2022. november 21., 14:44

Csokonai Vitéz Mihály szobra - Komárom

2005-ben szobrot állítottak Csokonai Vitéz Mihálynak Komáromban, a Gomba és a Tó utca kereszteződésében lévő kis parkban.

csokonai
Fotó: Görföl Jenő

A szoborállítás indoka, hogy Csokonai többször tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig a városban, s ez a város volt helyszíne annak a szerelmi kapcsolatnak, amelynek ihletésében született a költő életművében jelentős helyet elfoglaló szerelmi költészete.

A debreceni költő a Pozsonyban zajló országgyűlés alkalmából érkezett az ország nyugati felébe, mert úgy gondolta, hogy itt mecénásokra talál műveinek kiadására. Egy rövid életű irodalmi lapot is kiadott Pozsonyban, Diétai Magyar Múzsa címen.

Amikor Ferenc császár a Napóleon elleni háború alkalmából nemesi felkelést hirdetett, s annak táborhelyéül Komáromot jelölte ki, 1797 tavaszán Csokonai is ide utazott. A franciák ellen hadba gyülekezőkhöz lelkesítő verset írt A nemes magyarságnak felülésére címmel. Ezt a versét a felkelők zászlóavató ünnepségén 1997. április 6-án egy komáromi kereskedő lánya, Vajda Julianna szavalta el.

Meglátnom és azonnal
Látnom, szeretnem – egy volt”

– írta le Csokonai első benyomását a lányról A fogadástétel című versében.

Ezt követően a költő és Vajda Julianna – verseiben Lilla – gyakran találkoztak Fábián Juliánna komáromi költőnő szalonjában, sőt a később Erzsébet-szigetnek nevezett helyen is. A szerelmes költő azonban állást keresve sokat utazott 1797-ben és 1798-ban Bicskétől Keszthelyig, és sok időt töltött a Komárom környéki településeken is. Az álláskereső költő, mint férj Vajda Julianna szüleinek szemében nem igen jelentett egzisztenciát, ezért 1798 tavaszán, míg Csokonai állás után járt a Balatonnál, a lány, szülei bíztatására és támogatásával igent mondott Lévai István gazdag kereskedőnek. Csokonai a hír hallatán gyorsan visszautazott Komáromba, de a lány már nem másította meg döntését.

Csokonai és Lilla ezután is kapcsolatban maradtak. A költő ezekben az években sorra járta a környék parókiáit, és szívesen időzött az akkor már Dunaalmáson lakó szerelme közelében. 1800-ban nyomtatásban megjelent verseit is elküldte neki, 1802-ben pedig meglátogatta. Nem üres kézzel érkezett: az édesapja által ráhagyott pecsétgyűrűjét ajándékozta oda Lillának. Komárom és Csokonai kapcsolatát tehát a Lilla-szerelem tette igazán emlékezetessé.

Ezért állíttatta a Csemadok komáromi szervezete és a PRO PATRIA 2000 Alap a Csokonai-szobrot, amely Darázs Rozália szobrászművész és Szabó László bronzöntő alkotása.

Megjelent a Magyar7 2022/46. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.