Férfi a pályán - avagy hogy került el egy református a baptisták férfitalálkozójára?
Életemben nem gondoltam volna, hogy egy baptista közösségbe csöppenek bele. Az élet legjobb forgatókönyvét azonban Isten írja, és ha már megkaptam a hívást, gondoltam, nem hagyom ki ezt az alkalmat, így hát Balatonszárszóra, A Férfi a pályán nevezetű Országos Baptista Találkozóra vitt az utam.

Még alig pihentem ki az előzőnapi asztalitenisz-mérkőzést, máris szombat kora reggel útnak indultam. Vonattal, azaz Komárom-Budapest, és Budapest-Balatonszárszó útvonalon érkeztem meg a helyszínre. Mivel nem ismertem a környéket, ezért útbaigazítást kértem. Balatonszárszó amúgy is egy szép vidék, egy hosszabb ösvényen mentem keresztül, míg végre megtaláltam a helyi Baptista Szeretetszolgálat épületét.
Nagyon sok idegen, ám kedves emberre lettem figyelmes a teremben. Az esemény már péntek este elkezdődött, így szombaton már javában zajlottak a programok.
Épp kávészünetre értem oda. Gyorsan regisztráltam, és elfoglaltam a szálláshelyemet. Kezdődtek a kiscsoportos foglalkozások, ahová mindenki be lett osztva. Az eső elől szerettem volna elbújni, a teraszon láttam egy kis közösséget, hát leültem közéjük, és máris lett egy csoportom. Mikor a bemutatkozásra került a sor, bevallom, egy kicsit furcsának éreztem, hogy mit fogok mondani, hiszen egyedül is jöttem, és nem is vagyok baptista. Az emberben ott van mindig a kíváncsiság az új dolgok felé, így engem is elsősorban ez késztetett arra, hogy eljöjjek. Meg hát úgy éreztem, hogy valamiért nekem el kellett ide jönnöm.
A csoportvezető máris azt mondta, hogy nem vagyok kívülálló, hiszen mi mind testvérek vagyunk az Úrban. Érdekes volt a többiek bemutatkozását hallgatni.
Színes volt a társaságunk, hiszen mindenki más-más gyülekezetből érkezett: Vácról, Kiskőrösről, Budapestről, és még lehetne sorolni.
Volt, aki visszajáró vendég, és idén először elhozta magával a fiát és unokáját is. Érdekes volt meghallgatni a megtéréseikről szóló történeteket, hogy milyen mélységekből érkeztek egyesek. Családi problémák, különféle csalódások, amelyeket az Úr segítségével sikerült legyőzni. Volt, aki az alkohol függőségéből menekült meg, de olyan történetet is hallottam, hogy komoly betegséget sikerült legyőzni. A történeteket hallgatva máris arra lettem figyelmes, hogy itt bátran megnyílnak az emberek.
A gyülekezetüknek köszönhetően megváltozott az életük, a baptista közösségről pedig azt kell tudni, hogy egy rendkívül bizalmas és összetartó társaság.
A baptisták számára fontos a család, szeretik a nagy közösséget, és rengeteg család vállalkozással foglalkozik, így nem csak az igét, de a vállalkozást is átadják az utódoknak.
A legnagyobb különbség azonban a többi protestáns egyházakhoz képest mégis az, hogy a baptistáknál nincs keresztelés. Bizonyságot tenni a hitről azonban felnőtt korban van lehetőség. Keresztelés helyett tehát bemerítkezés van, amikor is lemerül, meghal az óember, és megszületik az új ember. A bemerítési istentisztelet a baptista közösségek egyik legnagyobb ünnepe, amikor valaki bemerítkezik, az bizonyságot tesz a hitéről. A bemerítkezők először bizonyságot tesznek, azaz elmesélik történetüket arról, miért hisznek Istenben.
Na de térjünk vissza a hétvégi programra, és a rendezvény fő témájára, amely a felelősségvállalás, és a stafétaváltás továbbadása. Barbarics Péterrel, a Baptista Férfi Misszió vezetőjével beszélgettem az egyik este arról, hogy a férfiak számára is kell egyfajta találkozóhely, amikor is elmondhatják egymás között azt, hogyan is kell felelősséget vállalni. A férfiak számára különösképpen fontos a vezetés fontossága, hiszen Isten a férfit megáldotta a vezetés ajándékával.
Egy férfinak óriási nagy feladat hárul, hiszen nemcsak magukért, de a családért, és a közösségért is felelősséget kell, hogy vállaljon.
Továbbá az is fontos, hogy a stafétát hogyan lehet átadni a következő generációnak. Ezt nem könnyű átadni, hiszen azt is meg kell vizsgálni, hogy mennyire alkalmas az illető az örökség átvételére. A férfitalálkozó központi témája tehát a felelősségvállalás volt, amely során kellett egyfajta megerősítés egymásban, hogy a vezető képes legyen felelősségteljesen vezetni az adott gyülekezetében. Barbarics Péter szerint, ha ezt valaki jól elsajátítja, akkor ennek gyümölcse és áldása lesz.
