2022. január 22., 08:03

Mit hozhat a szülői bónusz?

Milan Krajniak munkaügyi miniszter múlt héten részleteiben is bemutatta a szülői bónusz tervét. A dolgozó gyermek két évvel korábbi bruttó bérének 2,5-2,5 százalékát kaphatnák meg a nyugdíjas szülők. A törvény jövőre lépne hatályba.

szülői bónusz

A gyermektől érkező indirekt támogatásról van szó. Amennyiben a munkavállaló utód például havi bruttó 1000 eurót keresett, 2023-ban havonta 25-25 euróval több nyugdíjat kaphatna nyugdíjas édesanyja és édesapja.

A becslések szerint 500 milliótól egészen 800 millió euróig terjedő összeget emészthetne fel a költségvetésből a bónusz 2023-ban, s máris a probléma gyökerénél is vagyunk.

Állítólag erre a jelenlegi helyzetben nincs forrás. Több kormánypárti politikus mellett Eduard Heger miniszterelnök is így látja. Milan Krajniak szociális- és munkaügyi miniszter szerint viszont az összeg előteremthető, s meg is mutatja majd, hogy miként.

Kevés esély a sikerre?

A helyzet egyébként bonyolult, mert a munkaügyi tárcavezető pártja, a Sme rodina most amúgy sem tartozik a kedvencek közé, hiszen ők nem utasítják el az előrehozott választásokat, míg partnereik ennek lehetősége kapcsán is a demokráciát féltik.

A szociális intézkedések egyébként is teljesen megjósolhatatlanok a jelenlegi kormányzat esetében, mert már tavaly is többször láttuk, amire először nem volt pénz, néhány hónappal később mégis lett, sőt, teljesen értelmetlen programok is indultak.

A miniszter nem enged

Nyilvánvaló tény viszont, hogy a szülői bónuszból Krajniak nem enged. Erről tanúskodik minden megnyilvánulása, szerinte ugyanis a családpolitikai intézkedések sorában ez fontos lépés volna.

Az ellenzők szerint viszont diszkriminatív, mert azok a nyugdíjasok, akiknek külföldön dolgoznak a gyermekei, nem kaphatnak szülői bónuszt, vagyis külföldi munkavállaló utód ilyen módon nem egészítheti ki szülei nyugdíját.

szülői bónusz

De ugyancsak kimaradnának ebből a lehetőségből azok a nyugdíjasok, akiknek nincs gyermekük, vagy elhunytak. Nyilvánvaló, hogy valós problémákról van szó, de azt is látnunk kell, a bónusz önmagában más célt szolgál. 

Mi a célja?

Megjutalmazni azokat a szülőket, akik aktív éveik során gyermeket neveltek, s ezzel biztosították, hogy a nyugdíjrendszer napjainkban is fennmaradjon, hiszen éppen az utódok bevételeiből tudják a rendszert működtetni.

A tárcavezető szerint mindezek mellett egyfajta kárpótlás is, mert azok az édesanyák, akik gyermeket vállaltak, s évekig nem munkaviszonyban voltak, hanem szülőként bizonyítottak, a statisztikák szerint kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a gyermektelen kortársaik. 

Ha ezekre az adatokra hivatkozva vizsgáljuk meg a kérdést, akkor máris érthető, miért is fontos ez a kompenzációs lehetőség, még ha a liberális sajtó kétkedve figyeli is mondván, csak egy konzervatív törekvésről van szó, hogy a gyermekvállalásra buzdítsanak. Ebből a szempontból nézve azonban naivitás lenne azt gondolni, hogy egy fiatal nő manapság azért vállalna gyereket, hogy harminc év múlva lánya vagy fia keresetéből több nyugdíja legyen. Annál is inkább, mert Szlovákiában nem jellemző, hogy egy-egy jogszabály ilyen hosszú időszakon keresztül fennmaradjon, továbbá a gyermeket vállalókat sokkal inkább a közvetlen jövőjük biztonsága érdekli. 

Az előzetes felmérések alapján 136 ezer egygyermekes, 426 ezer kétgyermekes, 181 ezer háromgyermekes, 46 ezer négygyermekes és 27 ezer öt-, vagy többgyermekes nyugdíjas részesülne a támogatásban.

Miért is lehetne kockázatos?

Érdekes lesz figyelni a hatalmon lévő pártok közti kommunikációs harcot, mert a javaslat nem nyerte el például a pénzügyminisztert adó vezető kormánypárt tetszését. Több szakértő a jövőbeli nyugdíjak előzetes elköltéseként tekint a bónuszra, és a második pillérbe folyó összeget féltik, amely éppen a jelenlegi munkavállalók számára biztosítana magasabb nyugdíjakat.

Látszólag úgy tűnik, a Sme rodina párton kívül kevés támogatója van az ötletnek, de ettől függetlenül még egyáltalán nem biztos, hogy bukásra van ítélve. Főleg akkor, amikor mindenki el akarja hitetni majd a választókkal, hogy ő az, aki képes újat és többet adni a népnek.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/3. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.