A hajóskapitány letartóztatását indítványozza az ügyészség
A Dunán történt halálos tömegszerencsétlenség ügyében a hajóskapitány letartóztatását indítványozza a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, döntés szerdán születhet - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleménye szerint az ügyben új fejlemény, hogy a megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmények köre bővült, a nyomozó hatóság 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével is meggyanúsította a szállodahajó kapitányát.
Emellett az ügyészség álláspontja szerint a kényszerintézkedésnek több különös oka is fennáll,
ugyanis csak így biztosítható a terhelt jelenléte az eljárásban, valamint kizárólag így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása - írták.
A kényszerintézkedés kérdésében a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő nyomozási bíró várhatóan szerdán dönt.