Amit jó lenne közösségileg megkapni, az a világból hiányzó béke - ANKÉT
Ismert felvidéki személyiségeket kérdeztünk arról, milyennek látták a 2024-es esztendőt, és mit várnak a jövő évtől.
A John Lukacs Intézetben a nagyhatalmi versengéssel, az Egyesült Államok és Kína külpolitikai stratégiájával, a regionális és globális biztonság- és védelempolitika kihívásaival foglalkozunk, így 2025-től azt várom, hogy ebben az évben is lesz munkánk bőven.
A közel-keleti helyzet várhatóan tovább fog eszkalálódni, az Egyesült Államok fokozni fogja a nyomást Kínán, Európának pedig meg kell találnia a helyét és saját hangját ebben az átalakulásban. A felvidéki magyar politikának a választói bizalom visszaszerzésére irányuló munkát az év első napjától a legmagasabb fordulatszámon kell végezni, hiszen nem tudhatjuk, mikor kell újra bizalmat kérni a választóktól, ehhez pedig újra potens politikai erővé kell válni a felvidéki magyarok pártjának.
A 2024-es esztendő sok mindenben változást hozott. Igyekeztem és sikerült lezárnom azokat a dolgokat, amelyek nem építettek, csak elvették az energiáim: így meghoztam néhány döntést, amelyek – reményeim szerint – hosszú távon lesznek gyümölcsözőek. Nagy kegyelmekkel árasztott el az Úr ebben az esztendőben is: hálát adok a családomért, hogy együtt élhettük meg ezt az évet, hogy megtartott bennünket együtt és egymásnak. Nagyobbik lányunk megkezdte középiskolai tanulmányait Komáromban, és sikerrel vette az első félév akadályait. Kisebbik lányunk a sportban jeleskedett, párom új tanulmányokba fogott – egyszóval akadt feladat bőven. Noha voltak komoly megpróbáltatások is, mindig kaptunk hozzá kellő erőt is.
Az új esztendő kapcsán személy szerint nincsenek különösebb kívánalmaim: amit viszont jó lenne közösségileg megkapni, az a világból hiányzó béke. Tudom, hogy ez nagyon sok mindenen múlik, de ha sokan kérjük, akkor megadja a Teremtő!
Az év nem indult túl jól, még 2023 decemberében volt egy övmeccsem, Ronald Paradeiser ellen, ahol technikai KO-val kikaptam. Ezt követően viszont volt két sikeres mérkőzésem. Május 24-én legyőztem Paulo Suriant, illetve július 20-án, az Oktagon 59: Summer Partyn Łukasz Rajewskit is. Szeptember 7-én, a németországi Oberhausenben miénk volt a gála főmeccse, itt azonban kikaptam Lom-Ali Eskievtől. Ezzel úgy gondoltam, hogy lezártam ezt az évet, de aztán az Oktagon 63-ban kaptam még egy lehetőség. Itt ellenfelem Hafeni Nafuka, a "namíbiai rémálom" volt. Szerencsére a meccs inkább neki volt rémálom, mert a második menetben technikai KO-val búcsúztattam. Tehát jól zártam ezt az évet, de zárhattam volna jobban is.
Ha két-három meccs összejön, azzal elégedett leszek. Az MMA mellett szeretnék boksz- és jiu-jitsu mérkőzéseken is elindulni. Amíg a testem engedi, szeretnék sportolni. Nem szükségképpen bunyózni, sportolni.
Tele volt változásokkal ez az év, olyanokkal, amelyek hatással lesznek a következő évre is. Azt hiszem egészen új és izgalmas életszakaszba léptem. Befejeztem az orvosi egyetemet és elkezdtem dolgozni a komáromi kórházban. Mivel jövőre már nem tudok ennyire aktívan énekelni és táncolni, idén még kiélveztem a fellépéseinket a Szőttessel, és azt is, hogy sok-sok gyermeket örvendeztethettünk meg a Piripotty mesekoncertünkkel, amelyben édesanyám, Korpás Éva mellett szerepelek.
Folyamatosan tanulok, mert többet és többet szeretnék fejlődni az elkövetkező időszakban is. A jövő évben férjhez megyek, örömmel telve várom. Mindent egybevetve biztos vagyok benne, hogy kalandokkal, új tapasztalásokkal és boldog pillanatokkal teli év vár rám.
