Comore – a Hold ismeretlen szigetei (I.)
Az Indiai-óceán három bájos szigete – a Grande Comore, Mohéli és Anjouan – alkotja a Comore-szigeteki Uniót. Az országban három hivatalos nyelv van: a francia, az arab és a comori. Őslakossága polinéz eredetű, jobbára muzulmán vallású. Buja, illatos őserdők, meleg tenger, endemikus állatfajok, barátságos helyiek, minimum turizmus. Maga az édenkert. Csak az a fránya szemét és az autóroncsok ne rontanák a képet!
Hosszú repülőút után érkezünk Moroniba, az ország fővárosába, amely a legnagyobb szigeten, Grande Comoren található. Mikor már biztos vagyok benne, hogy az óceánban landolunk, az utolsó pillanatban feltűnik a leszállópálya, közvetlenül a part mellett. Nem túl forgalmas a reptér, rajtunk kívül csak helyiek érkeznek irdatlan nagy pakkokkal.
Megtudjuk, a szigeteken a napi használati cikkeken és élelmiszeren kívül kevés minden kapható, bevásárolni Dubajba járnak. Az „importőr” az évek során megbecsült foglalkozássá lépett elő. Ő olyan egyén, aki meg tudja fizetni a repülőjegyet Dubajba, és bevásárol az egész közösségnek.
Bőröndjeinket alaposan áttúrják, úgy tűnik, nem is biztonsági okokból, inkább kíváncsiságból.
A főváros modern szállására érve első dolgunk megmártózni a hívogatóan kék vízben. A homokos partot megszilárdult lávafolyam veszi körbe, hatalmas hullámokat generálva, amikor a tenger vize beömlik a szűk öbölbe. Összevissza ütődünk a sziklák között, jómagam örülök, hogy a partra vergődöm. Itt biztosan csak egyszer fürdik az ember – amikor megérkezik. A kis tornácos bungalók azonban élhetőek, sok virággal, pálmafával körbevéve.
A sokfajta gyíkocskákból, gekkókból rengeteg van. A legváratlanabb pillanatban szaladnak át az ember lábán.
Másnap Omarral, az idegenvezetővel a sziget felfedezésére indulunk. Megtudjuk, két feleségétől hét gyermeke van, tíznél mondja majd azt, elég.
Egyébként a két feleség inkább ritkaság, mintsem megszokott a szigeteken. Mindkettő tanárnő, de úgy oldották meg, hogy a fiatalabb tanít egy magán-középiskolában, az idősebb pedig otthon van a gyerekekkel. Omár öt nyelven beszél, több turistacsoportot is ő vezet. Úgy tűnik, mindenkivel ismerős a környéken.
A szultáni palotánál kezdünk, ahová nem tudunk feljutni, mert a lépcsőket javítják, különben is szemetes az egész feljárat, messze a sűrű vegetációból kikandikál valami fekete fal. No, az a szultáni palota! Omar magyarázza, itt harcolt az északi Inafamba törzs a francia gyarmatosítókat támogató déli Inapiroussa törzzsel.
Kátyús utakon autózunk, néha megállunk egy-egy panorámafotóra. Sajnos, szemét nélküli fényképet nem sikerül készíteni. A legszebb tájfotón is felfedezni egy törött műanyagszéket, flakonokat, gumikereket, autóroncsot. A bivalyok is a szemétdombon legelnek.
Csodálkozunk, mikor hirtelen megjavul az út minősége. Omar felvilágosít, a sziget volt kormányzójának a faluja környékén járunk, ezért a jó út. Hamar véget ér, nyugtat meg. Bouni strandjának félkész, kísérteties hotelkomplexuma sokat elárul a comorei viszonyokról. Megtudjuk, az építkezés félidejében kormányváltás történt, így a befektetőnek nem volt lehetősége befejezni.
