A jelenlegi Országgyűlésben hatan vannak, akik a parlament harminc évvel ezelőtti megalakulásakor is képviselők voltak.
Az elhunytak száma 323-ra emelkedett. 609-en már gyógyultan távoztak a kórházból.
Orbán: az én viszonyom a román elnökhöz a tiszteleten alapul, és szeretnénk ha a kapcsolataink ezen állnának. Éppen ezért értetlenül állunk a kijelentések előtt, ilyen mondatokat az elmúlt 30 évben sem hallottunk Romániából.
A kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió kiemelten támogassa azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő területtől.
A nemzetpolitikai államtitkár nem hagyta válasz nélkül a román elnök kijelentéseit.
Novák Katalin azt mondta, az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell.
Egyelőre nincs szó ilyenről a bizottsági alelnök szerint.
A kezdeményezés fontos eszköze az önigazgatásnak, az identitás megőrzésének és a szülőföldön való boldogulásnak.
Magyarorszégon jelenleg 10 199-en vannak hatósági házi karanténban.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állásfoglalásban jelentette ki szerdán, hogy Románia jövőjét nem lehet a gyűlöletre építeni.
Budapesten és környékén még marad a szigorúbb korlátozás.
Csak fel kell keresni az oldalt, ott követni az utasításokat, és lehet üzenni a jövőbe. Mindenki szabadon bármit közölhet, ami úgy kezdődik, hogy “magyar vagyok”.
Klaus Iohannis hagymázas víziói.
Megállapodtak abban, hogy a védelmi iparra, mint a jövő együttműködésének egyik legfontosabb pontjára is koncentrálnak, s abban is, hogy tovább szövik a magyar-bajor diplomáciai kapcsolatok hálóját.
A cselekmények sértettjeit a rendőrség az illetékes hatóságok bevonásával biztonságba helyezte.
Az elhunytak száma 300-ra emelkedett. 536-an már gyógyultan távoztak a kórházból.
Keményen bírságolnak is a kijárási korlátozások áthágása miatt.
Tulajdonképpen erről is a koronavírus tehet?
A szülők egyötödének okoz nehézséget a megváltozott oktatási körülményekhez való alkalmazkodás.
Jelenleg három hajléktalanszállót tartanak nyilván, ahol van fertőzött, arra törekednek, hogy őket kórházban ápolják. Esetükben nem egyszerű a kontaktkutatás elvégzése.
Bő egy hét maradt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által az európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíció aláírására.
A biztonságot szem előtt tartva született az a döntés is, hogy csak írásbeli lesz, mert papíron 24 óráig életképes a vírus, így a dokumentumokat "pihentetni" fogják és elzárják a vizsgák után.
A templom hajóját a 14. majd a 15. században is meghosszabbították, s a nyugati oldalon zömök, erős, négyszög alapú tornyot építettek hozzá.
Az elhunytak száma 280-ra emelkedett. 498-an már gyógyultan távoztak a kórházakból.