Idén is volt néhány jelentősebb, reprezentatív kiállítás, amelyeken magam is részt vettem. Régebbi, összegyűjtött rajzaimból, illetve az újabbakból is összeállítottam egy grafikai albumot. Rajzok, sokszorosított grafikai eljárással készült alkotások, linómetszetek, rézkarcok kerültek az albumba. Az év nagy részét az e kötet körüli munkálatok töltötték ki. Már tárgyaltam a nyomdával az kinyomtatásáról. Megjelenése a jövő év első felében várható.
Ami 2025-öt illeti, komáromiként a Jókai bicentenáriumra készülök. Néhány barátommal már összeültünk, egy nagyon szép kiállítást szeretnénk rendezni e jelentős évforduló alkalomából, a Jókai Egyesülettel karöltve. A közelmúltban ünnepelt "Petőfi 200"-hoz hasonlóan egy "Jókai 200"-zal szeretnénk méltó módon megemlékezni városunk jeles szülöttéről.
Számomra nagyon gyümölcsöző volt a 2024-es év, bár tudom, hogy a kultúra területén és főleg a fővárosban rengeteg harc játszódott le a Nemzeti körül. Kassán csendesebben folyt az élet, így nyugodtan készülhettünk az év fő premierjére, Eugen Suchoň Krútňava című nemzeti operjának újra bemutatására, az egykori világpremier 75. évfordulóján. Kitüntető, hogy az egyik tenor főszerepet rám osztották ebben az előadásban, amely az év fő eseménye volt a számunkra. Meg kell említenem, hogy a női főszereplő is magyar volt, Bodor Éva.
Pozsonyban az Új Színpadon a Macskák kerülnek felújításra, addig pedig továbbra is Jean Valjeant játszom ott a Nyomorultakban. Ebben a szerepben nincs is váltótársam, így az eddig 56 előadást én vittem, majd ismét Kassán vár egy főszerep szeptemberben, de erről még nem szeretnék konkrétumokat mondani.
Magánéletemet meghatározza, hogy másfél éve elköltöztünk Kassáról Telkibányára, azaz a Zempléni-hegység erdőségében lakunk ebben a gyönyörű faluban, amelyet a gyerekek és mi nagyon élvezünk. Azt mondhatom, karácsonyi hangulat van az egész évben, s mi is nevelünk állatokat, kell is ez a környezet nekem is, a sok utazás mellett, hiszen az idén még Csehországban is voltam Otello és trubadúr is. Advent idején pedig minden hétvégén van egy karácsonyi koncert, illusztris helyszíneken, például a trencséni vár tövében vagy nagy örömömre a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban, ahol bemutatjuk az ottani diákokkal közösen feldolgozott egyik dalomat. Szóval, szerencsére nem panaszkodhatom, gyümölcsöző volt az elmúló év és produktívnak mutatkozik a következő is!
A 2024-es esztendő illúzióromboló, vagy inkább kijózanító év volt a számomra. Bár megjelent négy kötetem, negyedszer nyertem el a SZMÍT Arany Opus Díját vers kategóriában, sokasodtak a kételyeim és a betegségeim is. Néha úgy érzem, a művészt, aki fentről, madárként figyeli a mű labirintust, kényszerítik, hogy végigtotyogjon rajta, keresve az úgynevezett célt, a kiutat. Vannak emberek, akik azt sem tudják, honnan jöttek, hová tartanak, hol a helyük a világban. Azoknak pont megfelelőek ezek a nekik kitalált labirintusok, vetélkedők, számítógépes játékok. Elhitetik velük, hogy ha kitalálnak belőlük, akkor már sikeresek, megtalálták a helyes utat az életben is. A valódi, önálló, talpraesett embereket nevelő szabadságtól félünk. Hangoztatni persze hangoztatjuk, mert a világ lassan a képmutatásra épül. Önállóság helyett önzőségre nevelünk.
Semmit sem tanultunk a történelemből. Már hőseink se nagyon lehetnek, mert ha elismerjük őket, az egyesek szerint nacionalizmus, sovinizmus. Kényszeríteni sem kell bennünket, hogy beálljunk a sorba, önként és dalolva megtesszük azt. Megfelelési kényszerünk van az önmegvalósítás helyett. József Attila szavaival élve: hamis tanúkká lettünk saját, igaz pörünknél. Remélem, azért idén is megszületik, megszületett a Megváltó!