A velünk beszélgetők mindegyikének a véleménye megegyezett abban, hogy a szigeteken mindent politikai érdekek irányítanak, a rokonok előnyhöz juttatása bevett szokás.
Ezért is nagy a szegénység, és hát azért sok a szemét, mert a hulladékgazdálkodással nem igen foglalkoznak. Aki nem ápol jó kapcsolatot a hatalmat gyakorlókkal, az nem kaphat tanítói, rendőri vagy köztisztviselői állást.
Az úton blokkokból épülő szürke házak tömkelegét látni. A többségük nincs se befejezve, se bevakolva, ennek ellenére már lakják. A házak előtt legalább két autó áll, egy működő és egy roncs.
Egyszerűen hihetetlen ez a mérhetetlen mennyiségű autóroncs! Omar magyarázza, behozzák Franciaországból a sok használt autót, ami annyi fajta, ahány lakos. Alkatrészekhez egyáltalán nem lehet hozzájutni, olyan szakember pedig nincs, aki mindegyik fajtát meg tudná javítani. Ezért, amikor leáll, egyszerűen ott hagyják az út szélén, autótemetővé változtatva a szigeteket.
Nem nagy kunszt a szigeteken festői öblöt találni. Meg is állunk egynél, s türelmetlenül belevetjük magunkat a habok közé. Annyira kellemes a fürdés, hogy a végtelenségig élveznénk. Itt már a hullámok is szelídebbek. Rajtunk kívül nincs is más a „beach”-en.
Omártól a reggeli induláskor olyasmit is kérdeztünk, van-e a szigeteken sámán, ősi rituálékat ismerő személy. Megdöbbenésünkre délben meg is érkezik a tengerpartra, valahol a sziget északi részén. Elmondja, ő amolyan látó a közeli mecset mellett, akinek sok mindenben kikérik a véleményét. Nem sokan maradtak, mert egy 1978-as kommunista puccsot követően üldözték a mágusokat, jósokat, és az eljárás ellen protestálók közül tizenegyet agyonlőttek.
Azt mondja, látja a jövőt. Páran kérdezgetik párkapcsolatukról, a házasságkötés időpontjáról. Imádkozik, meditál, a térdét dörzsölgeti és mondja is a választ. Érdekes jelenség, főleg a strandon.
Mivel a szigeten nincsenek folyóvizek, kút pedig kevés van, az emberek többsége a ciszternákba felfogott esővizet issza. Persze, a palackozott víz is egyre inkább teret hódít, sokszor a fél világot körbejárva érkezik a szigetek boltjaiba. Éppen a vízhiány miatt nagy kincs arrafelé a majomkenyérfa vagy ismertebb nevén baobabfa, amely duzzadt törzsében tárolja az esős évszakban hullott csapadékot.
Ha a családok egy nagyobb rendezvényt, főleg nagy esküvőt terveznek, akkor mindenképpen bérbe vesznek egy majomkenyérfát, hogy ki ne fogyjanak a vízből.
Bérléséért egy hónapra tyúkok járnak, hosszabb időszakra pedig egy kecske. Az már igazán megszorult, aki eladja a baobabfáját, nincs is erre sok példa.
A szigetek az Indiai-óceán fenekéről kerültek elő a vulkáni tevékenység következtében, ezért Grande Comore szigete telis-tele van különböző korokból származó lávafolyásokkal. Van olyan nézet is, hogy a Salamon király idejében ide érkező zsidók idézték elő a tűzhányók kitörését. A legutóbbi lávafolyások durva, sötét szövevénye mellett a sima, lekerekített lávakövek ókori vulkáni tevékenységre emlékeztetnek. Legelőkön át mi is egy ezeréves lávafolyamhoz igyekszünk, amit a természeti erők csiszoltak, mállasztottak, végül tengeri sárkánnyá formáltak. Utunk végén még fotózkodunk a kerek, sós vizű krátertó, a Lac Salé mellett, amely kötelező látnivaló.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/6. számában.
