A baloldali szimpatizánsok 41 százaléka tartja leginkább rasszistának, 33 százaléka antiszemitának és 36 százaléka radikálisnak a Jobbikot.
Az ötoldalú megbeszélésből bilaterális tárgyalássorozat lett.
Az Országgyűlés a tavaszi ülésszak első napján döntött az ellenzéki képviselő ügyében.
A tűz okát egyelőre nem tudják.
A tettes húsklopfolóval nyomatékosította aljas szándékát.
Egyik kutya, másik eb.
A lengyelek a múlt héten kicsit megnehezteltek Netanjahura.
A kormánypárti politikus beszámolt arról is, hogy a családvédelmi akcióterv várhatóan négy törvényt érint majd.
A szellemi tulajdont sokkal nehezebb megvédeni.
Az ellenzék által felhergelt tüntetők milliós károkat okoztak. Erről is szó lesz majd Strasbourgban?
Szávay Istvánt is meghallgatja a bíróság.
Vajon ki fizeti meg a cechet?
Elkapták a számlafosztogatókat.
A most nyilvánosságra került felvételt feltehetően nem a far-hát-kommandósok készítették.
Kétnapos nemzeti gyászt tartanak Lengyelországban.
Öt évvel ezelőtt két képviselőjük jutott be.
A csehek megkedvelték a magyar kormányfőt.
Többnyire a társadalomtudományok képviselői aggódnak.
Nemzetközi méretű nyomozás.
Az utast már egy budapesti kórházban kezelik.
Ebből nem lesz doktori munka.
Kérdés, hol találja meg a közös nevezőket a neokon Pompeo a szuverenitás fontosságát hangoztató magyar kormánnyal.
Ellenzéki esti piknik.
A Lánchídról már napközben elfogytak az ellenzéki hídlezárók.