Comore – a Hold ismeretlen szigetei (III.)
Az Indiai-óceán három bájos szigete – a Grande Comore, Mohéli és Anjouan – alkotja a Comore-szigeteki Uniót. Neve az arab Hold szóból származik. Folytatjuk utunkat a buja, illatos őserdők, meleg tenger, endemikus állatfajok, barátságos helyiek világában, amelyet még nem fedezett fel a nemzetközi turizmus.
Anjouan szigetén, Mutsamuduban vagyunk. Szobatársam kérdésére, hogy Klári, hol a hátizsákod? – kővé meredek. Hát… tán a taxiban felejthettem. Sonya, csoportunk vezetője próbál intézkedni, de nincs sok remény, mivel fogalmam sincs a taxi rendszámáról, a sofőrt se néztem meg rendesen. A telefonom is a hátizsákban volt.
Nyugtalanul alszom, a másnapi csodában reménykedem. Sajnálatomra nem tudok a táska keresésére fókuszálni, mert a program folytatódik. Fél kilenckor már a szállásunkhoz közeli téren állok a többiekkel. A terepjárót várjuk, amellyel egy ylang ylang ültetvényre indulunk. Várunk és várunk. Kilenckor a sofőrök végre felveszik a telefont, már úton vannak. Tízkor feltorlódtak, fél tizenegykor kerülni kellett… Zúgolódunk. S ekkor megáll a téren egy taxi és kinyújtják belőle a hátizsákom. Alig tudok magamhoz térni a meglepetéstől. A taxis tudhatta, hol szálltam ki, s idehozta. Karim, a vezetőnk persze mindjárt magának tulajdonítja a sikert, és a taxison kívül ő is tartja a markát a jutalomért. Megtörtént a csoda. Ha időben indulunk, talán sosem talál meg a zsákom!
A hegyekben a ylang ylang ültetvényen már megnyugodva szimatolom a csodás párlatot, amelyet a fák sárga virágaiból készítenek. Itt szinte minden családnak van ültetvénye és lepárlója. Na, nem valami csillogó-villogó rézüstöket kell elképzelni, inkább hasonlítanak ezek a lepárlók a nagyapáink által használt pálinkafőzőkre. Ez azonban semmit se von le az olaj minőségéből. Amit ezektől a falusiaktól vettünk, olyan erősen illatozott, hogy néhány csomagoláson is átütött. Európában ezt legalább tízszeres áron lehetne megkapni.
Vagy 20 percig tartó repülőút után leszállunk a fomboni aszfaltcsíkra. Áthatolhatatlan dzsungellel benőtt hegygerinc szeli ketté a szigetet, felfedezetlen strandok bújnak meg a félreeső öblökben, és az Indiai-óceán leghihetetlenebb korallzátonyai „virágzanak” közvetlenül a felszín alatt.
A reptérről még mésfél ótra út Laka Lodgeba, a sziget ismert ökölógiai üdülőhelyére. A hely képeslapra illő – pálmalevéllel fedett szállások, szellős terasz, tisztaság, rend, virágok, fák, lemúrok.
A hely tulajdonosa a belga Hans, aki szlovák felesége révén Pozsonyban él a családjával, bár az év nagy részét itt, a szigeteken töltik. Hans az ENSZ számára végzett itt humanitárius munkát és beleszerett a tájba. Felépített egy üdülőközpontot, magán partszakasszal. Érkezése előtt nem volt errefelé hulladékgazdálkodás, a szemetet egyszerűen a tengerbe dobták. A tulajdonos meséli, bizony sok fáradságába került felvilágosítania a helyieket, hogy ezen a szokásukon változtani kell. A hotel a saját költségén szemétégetőt is építtetett az üdülő melletti faluban, és havonta szemétszedési brigádot szervez a strand körüli területeken. A Laka Lodge szép példája annak, hogy a turistákkal nemcsak szemét érkezhet, de egészséges ökológiai hozzáállás is.
A tenger hívogató, éppen csak ledobáljuk ruháinkat és már rohanunk is a vízbe, amely kellemesen meleg, ringató és kristálytiszta. A sekély lagúnában egy kíváncsi teknős feje bukkan a felszínre, a mélyebb vizekben búvárkodva felfedezhetjük a korallzátonyok és körülöttük villódzó színes halak szemet gyönyörkötető világát.
Nem bírunk betelni a tengerrel, még éjszaka is belemegyünk a vízbe. És láss csodát. Karcsapásaink nyomán ezer meg ezer kék fény csillan a víz tükrén. A kék algák csodája ez a meleg tengerekben.
