népek önrendelkezési joga.
A Párizsban tartózkodó Edvard Benešnek a franciák azonban bizalmasan tudomására hozták, hogy a békekonferenciára a legyőzötteket nem hívják meg, velük senki nem fog tárgyalni.
– üzente Beneš Prágába a francia politikai körökben szerzett információt, egyúttal figyelmeztetve Karel Kramář miniszterelnököt a szigorú titoktartásra.
Ezt követően Prágában azonnal hozzáláttak a legmerészebb hódító elképzelések megfogalmazásához a legyőzött Magyarország rovására. Először is és mindenekelőtt a cseh területi igényeket kellett megfogalmazni.
A prágai kormány az 1919. január 2-ai minisztertanácsi értekezleten foglalkozott a békekonferencia elé terjesztendő csehszlovák területi igényekkel.
A békekonferenciára való felkészüléssel megbízott hivatal vezetője ekkor ismertette a kormánnyal az ország területi igényeinek alternatíváit. A hivatal szakértői a területi igények négy változatát készítették elő. Az első variáns azt a minimumot tartalmazta, amely megítélésük szerint elengedhetetlenül szükséges a „cseh állam” geopolitikai, gazdasági és stratégiai életképességéhez. (Nem tévedés, a minisztertanácsi értekezlet jegyzőkönyvében nem csehszlovák államról, hanem minden egyes esetben cseh államról – „český stát” – van szó.) A területi igények negyedik változata a maximális követelhető igényeket foglalta magába.
A minimális változat nem számolt a Csallóköz bekebelezésével, és azt Magyarországnál hagyta volna. Az e tervezet szerint kialakított „cseh állam” – a szakértők számadatai szerint – 1 210 000 magyar nemzetiségű lakost foglalt volna határai közé. A maximális kívánalmakat tartalmazó negyedik változat szerint nemcsak a Csallóköznek kellett volna a „cseh államhoz” tartoznia, hanem az egész Dunakanyarnak, a Duna bal partján Vácig, a jobb parton pedig magába kellett volna foglalnia a Pilisben található szlovák nyelvszigetek vidékét, természetesen a magyar községekre való tekintet nélkül. Ez a tervezet már nemcsak Miskolc és a diósgyőri vasművek megszerzését tűzte ki célul, hanem az egész Miskolc–Sátoraljaújhely–Csap vasútvonalat. Ezáltal a Prága fennhatósága alá kerülő magyarok összlétszáma 1 617 000 lett volna.
A beterjesztett variánsokról hosszadalmas vita folyt, amely délelőtt tíz órától elhúzódott egészen este nyolc óráig, igaz, egy közbeiktatott kétórás ebédszünettel.
Magyar szempontból figyelmet érdemlő jelenség, hogy egyes miniszterek már az egész Vác–Hatvan–Miskolc–Csap vonalat a „cseh állam” részeként tervezgették hasznosítani frissen létrehozott minibirodalmuk számára. Kramář miniszterelnököt azonban mintha kissé nyugtalanította volna a bekebelezendő színmagyar területek mértéke, illetve a több mint másfél milliónyi magyar várható „terhe” az állam számára. Igaz, mindjárt azzal vigasztalta és bátorítgatta magát, hogy a bekebelezett magyar etnikumú területeket sürgősen és hatékonyan kolonizálni fogják szláv telepesekkel.
A mezőgazdasági minisztérium feladata lesz létrehozni a szláv telepesfalvak hálózatát a most még zárt magyar etnikumon belül. A magyarok ellenakcióitól a békekonferencián pedig nem kell tartani, mivel őket oda meg sem fogják hívni.
– közölte kormánya tagjaival Kramář miniszterelnök a Beneštől kapott információkat.
A délutáni ülésen már T. G. Masaryk köztársasági elnök is részt vett. Ő is egyetértett a tanácskozás tartalmával és szellemiségével, de mindamellett némi mértékletességre is intette a túl merész hangokat megütő politikusokat. Például azt is megjegyezte, hogy szerinte az új állam túlságosan nagy színmagyar területeket szándékszik bekebelezni, amit ő nem tart szerencsésnek.
Külön érdekessége a tárgyalt január 2-ai minisztertanácsi értekezletnek, hogy azon a csehszlovák–délszláv korridorról szó sem esett, illetve azt a maximalista területi rendezési terv sem tartalmazta. Ez annál is inkább meglepő, mivel a korridor gondolata a háború alatt állandóan ott szerepelt Masaryk és Beneš geopolitikai koncepciójában, sőt azt Beneš külügyminiszter a rövidesen megnyíló békekonferencián is újból előhúzta. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a csehszlovák–délszláv korridor megvalósítását maguk a prágai vezetők sem tartották reálisnak.
A tanácskozás résztvevői végül elfogadták a beterjesztett területrendezési programot, illetve annak mind a négy alternatíváját. Annak hivatalos előterjesztését a békekonferencián Beneš külügyminiszterre bízták.
És ami szintén figyelmet érdemel: döntés született oly értelemben, hogy az értekezlet jegyzőkönyvét és az ott elhangzottakat bizalmasan kezelik, és a részletekről még a Nemzetgyűlés sem kaphat információt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/45. számában.
