Döntő csaták: Harc Itáliáért

A nyugati rész helyzetét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a fővárost a mocsaraktól védett Ravennába helyeztette át Honorius. A császár hatalma alatt tulajdonképpen már csak Itália állt, a birodalom többi része barbár irányítás alatt működött. Sőt 410-ben a gótok Rómát is kifosztották, majd pár évtizeddel később a vandálok dúlták fel a várost. Végül 476-ban Odoaker a római hadak germán származású vezére megfosztotta hatalmától Romulus Augustulust, az utolsó nyugatrómai császárt, az uralkodói jelvényeket pedig elküldte Konstantinápolyba, a keleti rész császárának.

Jordanes A gótok eredete és tettei című munkájában így számolt be az eseményekről:

A Kelet-római Birodalom azonban még ezer évig fennmaradt, sőt az 527 és 565 között uralkodó Justinianus már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy megpróbálja helyreállítani Róma régi dicsőségét. Elfoglalta Észak-Afrikát, Hispánia nagy részét, és éveken keresztül csatázott a gótokkal Itáliáért.

Odoaker nem sokáig élvezhette Itália vendégszeretetét, a keleti gót vezér Theoderich Konstantinápollyal a háta mögött Itáliába vonult, és miután legyőzte a csapatait, egy lakomán, vérbosszú címén megölte Odoakert. Theoderich leveleiben a császár „fiaként és szolgájaként" jelölte magát, a legtiszteletteljesebb hangon szólt a császárról, de semmi kétséget sem hagyott afelől, hogy magát Itália független urának tekintette.

Uralma idején háromévtizedes béke köszöntött Itáliára, igyekezett a római kultúra vívmányait megtartani. Ugyanazon törvények vonatkoztak a gótokra és rómaiakra egyaránt. Bár a gótok ariánus vallásúak voltak, Theoderich békén hagyta a római katolikusokat is. Arius alexandriai pap Krisztus istenségét tagadta, azt mondta, hogy a Fiú nem egylényegű az Atyával. A Fiú az Atya teremtménye, nem egylényegű, hanem hasonló lényegű az Atyával. A kortársak közül sokan támadták Ariust, mondván ezzel Jézus isteni voltát, valamint a Szentháromságot tagadta. A gótok megtérése Valens császár nevéhez fűződik, 376-ban az ariánus császár megegyezett Fritigern gót vezérrel, hogy átkelhetnek a Dunán és a limesen belül megtelepedhetnek a birodalomban, amennyiben felveszik az ariánus vallást. A vizigótok a keleti birodalom félben akkor érvényben lévő arianizmust vették át, és őket követve az összes többi germán törzs (osztrogótok, burgundok, vandálok, szkírek, szvébek, longobárdok) ariánus lett. Az arianizmus egyszerűbb, közérthetőbb egyistenhitet közvetített, mint a katolicizmus, és fenntartotta a germán törzsek etnikai különállását a katolikus rómaiak között. A gótoknak saját bibliafordításuk is volt Wulfila püspök tollából.

Theoderich halála után műve összeomlott. Nem volt fiú örököse, a lánya uralkodott régensként kiskorú fia helyett. Majd fia korai halála után, feleségül ment unokaöccséhez, Theodahadhoz, aki nem sokkal később megölette őt. Ez szolgáltatott indokot Konstantinápoly beavatkozására és Justinianus császár kapva kapott az alkalmon.

Belisarius vezetésével hadakat küldött Itáliába, a bizánci-gót háború majd két évtizedig tartott. A kezdeti bizánci sikerek után Totila lett a gót király, aki sorra aratta a győzelmeket, még Rómát is bevette. Ekkor a császár Itáliába küldte a már hetvenedik évén is túl levő, Narszesz nevű hadvezérét. A ravasz eunuch feltétlen hűséggel ragaszkodott Justinianushoz, irgalmatlan ellenfél volt, akit semmi sem gátolt céljai elérésében. A gótok okkal aggódhattak tehát megjelenése miatt. A két fél 552-ben a taginae-i csatában mérte össze erejét. A bizánci seregben ekkora már többségben voltak a barbár katonák a rómaiakkal szemben. Narszesz tisztában volt vele, hogy csapatait a zsákmányszerzés vágya tartja össze. Serege észak felől közeledett Róma felé, ahol Totila tartózkodott. Ravennában egyesült a már Itáliában lévő bizánci csapatokkal és Rimini felé vette az irányt.

Mikor értesült róla, hogy Totila csapataival közeledik, letáborozott az Appenninek legmagasabb hágójánál.

Totila Taginae (a mai Gualdo Tadino) falunál táborozott le. (A csata helye Gubbio város közelében van, amely település a Don Matteo című olasz sorozatból lehet ismerős, itt vették fel a külső jeleneteket.) A két sereget 20 kilométer választotta el egymástól, Narses megadást követelt Totilától, aki ezt elutasította. A bizánci sereg közepén a lóról leszállított, barbár csapatok tömörültek, a két szárnyra pedig a római lovasságát állította, előttük gyalogos íjászokkal és egy kihegyezett karókból álló védősövénnyel. Mindez egy laza félkörívben, így aztán a gótok támadásakor a derékhad ellen, két oldalról nyílzáporral kereszttűz alá vehették őket. A ravasz bizánci a terep adottságait is kiválóan használta ki, egy domb mögé íjászokat és lovasokat rejtett el.

Totila az első sorokban felvonultatta páncélos lovasait, ő maga is egyszerű vértet öltött. A gyalogosok a fő csapásmérő lovasság mögött helyezkedtek el. Az ő szerepük az üldözés, a sebesültek ápolása, és ha nem úgy alakultak a dolgok, akkor a menekülés volt.

A csatát ebédidő után nem sokkal a gótok indították, félelmetes lovasságuk rázúdult a bizánci középre. Minden Narses tervei alapján történt, a támadó lovasokat két oldalról megszórták az íjászok, a derékhadi falanx pedig szilárdan állt a lábán.

A gótok felnyársalódtak az ellenséges dárdákon. Mikor már akkora volt a baj, hogy a gót gyalogosokat is bevetették, a domb mögül elő viharzott az eddig rejtve levő bizánci lovasság és elsöpörte őket. A csatatéren Prokopiosz bizánci történetíró szerint 6000 gót harcos maradt holtan, Totila király sebesülten egy kunyhóba vette be magát, ahol meghalt.

Narses tovább nyomult Róma felé, elfoglalta a várost, és igyekezett minél több gótot megölni, elűzni Itáliából. A két évtizednyi harcokban Itália elnéptelenedett, Bizánc azonban nem sokáig tudta megtartani a „csizmát”, mert jöttek a longobárdok, akik végleg birtokba vették Itáliát. Összeolvadtak a római őslakosokkal és kialakult az olasz nyelv. Elsőként Észak-Itáliát vették birtokba, innét kapta a Lombardia nevet, majd fokozatosan nyomultak dél felé.