E hatalmas denevérek felkutatására indulunk, amelyek kizárólag a Comore-szigeteken élnek. A kipusztulás szélén állnak, mert élőhelyüket, a trópusi őserdőket egyre irtják. Amúgy csak ezekből van hiány, mert másfajta kisebb-nagyobb denevérek alkonyatkor szinte ellepik az égboltot.
Nem könnyű őket se megközelíteni, se meglátni, hiszen az őserdővel borított hegyek legtetején, a magas fák ágain csüngenek. Nekigyürkőzünk hát a meredek őserdei útnak. Az ösvény mellett kakaófa, kávécserje, szegfűszeg, fekete bors, vanília, babérlevél, ananász, kókusz, banán nő, fel se lehet sorolni azt a sokfajta gyümölcsöt és fűszernövényt, ami itt megtalálható. Liánok csüngenek alá a fákról, egyre elviselhetetlenebb a hőség a páradús levegőben. Vadméhsejteket is látni a fákon, vigyázni kell, fel ne riasszuk a rovarokat, a fákon lemurok (makik) tanyáznak. Fent vagyunk, mondja a helyi vezető, de denevérnek nyoma sincs. Mutatja, itt meg amott csüngenek, de az árnyakkal teli erdőben nehéz őket megkülönböztetni a falevelektől. Elenged egy elnyújtott kiáltást és hátrahőkölünk, amikor pár felrepül. Igazi fekete ördögök, akár másfél méteres szárnyfesztávolsággal.
Comore-on sokan halászatból tartják el a családjukat. A szigetek közelében a nagybani, hálós halászat szigorúan tilos, csak horgászbottal, vagy hagyományos módon szabad űzni ezt a régi mesterséget. Combot, a helyi halászt az üdülőközpont tulajdonosa ajánlotta figyelmembe, mint olyan személyt, aki úgy ismeri a környék vizeit, mint a tenyerét és máig az ősi technikára esküszik. A halászatba beleszületett, ennek köszönhetően tudja iskoláztatni gyermekeit. Vele indulok éjszakai halászatra.
A nap éppen lemenőben, amikor elindulunk. Először egy köves parton kötünk ki, ahol egy zsákot telerakunk kövekkel, ez lesz majd az a nehezék, ami gondoskodik arról, hogy a csónak csak lassan sodródjék. Káprázatos a naplemente, több kis sziget mellett is elhaladunk, amíg kiérünk a nyílt óceánra.
Már nem látni a partokat, amikor lehorgonyzunk. Beleborzongok, milyen óriási mélységbe merül a nehezék. Halászom kidob egy bóját is, majd csalit készít igazán ősi módon. A horogra fűzött húst két lapos kő közé teszi, majd több érdekes csomóval rögzíti és bedobjuk a vízbe. Közben magyarázza, ezzel még csak kisebb halakat fogunk, amikből majd további csalik lesznek. Bólogatok, mosolygok, csak pár szót értek francia beszédéből. Mondandójára csak itthon derül fény, amikor a videófelvételt egy franciául tudó ismerősöm lefordítja.
Ha értenék franciául, azt is tudnám, milyen csillagképeket látunk, így csak oda nézek, ahová a halászom éppen mutat. Végre három kisebb halat sikerül kifognunk. Ezeket Combo szakszerű módon felaprítja, és további csalik kerülnek a vízbe. S valóban, jönnek a nagyobb halak is, már három vergődik a csónak aljában. Még maradnék, de a megegyezés szerint tizenegy körül vissza kell érnem a partra, ezért felvonjuk a nehezéket és száguldunk a motorcsónakkal a vaksötét vizeken. Félek, de rábízom magam az égiekre. Messze még a part, amikor csónakunk megfeneklik egy homokbuckán. Combo kezét a szeme elé téve kémleli a tájat, s tapasztalatlanságom folytán az a hamis képzetem támad, hogy eltévedtünk. Kezembe adja a cipőmet és a hátizsákot, és a csónakot hátrahagyva int, kövessem. Sokáig kutyagolunk a térdig érő vízben, amikor „leesik”, apály van, estétől úgy fél kilométert is visszahúzódott a víz. Szerencsésen kijutottunk, s még a három halat is a kezembe nyomja. A következő napon ebből lett a vacsoránk. Másnap tudtam meg, Combo még visszament az óceánra és reggelig úgy hatvan kiló halat fogott.
Megjelent a MAGYAR7 folyóirat 2022/10 számában.