Az egyes előadók személyes történeteken keresztül mutatták be azt, hogy a mai világban milyen nehéz helytállni, hiszen a világi élet rengeteg kihívást tartogat, és a Sátán is állandóan igyekszik megtéveszteni az embert. Rengeteg szívszorító előadást hallgattam arról, hogy a nehézségekben mennyire fontos Istenhez fordulni, mert csak ő tud segíteni.
Az egyik előadó például azt mesélte el, hogy vállalkozása majdnem kudarcba fulladt, de türelmesen kérte Isten segítségét, és egy kis idő után pedig az anyagi gondok is rendeződtek, így az örökséget, a vállalkozást, és Isten igéjét lesz kinek továbbadni.
A legmeghatóbb történetet azonban szombat este hallottam. Egy fiatal családapa néhány éve veszélyes kalandon, expedíción vett részt külföldön. Az egyik ismerőse figyelmeztette őt, hogy vigyázzon, mert a Sátán mindenhol megkísérti az embert, ezért rengeteg csapás érheti őt a kalandja során. A veszélyes expedíciót túlélte, és nem történt semmi baj. Ám a csapás máshol következett be. Kisgyermekénél rákot diagnosztizáltak.
A betegség annyira elterjedt, hogy a gyermek nagyon súlyos állapotban került kórházba.
Az orvosok már lemondtak róla. Azt mondták, a gyermek nem fogja tudni érzékelni a külvilágot, és mély álomban, kómában marad élete végéig. Az eset néhány éve történt, de ma már a fiú ha mankókkal is, de iskolába jár, állapota pedig javul, kisebb segítséggel pedig képes lesz teljes életet élni.
Szerintem nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy az ember akármilyen nehézségekkel is nézzen szembe, és akármennyire is nehéz kivédeni a Sátán támadásait, a kegyelmes és jóságos Urunkhoz mindig bizalommal fordulhatunk, aki meghallgatja kéréseinket, a bajokban pedig megsegít minket.
Ez a történet is alátámasztja, nagy az Úr kegyelme, csodák pedig igenis vannak. Természetesen nem minden történet végződik így. Vannak esetek, amikor az Úr magához szólítja az embert.
Barbarics Péter elmondta, tud olyan konkrét esetről, ahol sajnos már nem lehetett segíteni. Időben kellett donort találni, hogy megmentsenek egy kisfiút, de sajnos elkéstek vele. Ebben az esetben is munkálkodott Isten, hiszen a donort Németországból kellett beszerezni. A csoda az volt, hogy az orvosoknak igenis számított a kisfiú élete, hiszen mindent megtettek annak érdekében, hogy donort találjanak. Ebben a történetben az számít csodának, hogy meghallották Isten hívását, nem mondtak le arról, hogy a kisfiúnak segítsenek. A csodákat azonban minden nap meg tudjuk élni, hiszen számunkra minden nap egy ajándék, a teremtőnknek pedig ezért hálásak lehetünk.
Elsősorban rendkívül hálás vagyok az Úrnak, hogy elhívott erre az alkalomra. Az elhívás az egyik számomra legkedvesebb személyen keresztül történt. Hálás vagyok a szervezőknek, hogy részt vehettem a hétvégén, betekintést nyerhettem a baptista közösségbe.
Nagyon sok új barátra leltem, akikben becsülöm azt, hogy nemcsak szavakban, de cselekedetekben is példamutató keresztény életet élnek.
Közvetlenek, barátságosak, a közösségük, gyülekezetük, és családjuk felé pedig mérhetetlen szeretettel viszonyulnak. Külön örülök annak is, hogy felvidéki baptistákkal is volt szerencsém találkozni.
Azt hiszem, hogy az Úr mindenki számára adott néhány tálentumot, ajándékot, amelyeket fel tudunk használni az életünk során. Fel kell fedeznünk magunkban ezeket az ajándékokat, mert ezzel is gazdagíthatjuk a világot. Az egyik ilyen tálentum lehet a felelősségvállalás, amely minden férfiban ott van.
Felelősséget vállalni nem könnyű, főleg férfiként. Biztos vagyok benne, hogy akik ott voltak, kaptak egyfajta megerősítést, hogy a vezetői tisztségükben, vagy a magánéletben családfőként helyt tudnak állni, és azok, akik a vezetői stafétát megkapták, méltóképpen tudják majd folytatni a munkát, és megbecsülik a rájuk hagyott örökséget. Nekem még nincs családom, utódaim sincsenek, és vezetői tisztséget sem vállalok a református gyülekezetemben. Elsősorban magamért vagyok felelős. Egyelőre azt kell megtanulnom, hogy magamat tudjam vezetni a helyes irány felé, amely nem mindig könnyű. A megkapott tudást azonban elraktároztam magamban, és ha eljön az idő, az Úr segítségét fogom kérni abban, hogy közösségemben, családomban férfiként tudjak helytállni a pályán.