Amikor már a papok is sírnak

A hétvégeken teszteléseken segédkezik, és amikor a galántai Szent Lukács Kórház kizárólag Covid-betegeket ellátó intézménnyé alakult át, szinte azonnal szolgálatra jelentkezett.

A plébános magára vállalta egy egészségügyi nővér szerepét, betegek kenetét adja fel, hozzátartozóknak nyújt lelki támaszt, jelenléte megnyugtatja a haldoklókat, és elmélyíti az Isten országába vetett hitet. Az atya szívesen vállalta az interjút, csak azt kérte, személyesen találkozzunk, kint a természetben, hogy hosszú idő után ne csak a halál és a betegség súlya vegye őt körül.

Nem lett volna kötelező, mégis a betegek szolgálata mellett döntött.

Alapfokú egészségügyi végzettségem van, ez elég ahhoz, hogy a kórházban szolgáljak. Nyilván nem teljes felelősséggel, hanem bedolgozóként.

Láttam a helyzet súlyát és azt, hogy papként is az emberek mellett tudok lenni a szükség óráiban.

Mikor felveszem az osztályra a beteget, közlöm vele, hogy ki vagyok, és nem ódzkodom attól, hogy felkínáljam a szent gyónás, a szent áldozás lehetőségét, valamint a betegek kenetét.

Mi történik egy-egy szolgálat alatt?

Én konkrétan a negyedik emeleten szolgálok, ez békeidőben a neurológia. Mint a mindenkori helyzetben a reggeli fürdetésekkel, etetésekkel, terápiákkal kezdünk. Megfigyeljük a beteget, elvégzünk minden olyan dolgot, ami esélyt adhat a gyógyulásra. Ilyenkor mindig elmondom a páciensnek:

Hogy állnak hozzá ehhez lélekben az ápolók?

Úgy gondolom, megszűnt az úgynevezett nővéri empátia, a standard egészségügyi ellátás.

Itt már nem empátiára van szükség, hanem kompasszióra, amikor át tudod érezni valaki fájdalmát, tudod hordozni a keresztjét, tudsz vele együtt szenvedni.

Ilyenkor derül ki, milyen lelki háttérrel rendelkezik valaki, és tudja-e teljesíteni azt a feladatot, ami ki van rá mérve. Hogy képes vagy-e segítséget nyújtani akkor is, amikor látod, hogy az az illető, aki két lábon jött be, haldoklik. A lelki ember, a pap és a fizikai ember az én személyemben egybefolyik.

Hogyan történik a halál?

Nehéz. Ott vagy a beteg mellett, beállítod még az oxigént, a gépeket. Figyeled a szaturációját, a fiziológiai értékeit, rámosolyogsz, kedves szavakat mondasz neki vagy éppenséggel egyenesen megmondod neki, hogy az Isten nagyon szeret, és veled együtt szenved. Ez nagyon kemény realitás.

Az Isten nélküli szenvedés és halál értelmetlen.

És a halál tövében az élőnek azért kell küzdenie, hogy a haldoklónak ne csak komfortja legyen, hanem megnyugvása is, hogy közvetítődjön az Isten irgalma. A katolikus hívek számára a szentgyónásban az Istennel való kiengesztelődést is közvetítjük. Ez a legnagyobb ajándék.

Mit jelent a betegek kenete?

A katolikus tanítás szerint a betegek kenete üdvösséghozó kegyelmet közvetít. A bűnök bocsánatot nyernek, és a beteg megerősödik abban a kereszthordozásban, amelyben egzisztenciálisan, lényegét tudóan benne van. Ilyenkor nagyon hálásak az emberek. Aki már nem akar harcolni, az már csak békét szeretne. Fontos, hogy az utolsó pillanatok az üdvösséget hozzák el az ember számára.

Tudni lehet, mikor fog meghalni valaki?

Realistának kell lenni. Igen. Meg lehet tippelni órára, egy-két napra. De vannak helyzetek, mikor hirtelen megfordul minden. Olyan is van, hogy az embert elengedik a kórházból, és egyszer csak összeesik.

Melyek az utolsó jelek?

A beteg egyre inkább fullad, gyors a lélegzése, mert a tüdő már tönkrement. Ha láz is van, annál rosszabb. A haldoklók légzésjavító gyógyszert kapnak, de ennek hatására a pulzus növekszik. Tehát sakk-matt.

Az ember szemében ilyenkor halálfélelem látszik. Ehhez nem lehet hozzászokni.

Mi volt a legfurcsább tapasztalata?

Egy férfi és egy nő egyszerre szenvedtek, ugyanabban az időben. Ugyanaz volt a lefolyás. Mindkettőt meggyóntattam, megáldoztak, feladtam a betegek kenetét. Az idős asszony azt hajtogatta, hogy nem akar meghalni. A helyzet az, hogy amikor valaki így szenved, aludni kell, de a haldokló már nem mer elaludni, mert fél, hogy megfullad. Mondtam az asszonynak, hogy a kereszt tövében vagyunk, nyugtatót kapott, elaludt, meghalt, örökre megpihent. A férfi nehezen kapott levegőt, láttam, hogy a telefonján olvas valamit. Kérdeztem, mit csinál.

A Szentírást olvasta, azt, hogyan hívta meg Jézus az apostolokat, utolsó pillanatig rácsodálkozott arra, milyen nagy az Isten.

Ön szokott sírni?

Igen. Kezdetben nehezen akartak beengedni az intenzív osztályra. Az orvosok is félnek. Mikor bent voltam az előbb említett férfinál, és azt mondta nekem, hogy angyal vagyok, akkor tudatosult bennem, hogy ez mennyire nem rólam szól. Kijöttem. Leültem az első emeleten a lépcsőre, és ott sírtam.

Mikor nézed a halálba igyekvőt, akkor megerősödik a hited. Hit nélkül és a hitben való meggyőződés nélkül ennek az egésznek nincs értelme.

Remélem, a hit felértékelődik és letisztul az emberekben, mert ez egy küzdelem a sátánnal. Ott vagyunk a kereszt tövében, benne vagyunk az Úr Jézus imádságában, és csak így van értelme a munkánknak.

Ön szerint mit tanultak az emberek a pandémiából?

Nekem azt tanította, hogy a mindennapokért is hálásaknak kell lennünk. Erről azok a betegek is meggyőznek, akik a saját lábukon távoznak haza, vagy akik a legapróbb dolgokat is megköszönik.

Remélem, hogy azok az emberek, akik kilábaltak a koronavírusból, megértik, hogy az Úr Jézusnak dolga van velük.

Nem fél attól, hogy ön is elkapja a vírust?

Én például sose hittem volna, hogy valaha meg fogom érni, hogy az állam valamilyen szinten az egyház fölé kerül. Az emberekben most az imát, a szentmisék értékét kell erősíteni. Őszintén? Az én félelmem itt egyáltalán nem fontos, teljesen másodlagos.

Szerintem az Úr azt gondolja, hogy vagy nem tudnám elviselni a koronavírus-betegséget és hitehagyott lennék, vagy most ebben a helyzetben egészségesen hagy, hogy tudjak szolgálni.

Nem akarom ezt a kérdést feszegetni, csak hálás vagyok a mindennapokért, mikor az ember egészségesen kel föl, és teheti a dolgát azokért, akiknek nagy szükségük van rá.       

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/7. számában.