A Csendes-óceán partvidékén – Costa Rica (III.)
Egy földrajzosnak az éghajlati specifikumok, a félaktív rétegvulkánok, az esőerdei ökoszisztéma, a közép-európai szemnek szokatlan flóra és fauna, az itt erőteljes árapály jelenség maga a csoda, de ha figyelmetlenül egy szigetre téved az ember, a társadalomföldrajzi jellegzetességek is szembe jönnek!
Történt ugyanis, hogy a Surf Camp, ahol szállást foglaltunk, egy szigeten van. Nem volt mit tenni, igénybe kellett venni egy lélekvesztő szolgáltatását, amelyre éppen, hogy felfért az autó. A túloldalon sokan meg is süvegelték a mutatványt, amikor partot értünk. Az elkövetkező három napban, amelyet a szigeten töltöttünk, gyakran felötlött a gondolat, hogy szép és jó itt, de még vár ránk egy visszaút, amikor majd tolatva kell felállni arra a bizonyos kompra... Természetesen a visszaúttal nem volt probléma, és visszagondolva arra a három napra, csupa szép emlék jut eszünkbe a helyiek kedvességéről, az átélt élményekről. Talán mondani sem kell, hogy egy ilyen szigeten nem a társadalom felsőbb osztályai tengetik életüket, így beleláttunk a helyi halászok, földművesek mindennapjaiba. Csak eshetett volna kicsit kevesebbet az eső…
Az egész közép-amerikai földhíd a trópusi övben fekszik, de klímájának még ezen a kis térségen belül is több változata alakult ki a magasságtól függően. A tengerparti síkságok (a tengerszinttől körülbelül 1000 méterig) a legforróbb zónába (tierra caliente) tartoznak, itt nappal 29-32, éjszaka 21-23 fok van. Az 1000-2000 méter közötti fennsíkokon kellemes, tavaszias hőmérséklet van, ez a meleg zóna (tierra templada). A hűvös zónát (tierra fría) 2000 méter fölött találjuk a meleg zónához hasonló nappali, de jóval hűvösebb éjszakai hőmérséklettel. Egy-egy övezeten belül a hőmérséklet egész évben nagyjából állandónak tekinthető – a csapadékos évszakban csupán 2-3 fokkal van hűvösebb – így az évszakokat nem a hőmérséklet, hanem a csapadék mennyiségének időbeli eloszlása határozza meg.
Közép-Amerika legnagyobb részén áprilistól novemberig tart a csapadékos, novembertől áprilisig pedig a száraz évszak. A karibi oldalon kétszer annyi csapadék esik, mint a Csendes-óceánnál, ezért a Karib-tenger felé néző hegy- és partvidék egész évben zöld, míg ezen az oldalon a száraz évszakban gyakori az erdőtűz is. Mi az esős évszakban, júniusban jártunk itt, ám ilyenkor is sokszor van napsütés, csupán hurrikánok idején szakad egyfolytában az eső.
A Csendes-óceán partvidékével való ismerkedésünket északon, a nicaraguai határnál, egy pazar öbölnél kezdtük, majd leereszkedtünk a Nicoya-félszigetre. Bár Costa Rica inkább a kalandturisták terepe, és nem jellemzők az all inclusive szállodák, ez a félsziget a resortok és apartmanok világa, amerikai és kanadai turistákkal, akik felverik az árakat.
Az is jellemző, hogy sok észak-amerikai nyugdíjas leköltözik ide, igaz, 180 naponta át kell lépniük Nicaraguába vagy Panamába, és újra be kell lépniük az országba turistapecséttel az útlevelükben. Costa Rica vonzó cél a vendégmunkások számára is, igen sok nicaraguai fiatallal találkoztunk utunk során.
A félszigetről kifelé jövet még egy rendőr is megbüntetett mondvacsinált indokkal, de végül kinyögte, hogy 50 dollárért a zsebébe elenged, és így mindenki jól jár. Végre kijutva a Nicoya-félszigetről, Monteverde felé vettük az irányt. Itt 1650 méter fölött helyezkedik el Közép-Amerika talán legjellegzetesebb növénytársulása, a köderdő. Itt soha nincs szárazság: csaknem 100 százalékos páratartalmának és egész évben hűvös hőmérsékletének köszönhetően az erdő állandóan felhőben és esőben ázik.
Akárcsak a trópusi esőerdőkben, a fák összefüggő lombkoronája itt sem engedi át a napfényt, így az aljnövényzetet főleg mohák és páfrányok alkotják. Monteverdében egymást érik a lombkoronaszintben épített kalandparkok átsikló pályákkal, bungee jumpinggal (kötélugrással). Mi leginkább a hegyvidék híres fikusz fáira voltunk kíváncsiak, amelyek közül van, ami hídként funkcionál, s van amelyiknek üreges törzsében fel lehet mászni vagy 20 méter magasra.
Visszaereszkedve a Csendes-óceán partvidékének síkjára, már trópusi szárazerdő fogadott bennünket. A banán-, ananász-, és kávéültetvények mellett itt már hatalmas olajpálma ligetek is feltűntek. Útközben több folyót is kereszteztünk, amelyek közül az egyiknél komolyabb tömeg fényképezkedett.
Gyorsan kiderült miért: Tarcoles városánál az óceánba torkolló folyó hídja alatt krokodilok pihentek a fövenyen. Azt már megszoktuk, hogy egyik ámulatból esünk a másikba, vagy hogy mindenütt állatok keresztezik utunkat, de szabadon élő krokodilokra nem számítottunk.
