Egy régiséggyűjtő, aki megalkotta a honvéd szavunkat
Pozsony egykori jeles lakóinak nyomait kutatva bukkantam Ponori Thewrewk Józsefre (1793–1870), akinek már a furcsán írt neve is szemet szúrt.
A Thewrewk voltaképpen Töröknek olvasandó, és mint utóbb megtudtam, a család eredetileg a Hunyad vármegyei Ponor település birtokosa volt, és egyik-másik képviselője innen költözött át Magyarországra. Az ős Ponori Péter volt, aki Törökországban raboskodott, majd szerencsésen hazatérve egy török feleséget hozott magával, miközben ragaszkodott a török viselethez is. Így ragadt rá a Török név, amit azokban az időkben még Thewrewk alakban írtak.
Egyik kései leszármazottja volt Ponori Thewrewk József, aki Erdélyben, Déván született, gyermek- és diákévei is különböző erdélyi városokban teltek. Tanítói oklevelet szerzett, és nagyon elismert tanár lett, aki sok románt és szászt is megtanított magyarul.
Már igen korán gyűjteni kezdte a régi okiratokat és különböző értékes tárgyakat, közben jogi tanulmányokat is folytatott. 1820-ban ügyvédi vizsgát tett. Ez csak Erdélyben jogosította fel arra, hogy peres ügyekben eljárjon, ő azonban úgy gondolta, hogy Magyarországon nagyobb távlatok nyílnak meg előtte, ezért Pestre költözött, ahol 1823 decemberében magyarországi ügyvédi oklevelét is megszerezte.
Jövőjét itt képzelte el, de lakásába többször is betörtek, és egyre gyarapodó értékes gyűjteményét alaposan megdézsmálták. Talán eleve úgy rendelte a sors, hogy időnként efféle bosszúságok érjék, mert korábban már Erdélyben is megesett, hogy ismeretlen tettesek ezt-azt meglovasítottak a gondosan rendezett oklevél- és régiséggyűjteményéből.
Ezért arra gondolt, hogy Pozsonyban talán nyugodtabb lesz az élete. Családot alapított, és Pozsonyban született több gyermeke közül hárman tudóssá lettek: Ponori Thewrewk Emil (1838–1917) klasszikafilológus, ókori szerzők kiemelkedő műfordítója; Ponori Thewrewk Árpád (1839–1903) irodalomtörténész; Ponori Thewrewk Aurél (1842–1912), aki azonban Török Aurél néven lett nemzetközi hírű orvos és antropológus.
Hősünk a régiségek gyűjtése mellett elsősorban írással foglalkozott. Ezek a szövegek műfajukat tekintve ugyancsak változatosak voltak. Drámákat, szatirikus költeményeket, könyvkritikákat, híres emberekről szóló életrajzokat és értekezéseket egyaránt közreadott, sőt még egy pozsonyi lap szerkesztését is elvállalta, de ez rövid életűnek bizonyult. Jó viszonyt ápolt Kazinczy Ferenccel, akit nyelvújítóként nagyra tartott, és maga is szívesen ügyködött ezen a téren. Az ő nyelvi leleménye volt például a honvéd és az úrbér szavunk, emellett régi székely kifejezéseket is új életre keltett.
De mintha átok ült volna rajta, mert a sors Pozsonyban is lecsapott rá. Felesége korán meghalt, az apró gyermekek nevelése így rá hárult. Értékes gyűjteményét, amelyet folyamatosan gyarapított, ezúttal nem tolvajok fosztották ki, hanem egy tűzvész tizedelte meg. Ez már sok volt számára, ezért visszaköltözött Pestre, és itt már csak az írásnak élt.
Habsburg-pártiként nem rokonszenvezett a magyar forradalom és szabadságharc ügyével, gúnyolódva írt az eseményekről és jó néhány vezetőjéről.
A régi irományok szakértőjeként azért volt néhány emlékezetes cselekedete is. Ő bukkant rá 1843-ban az érsekújvári ferencesek levéltárában a később Thewrewk-kódexként elhíresült kéziratra, amely tulajdonképpen egy magyar nyelvű imádságoskönyv volt, és 1529–1531 körül domonkos rendi apácák másolták le a Nyulak-szigetén (a mai Margit-szigeten) épült kolostorban. Feltehetően a törökök elől Nagyszombatba menekítették a kéziratot, majd onnan kerülhetett a ferencesekhez. Tíz évvel később, 1854-ben ők ajándékozták a Magyar Tudományos Akadémiának.
Megjelent a Magyar7 2023/35.számában.
