2025. május 5., 10:06

Kivédheti az autóipar a vámok hatásait?

A szlovák gazdaság gerincét adó autóipart komoly veszély fenyegeti a tervezett amerikai 25 százalékos importvám miatt. A világ egyik legnagyobb autógyártójaként Szlovákia különösen érzékenyen reagál a globális mozgásokra, hiszen a szektor a bruttó hazai termék 11-13 százalékát adja, és közvetlenül vagy közvetve mintegy 250 ezer ember megélhetését biztosítja.

autóipar
Fotó: unsplash.com

Bár 2024-ben a négy szlovákiai autógyár összesen 993 ezer járművet gyártott, ez 8 százalékos visszaesést jelentett az előző évhez képest. Ennek ellenére az ország továbbra is világelső az egy főre jutó autógyártásban: tavaly 1000 lakosra 182 legyártott jármű jutott. A visszaesés ellenére a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) optimista, mert idén a termelés akár 1,15 millió darabra emelkedhet, amit hosszabb távon a Volvo új kassai gyára is erősíthet. Az optimista előrejelzések azonban nem számoltak az amerikai vámmal.

Az autóipar kulcsfontosságának egyik legkifejezőbb mérőszáma, hogy  közvetlenül több mint 165 ezer embernek, közvetve pedig 244 ezer embernek ad munkát.

A szektor az ipari bevételeknek majdnem a felét adja, éppen ezért súlyos figyelmeztetés, hogy a kormány nem kezeli kellő súllyal az ágazat problémáit. Ennek kapcsán a növekedő adóteher nem egyszerűsíti a helyzetet és nem csupán a gyárak, hanem a fogyasztók számára sem. Az idei autóvásárlási adatok ugyanis azt igazolják, hogy az emberek egyre inkább a használt autók felé fordulnak. Szűkebbek az anyagi lehetőségek, és sokan azok közül is inkább használt gépkocsit vesznek, akik új vásárlását tervezték.

Különösen lehangoló a helyzet az elektromobilitás területén. 2024-ben Szlovákia a lista végén helyezkedett el, amelyen az Európai Unió tagországaiban eladott, tisztán elektromos és plug-in hibrid autókat jegyzik.

Az elektromos autók aránya nálunk mindössze 2,5, a plug-in hibrideké pedig 2,4 százalék volt. Az országban összesen 2223 töltőállomás üzemel, ami ugyan csaknem 23 százalékos növekedést jelentett egy év alatt, de még mindig messze elmarad a szükségestől.

Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy 2024-ben a hatóságok 106 134 új autót regisztráltak, ami 4 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Európai helyzetkép

Tavaly az európai autóipar mérsékelt növekedést ért el, miközben számos kihívással kellett szembenéznie. Csaknem 13 millió új autót adtak el tavaly az Európai Unióban, az Egyesült Királyságban és az EFTA-országokban, ami 1 százalékkal több mint 2023-ban.

A gyártás terén azonban visszaesés volt tapasztalható: az EU-ban az autógyártás 6 százalékkal, 11 millió darabra csökkent.

Az elektromos járművek (EV-k) piaca is vegyes képet mutatott. Míg az EU-ban a teljesen elektromos autók (BEV) eladásai 6 százalékkal csökkentek, ami másfél millió darab autót jelent, az Egyesült Királyságban 21 százalékos növekedést tapasztaltak, ami 382 ezer eladott járművet jelent. A BEV-k piaci részesedése az EU-ban meghaladta a 13 százalékot.

A hibrid járművek iránti kereslet nőtt, különösen a Toyota és a Lexus márkák esetében, amelyek az európai hibrid eladások közel felét tették ki. Az európai gyártók közül a Volkswagen és a Stellantis a legnagyobbak, a legnépszerűbbek azonban a VW, a Toyota és a BMW.  A legkelendőbb modell a Dacia Sandero volt 268 ezer eladott darabbal.

A kormány lépései

A tervezett vámok azért is érintenék különösen súlyosan Szlovákiát, mert évente mintegy 100 ezer autót exportál az USA-ba, ami a teljes gyártás egytizede.

Elemzők szerint a szlovák gazdaság növekedése akár 1,5 százalékponttal is visszaeshet, s a lehetséges károk nem csupán a gyártósorokon érződnének, hiszen a beszállítói láncok, az alkatrészgyártók és logisztikai cégek is jelentős veszteségekre számíthatnak.

A Volkswagen pozsonyi gyára – amely olyan modelleket exportál Amerikába, mint a Porsche Cayenne vagy az Audi Q7 és Q8 – forgalmának negyedét a tengerentúli piacok adják. De hasonló kihívásokkal néz szembe a Jaguar Land Rover nyitrai üzeme is. A legrosszabb esetben 20, óvatosabb becslések szerint 10 ezer munkahely szűnhet meg az országban a vámok miatt. Ráadásul a német autóipar is erősen érintett lenne, és tekintettel arra, hogy Németország Szlovákia egyik legfontosabb gazdasági partnere, a másodlagos hatások tovább mélyítenék a válságot.

A kormány már jelezte, hogy egyeztetéseket kezdeményez az autógyártókkal, hogy feltérképezze, milyen lépésekkel lehetne mérsékelni a lehetséges károkat.

Emellett Szlovákia Brüsszelben is közös, összehangolt uniós fellépést sürget, hiszen az EU is fontolóra vette a lehetséges válaszlépéseket, például a digitális szolgáltatásokat érintő vámok formájában.

Az egyik kézenfekvő megoldás az exportpiacok diverzifikálása lenne. Az amerikai piac túlzott súlya amúgy is kockázatot jelent, itt az idő tehát, hogy Szlovákia céltudatosabban nyisson más, gyorsan fejlődő ázsiai vagy dél-amerikai piacok felé. A globális autópiac dinamikája éppen átrendeződik, és aki időben szerez pozíciót, előnyt élvezhet a következő években.

Ennél drasztikusabb, ám stratégiailag indokolt lépés lehet a gyártás egy részének az USA-ba történő áthelyezése.

Ez komoly beruházásokat igényelne, ugyanakkor egyes modellek helyi összeszerelésével megkerülhetők a vámok, és közvetlenebb lenne a hozzáférés az amerikai fogyasztókhoz. A döntést azonban jól meg kell fontolni, mert a gyártás áthelyezése csak hosszabb távon térülne meg, és jelentős kockázatokat is rejt.

Uniós összefogással

Az egyik legfontosabb „fegyver” továbbra is az európai összefogás lehet. Az Európai Unió közös kereskedelmi politikája és az esetleges válaszlépések – például az amerikai digitális szolgáltatásokra kivetett vámok – ellensúlyozhatják az amerikai nyomást.

Egyedül kicsik vagyunk, együtt viszont az EU a világ egyik legnagyobb gazdasági ereje, s ezt az erőt most a szlovák diplomáciának okosan kellene mozgósítania. A jövő azonban nemcsak a piacok újraelosztásáról, hanem az innovációról is szól. Az elektromobilitásra való gyorsabb átállás tehát kulcskérdés.

Végül, de nem utolsósorban, a kormány szerepe is meghatározó. A jelenlegi gazdasági környezet – a tranzakciós adó, az áfa 23 százalékra emelése, a társasági adó növelése – éppen azokat a beruházásokat fojthatja meg, amelyekre égetően szükség lenne. A Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) is hangsúlyozza: párbeszéd kell a kormány és az ágazat között, mégpedig sürgősen. A környező országok ugyanis versenyelőnyre tehetnek szert, ha gyorsabban és célzottabban cselekednek.

Megjelent a Magyar7 2025/17. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.