2020. május 1., 09:05

Orbán Viktor: Az első csatát megnyertük a vírussal szemben

Szigorú menetrend és fokozatosság. Így jellemezte járvány szempontjából a következő időszakot a magyar miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor azt mondta, mivel területileg Budapest és környéke a leginkább fertőzött, ezért itt egyelőre fenn kell tartani a korlátozásokat, de az idősek esetében sem időszerű még a szabályok megváltoztatása.

Orbán Viktor Nagy Katalin
Orbán Viktor és Nagy Katalin a stúdióban
Fotó: MTI

Vidéken viszont már lehet enyhíteni. A kormányfő hozzátette, az első csatát már megnyertük, most az a kérdés, hogyan indítjuk újra az életet. Budapest esetében pedig, amennyiben a számok megengedik, azonnal enyhíteni fog a rendelkezéseken.

A következő napok legfontosabb kifejezése az a szigorú menetrend, illetve fokozatosság" 

– mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában. Orbán Viktor hozzátette, a politikában biztos, hogy a tapasztalat minden mást megelőz.

Tehát az ember egyetlen dologban lehet biztos abban, amit már átélt, amit már megtapasztalt, amit már megismert. Ez így van ebben a válságban is."

A kormányfő elmondta: rendszeresen meghallgatja a járványügyi szakembereket, orvosokat, illetve az ún. „egészségmatematikusokat" is, akik a járvány terjedésének a sajátosságaival foglalkoznak, és a vélemények itt is szerteágazóak. Van azonban mindig néhány közös pont, és azt a néhány közös pontot kell nekünk döntéshozóknak megértenünk, és összevetni a tapasztalatainkkal.

Három tény van, amiből ki tudunk indulni – mondta a miniszterelnök.

Az első az az, hogy ez a vírus létezik, itt van. A második, hogy nincs vakcinánk. A harmadik, hogy semmilyen garancia nincs arra, hogy magától elpusztulna vagy elmenne

– sorolta a rádióműsorban Orbán Viktor.

Budapest és környéke a leginkább fertőzött, az időseket sokkal súlyosabban érinti, mint a fiatalokat – hívta fel a figyelmet a kormányfő.

Ha ez a két tény igaz, akkor a védekezés következő szakaszának is ehhez kell igazodni.

Külön szabályok kellenek az időseknek, fenn kell tartani az időseket védő szabályainkat, és a szabályok kellenek a legfertőzöttebb Budapestre és Pest megye. Ezen a területen az ország központjában a kijárási korlátozások fennmaradnak, viszont a többi helyen, ahol azt tapasztaltuk, hogy a fertőzések száma az alacsonyabb, a halálozások száma jóval alacsonyabb, és a terjedési sebesség is sokkal lassúbb

– tette hozzá Orbán Viktor.

Ezeken a helyeken a kijárási korlátozás helyett most már új szabályokat, könnyebb szabályokat, védelmi intézkedéseket vezetünk be – folytatta a miniszterelnök, aki arról is beszámolt, hogy minden nap azzal kezdi a munkáját, hogy – legtöbbször személyesen – meghallgatja az operatív törzs vezetőit.

Ezért minden reggel van lehetőség arra, hogy a kormányzat a legmagasabb szinten hozzon újabb döntéseket. A kiszámíthatóság és a tervszerűség fontosabb, mint a gyorsaság.

A vírussal szembeni harca is igaz, hogy a biztonság fontosabb, mint a gyorsaság, de ha kell, akkor akár egy órán belül tudó döntéseket hozni. Ennek a különleges jogrendnek éppen az az előnye, hogy nem különleges jogokat ad, hanem különleges gyorsaságra ad lehetőséget a kormány számára, és időnként ezzel kell élni"

– mondta Orbán Viktor.

De rendszerszerűen, tehát szisztematikusan áttekintve a tapasztalatokat, hetente szoktuk elemezni a helyzetet, és úgy látom, hogy kéthetente érdemes új döntéseket hoznunk. Két hét az az időszak, ahol a tudósaink, járványügyi szakembereink, orvosaink egy-egy változtatásnak a következményeit fel tudják mérni, és javaslatot tudnak tenni a számukra

– fűzte hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök elmondta: az első csatát Magyarország megnyerte a vírussal szemben. Nem szabadult el, nem pusztított szándéka szerint, és korlátlanul sikerült kialakítani a védekezés módszereit, időt nyertünk és felkészítettük az egészségügyet a védekezésre. A legjobban reménykedünk, de a legrosszabb forgatókönyvre készülünk: ha mostantól bármilyen okból, belső vagy külső okból hirtelen újra nagy hullámban támadna a járvány, akkor nincs már olyan helye Magyarországnak, nincs olyan település, és nincs olyan ember, akinek azt kéne gondolni, hogy ő talán ellátás nélkül marad – mondta a kormányfő. Minden magyar embert, minden településen megtalálunk, beazonosítunk, orvosi ellátást tudunk biztosítani neki – tette hozzá a kormányfő.

