Németh Károly a baloldali kamuvideó álmentősének, Németh Athinának az ikertestvére.
Az MSZP és Kórozs Lajos videójáról Krekó nem beszélt.
A járványhelyzetnek köszönhetően újabb hónapok állnak rendelkezésre az aláírásgyűjtéshez.
Elhunyt két idős, krónikus beteg és tízzel, 4220-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
A kortárs történészeink sokáig úgy gondolták, sikerül az új kutatásokat elhallgatni és karanténban tartani.
Hevér Lászlóné, Gyöngyöspata polgármestere a miniszterelnökség vezetőjéhez fordult a települést érintő kártérítési kötelezettség miatt.
A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön.
A belgrádi kórházak majdnem megteltek, ezért tábori kórházakat alakítanak ki, és ideiglenes járványkórházakat alakítanak ki több helyszínen.
Az MTA tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé.
"Néhányan letaposták a dróthálót, majd a skandáló - a többi közt a "Fuck you magyarski" kifejezést ordibáló - tömeg a megrongált kerítésen keresztül magyar területére lépett, és futva az ország belseje felé indult."
Több mint 2,2 milliárd forintos támogatás a külhoni magyar közösségnek.
Az aktív fertőzöttek száma 742.
Közép-Európa megerősítése a közös cél.
Javul a tó vízminősége.
Az EU olyan változtatásokat követel, amikre képtelenség felkészülni.
A nagykövet "a világ legjobban őrzött titkának" nevezte Magyarországot.
Az igazság akkor is igazság, ha egyetlen ember mondja, és akkor is igazság, ha senki sem mondja.
Szlovákiában egy újabb igazoltan fertőzöttet találtak, az elvégzett tesztek száma 50 volt.
A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik.
A HDZ 68, az SDP irányította Restart Koalíció pedig 43 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban.
A gép mintegy 15 méter magasságból esett a földre.
Soltész Miklós Brüsszelnek is üzent, azt mondta, a kétezer éves keresztény közösségekből, hitükből fakad az európai kontinens kultúrája.
Hétfőn folytatódik az Akadémia közgyűlése, új elnököt is választanak.
1348-an vannak hatósági házi karanténban.