Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren bemutatott virágvasárnapi mise végén, és áldott nagyhetet kívánt a jelen lévő több mint húszezres tömegnek.
A szoroskői hágó alatt, Hárskút térségében már a 13. században kolostor és templom, valamint királyi kastély állott.
A lábadozó Ferenc pápa vasárnap meglepetésszerűen megjelent a 20 ezer hívő előtt a vatikáni Szent Péter téren tarott szentmise végén.
Látogatóban az indiai keresztény közösségeknél.
Személyében első és mindeddig egyetlen alkalommal volt a katolikus egyháznak közép-európai vezetője.
A felvidéki magyarok Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülnek, a szüzesség és vértanúság példaképének ünnepelve.
A templomot György András lelkész mutatja be.
Esterházy János, az emberség és szeretet örök nagykövete boldoggá avatásáért közép- és kelet-európai nemzetek közötti megbékélésért imádkoztak Lengyelországban is.
Ferenc pápa imára szólított fel a béke érdekében a világ háború dúlta országaiban.
Elérkeztünk az év azon szakaszához, amikor a lemondást, az önmegtartóztatást, az önfegyelmet, a mértékletességet, a befelé fordulást és a bűnbánatot kellene gyakorolnunk.
A Szentév alkalmából kétnapos nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak az Alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban.
Most kicsit más szempontból nézzünk rá a hamura, ami majd befödi hamvazószerdára a hívők fejét, de a hamu leple alatt… marad minden a régi?
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésévél szentmisét mutatnak be a római Gemelli-klinikán tüdőgyulladással kezelt Ferenc pápáért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai hétfő este a Szent István-bazilikában.
A kórházban tartózkodó Ferenc pápa éjszakája jól telt, a pápa aludt és továbbra is pihen.
Ferenc pápa az előző héthez hasonlóan most vasárnap sem fogja személyesen elmondani az Úrangyala-imádságot.
Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét - jelentette a Szentszék csütörtök reggel újabb közleményben az egyházfő egészségi állapotáról.
Emlékezés a 2015. február 15-én mártírhalált halt, 21 keresztény szent életére.
Az idei évben Molnár Tamás atya, a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség lelkipásztora vezethette azt a szertartást Budapesten, melynek keretén belül a Budapesten működő Opera művészei az ún. Balázs-áldásban részesültek.
Molnár Tamás atya hidat képez szlovákok és magyarok, magyarok és magyarok, valamint felvidékiek és az anyaország között.
Sajnos gyakori jelenség, hogy a dolgok lényegét elhanyagolva csak a név, a megnevezés marad, ami megtévesztő tud lenni a teljes igazságot keresők számára.
A húsvétot nem mindig ugyanazon a napon ünneplik minden keresztény egyházban.
Ferenc pápa ellátogatott a Gergely Egyetemre, Róma legrégebbi és legnagyobb pápai egyetemére, amelyet Loyola Szent Ignác alapított 1551-ben, s melyet azóta is a jezsuiták vezetnek.
Ferenc pápa első alkalommal nevezett ki egy szerzetesnőt egy vatikáni hivatal élére.
Evangéliumi értékrendben élő utódokkal benépesíteni a Kárpát-medencét, annak szívét, a Bódva-völgyét...