Az a kérdés, hogy akkor hogyan indítsuk újra az életet, mert így élni, ahogy a védekezés ezt megkövetelte tőlünk, hosszabb távon nem lehet, illetve, ha lehet ennél kényelmesebben élni, akkor inkább éljünk úgy – mondta Orbán Viktor.

A tapasztalat szempontjából a másik döntő tényező Ausztria, ahol 2-3 héttel hamarabb zajlanak le azok a folyamatok, amelyek aztán megérkeznek Magyarországra is. Ennek megfelelően a szabályozásoknak a könnyítése is először Ausztriában történt meg.

Amikor az operatív törzs ülésén meg kell hoznom a végleges döntést, hogy milyen új szabályokat vezessünk be, akkor előttem ott vannak az osztrák döntések tapasztalatai, annak a számai – tájékoztatott a kormányfő, aki elmondta azt is, hogy ráadásul, mintha a csehek is olyan lépéseket tennének, amelyeknek vannak hasznos tapasztalatai, következtetései Magyarországra nézve is.

Ha sikerül Budapesten a halálozási arányt csökkenteni, akkor nem fogunk habozni, hogy a budapestiek számára is újra indulhasson a normális élet"
– tette hozzá.
A vírus viszont nem ment el. Csak időt nyertünk és felkészültünk a vírus következő támadásának a kivédésére. De alaposan felkészültünk erre. Az orvosok is azt mondják, hogy olyan világméretű járvány, amelynek csak egyetlen hulláma lett volna, nem volt. Tehát lesz második hullám is"

– figyelmeztetett a kormányfő.

Most az a kombináció a legnépszerűbb ebben a pillanatban, hogy inkább lelassul a terjedés, aminek az időjárás is az oka, meg az eddigi védekezésnek a sikeressége, de október-november környékén számítanunk kell egy második hullámra. Vita van abban, hogy a második hullám kisebb lesz-e vagy erősebb, mint a mostani. Ezt senki sem tudja.Az eddigi döntéseinkből le fogja vonni a megfelelő tapasztalatokat a nyár során, hogy egy október-novemberi második hullámra könnyebben, gyorsabban és eredményesebben tudjunk felkészülni

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy nagyon kevés ország volt, amely képes volt nemet mondani Soros György legújabb tervére.
Előre meg kellett támadni a magyarokat, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, hogy ne adjon senki a szavunkra"

mondta a kormányfő. Európában sok mindent lehet csinálni, de ha az ember vállalja a vitát, akkor idővel kiderül, hogy az adott törvényjavaslat semmilyen szinten nem megy szembe az európai gyakorlattal. Ebben az ügyben is igazunk volt. A liberálisok körében van a legerősebb hídfőállása Sorosnak. Ha sikerül a nemzetállami kereteket feloldalni, és egy nagy globális államot létrehozni, akkor teljesül a liberálisok legfőbb célja - mondta a kormányfő.

Amíg a Soros-hálózat fennáll, akkor ez a világállam lesz a liberálisok legfőbb célja" 
- tette hozzá.

Orbán Viktor a román elnök kijelentéséről azt mondta, hogy ő tiszteletreméltó embert ismert meg benne, és néhány dologban egyetértenek. Nehéz vitákban is kiállt bizonyos elvek mellett - tette hozzá. Az én viszonyom a román elnökhöz a tiszteleten alapul, és szeretnénk ha a kapcsolataink ezen állnának. Éppen ezért értetlenül állunk a kijelentések előtt, ilyen mondatokat az elmúlt 30 évben sem hallottunk Romániából. Nem javaslom, hogy a ledobott kesztyűért lehajoljunk, és továbbra is keressük az együttműködést. Ugyanezt a tiszteleltet elvárjuk a magyar államiság iránt.

Orbán Viktor a gazdasági helyzetről azt mondta, hogy lesznek biztató hírek, de az összkép nem lelkesítő.

Magyarországnak sok válságon kellett keresztülmennie az elmúlt 30 évben, így vannak emlékeim és tapasztalataim. A mostani helyzetben a 2008-2010-es válság kezelése terén szerzett tapasztalatok a legjobbak. Akkor is kiválasztottuk a vezércsillagot, és a döntő momentumra összpontosítottunk. 2010-ben ez a pont a munka és a munkahelyek volt, és most is erre kell összpontosítani"

- mondta Orbán Viktor. Ha van munka, akkor van esély. Annyi munkahelyet hozunk létre, amennyit a vírus megszüntet, erre megvan a tudás és a tapasztalat is - tette hozzá a kormányfő.

A kormányfő kifejtette, hogy lesznek átképzések, ha valaki nem szerez állást 3 hónap után. Van közmunkaprogram, van egy hadsereg, és vannak állami cégek. Mindezen eszközökön keresztül lehet kezelni a helyzetet. Nehéz lesz, mert ez a válság különböző ágazatokat, különféle módon érint - mondta a kormányfő. Minden válságkezelésben az összefogás kulcskérdés. Csak így juthatunk vissza a 3 százalék körüli munkanélküliségi szinthez. Nemcsak a gazdaságot, hanem az életünket kell újraindítani. Ez nehezebb lesz, mint 2010 után - mondta a kormányfő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.