Costa Rica erdőségeiben, vizeiben ezernyi emlős-, madár-, rovar-, kétéltű-, hüllő- és halfaj él. Az emlősök közül a legklasszikusabbak az ocelot, a jaguár, a puma, de igen sok a pók- és bőgőmajom, a fehérarcú csuklyásmajom, a mókusmajom, az aguti, a koati, a kinkaju és a tapír. Két-két szarvas-, pekari-, és lajhárfaj, több hangyász- és mókusfaj, valamint számos denevérfaj szintén a fauna fontos tagja. A parti vizekben manátuszok, delfinek, a tengeröblökben bálnák tűnhetnek fel. A kétéltűek és hüllők közül a tengeri, folyami és szárazföldi teknősök, krokodilok, békák, leguánok különféle fajaival találkozhatunk.
Costa Rica az ornitológusok paradicsoma is, az országban 900 madárfaj ismert. A Quepos városa melletti Manuel Antonio Nemzeti Park az a hely, ahol a legtöbb szabadon élő állattal, főleg le-guánokkal, koatikkal, tukánokkal és fehérarcú csuklyásmajmokkal lehet „összefutni”. A parkba előzetesen kell jegyet foglalni, de figyelni kell, mert előre 2-3 hétre nincsenek már szabad időpontok. A bejáratnál elég sok parkolóhelyet vagy hamis belépőt kínáló „hiéna” sündörög, de könnyű őket lerázni. Magában a parkban két helyen is lehet fürdeni a fehér homokos strandon, leguánok és majmok társaságban – nem akármilyen élmény.
Hasonló élmény az Uvita melletti Marino Ballena Nemzeti Park, csak itt az arapapagájok és a part mentén vonuló bálnák jelentik az extrát. Az óceán hullámainak köszönhetően ez a vidék a szörfösök paradicsoma, szinte minden kisváros, nyaralóhely hemzseg az e célból érkező turistáktól.
Costa Rica déli szegletében találjuk a Corcovado Nemzeti Parkot, amely a Csendes-óceáni partvidéken a síkvidéki esőerdő legnagyobb foltja, igen komoly vadvilággal. Hihetetlen biodiverzitás jellemzi: 500 fafajt, 150 emlősfajt, 400 madárfajt, száznál több kétéltűt és hüllőt, 40 édesvízi halfajt, 6000 rovarfajt jegyeztek itt fel, és itt él a skarlát makaó papagájok legnagyobb populációja is.
San Josénak tartva még beugrottunk a látványos Nauyaca-vízeséshez, majd átkelve a Kordillerákon, legalább távolról szemeztünk a Cerro Chirippóval, az ország legmagasabb pontjával. San Joséba érve aztán lassan számot vetettünk ezzel a nem mindennapi úttal, és nehéz szívvel, de annál nagyobb honvággyal felszálltunk a Párizsba tartó járatra.
Amennyiben kedvet csináltunk egy costa ricai utazáshoz, hadd szolgáljunk néhány praktikus tanáccsal. Az autóbérlés a beépített kötelező biztosítás miatt a hazai viszonyokhoz képest drágának számít.
A közlekedés kulturált, bár a sok kerékpáros és kamion miatt érdemes rászámolni az útvonaltervező által kiszámított időre; mindenki betartja a közlekedési szabályokat, szinte pofátlannak érzi magát az ember, ha megelőz egy lassú járművet; sok az útszűkület, ilyenkor közös megegyezés dönti el, kié az elsőbbség.
Costa Ricában a colon a hivatalos fizetési eszköz, de a dollárt mindenhol elfogadják (az eurót nem). A szúnyogok miatt érdemes hozni riasztót. Wifi minden szálláson és étteremben van, nem érdemes helyi telefonkártyát venni. Az ételek igen egysíkúak (bab rizzsel és csirkével), de itt is van pizzéria, vannak gyorséttermek, amelyek közül a legjobb és legolcsóbb a Taco Bell; a legjobb helyi ételek a helyi kis kifőzdékben (soda) vannak.
A szállások árai hasonlóak az itthoniakhoz; uniós állampolgároknak nem kell vízum; oltások nem kellenek, kivéve, ha sárgalázas latin-amerikai országból érkezel. Amerikai típusú csatlakozó van, érdemes áramátalakítót hozni. A páratartalom miatt a ruhák nem, vagy nagyon nehezen száradnak. A helyi nyelv a spanyol, de angolul el lehet boldogulni, végső esetben Google-fordítóval.
És végül a legfontosabb: Pura Vida! Costa Ricában, „Közép-Amerika Svájcában” ez nem egy mondás, hanem egy életforma. Nagyjából azt jelenti, hogy „tiszta élet”, „egyszerű élet”. A costa ricai emberek ezzel köszöntenek, ezzel búcsúznak el, ezzel kívánnak jó étvágyat, ezzel fejezik ki hálájukat. Azt mondják, hogy a folyamatos jelenben élnek; sosem aggódnak semmi miatt, nem stresszelnek, nem őrlődnek, állandóan mosolyognak, énekelnek. Igen, ez egy életmód. Nem hiába nevezik Costa Ricát a világ egyik legboldogabb országának.
Megjelent a Magyar7 hetilap 8. számában.
