A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsorának fókuszában augusztus második hetében a híres betyár, Vidróczki Márton áll.
Öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk a következő napokban, mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek
Szombaton a Somogy megyei Kötcsén zajlik a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvénye.
Gyurcsány Ferenc közölte, hogy a feleségét, Dobrev Klárát, a DK miniszterelnök-jelöltjét is tesztelték, neki azonban negatív lett a tesztje.
Az oltás felvételére kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat.
A tanévkezdés apropóján továbbra is az oltást javasolják, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében.
A kórházba kerülők 90 százaléka semmilyen oltást nem kapott, 10 százalékuk pedig olyan oltott, akinek valamilyen súlyos alapbetegsége van.
Zalaegerszeg ad otthont szeptember 4-5-én a Hagyományok Háza rendezésében a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának.
A magyarországi kormányzati portál, a koronavirus.gov.hu szerda reggeli információi szerint 194 új fertőzöttet igazoltak.
Nagyon fontos, hogy a nemzetek közötti együttműködés jó legyen.
Az új falurendezés eredményeképpen kialakult nagy lakóparkokba szinte csak Szlovákiából érkezettek költöztek.
A koronavirus.gov.hu portál kedd reggeli adatai szerint 110 új fertőzöttet igazoltak.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a megállapodás tíz plusz öt évre, azaz tizenöt évre szól, azonban tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására, adott esetben csökkentésére.
Az elmúlt héten az ország területén 2033 határsértőt tartóztattak föl és kísértek ki Magyarországról.
Kórházban 98 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen.
A rendkívül kedvezőtlen folyamatot az új, korszerű ültetvények telepítése és az automatizáció állíthatja meg.
Olyan "posztkeresztény" és "posztnemzeti" korszak küszöbén állunk, melyet a mesterséges bűntudat határoz meg.
Most mindenki láthatja, milyen 21. századi eszközei vannak a Magyar Honvédségnek, és hogy mire képesek a honvédség kiválóan kiképzett, felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális katonái.
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarország területére több határsértő péntek este Hercegszántónál, közülük többen kövekkel dobálták meg a rendőröket.
A Rákóczi Szövetség szeptemberben több mint 9000 külhoni magyar iskolakezdő kisdiákot köszönt ösztöndíjjal és iskolatáskával.
Az időseknek, a krónikus és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás is.
Az államtitkár szerint a globalizmusnak és a szélsőségesen liberális véleménydiktatúrának öt halálos ellensége van: az Isten és a vallás, a család, a nemzet, a fizikai föld, illetve a közösség.
Szijjártó rámutatott, hogy Szlovákiával és Romániával korábban voltak súlyos konfliktusok, azonban jelentős előre lépések történtek az utóbbi években.
Kórházban 93 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.