Szili Katalin: Az európai mozgalom küzdelme a nemzeti régiók védelméért nem ért véget
A nemzeti régiók védelméért indított polgári kezdeményezés tizedik évfordulójáról emlékezett meg Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Szili Katalin azt írta:
tíz évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére hét európai ország képviseletében azon polgári bizottság, amely céljául tűzte ki, hogy elérje az európai jogszabályalkotást a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai mozgalom a nemzeti régiók védelméért az elmúlt tíz évben "megvívta harcainak jelentős részét, köszönhetően a kitartó és szívós munkának és a legnagyobb fokú állhatatosságnak". Tette ezt úgy - folytatta -, hogy időközben a másik nagy nemzeti kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést, a Minority SafePacket az Európai Bizottság az összes javaslatával együtt lesöpörte az asztalról, mondván, több mint egymillió európai polgár támogató aláírásának ügye egy adott problémakörrel kapcsolatosan már vagy megoldott vagy van hathatós stratégiája.
A politikus feltette a kérdést,
nem azért jött-e létre a polgári kezdeményezések intézménye, hogy a polgárok közvetlenül befolyásolhassák az Európai Bizottságot, annak jogalkotási folyamatát?
- írta. Hozzátette: de akkor mégis "mi végre az európai mozgalom, mi végre a nemzeti kisebbségek, a nemzeti régiók védelme"?
Meggyőződése szerint - folytatta - ennek "legalább kétszer egymillió oka van".
- fejtette ki Szili Katalin.
Közölte:
a mozgalom nem áll le, a kisebbségvédelem lehet, hogy átalakulni látszik, de a nemzeti kisebbségek jóléte mai napig valós kihívást jelent a modern közösségeknek, államoknak és szövetségeknek.
Hozzátette: ezért van nagy szükség a közös gondolkodásra, a jogalkotásra az együttéléshez, arra, hogy az európai mozgalom folytatódjon, hogy az "álláspontunk megértetéséért" folytatott küzdelem végre célt érjen.
- hangoztatta közleményében Szili Katalin.