2021. február 23., 20:15

Bős: Új tervekkel 2021-ben

Bős város a 2021-es költségvetési tervezetét még 2020 decemberében tárgyalta meg és fogadta el a képviselőtestület.

Fotó: Bős város hivatalos oldala

A polgármester, Fenes Iván portálunknak beszámolt arról, hogyan tudnak gazdálkodni a város anyagi javaival: egyelőre semmilyen változást nem eszközölnek – ami a telekadót és a szántóföld adót illeti –, minden a tavalyi év szintjéhez mérten zajlik. Mivel mindenki a koronavírus-járvány áldozata, így a város nem terheli plusz adóbefizetéssel a polgárokat.

Egyedül a szemétadó növekedett. A tavalyi évhez képest 5 euróval emelték meg a díjat, idén egy főre 25 eurót számolnak fel, de még így is Bősön a legolcsóbb a szemétdíj a környező településekhez képest.

A munkahelyekről nem kellett semmilyen alkalmazottat elbocsátani, de a kialakult helyzet miatt nem is tudtak új munkaerőt felvenni a különféle munkahelyekre.

A városnak 2021-re is megvannak a tervei, építkezések zajlanak a város területén, huszonhét bérlakás megépítése folyik éppen, 2021 őszén a tervek szerint már be is költözhetnek az új lakók a újonnan kialakított lakásokba. Az új egészségügyi központ is átadás előtt áll.

bos01.jpg

Vízelvezetésre külön pályázott a város vezetése, egyelőre még nincsen eredmény az ügyben. Bős első embere azt is elmondta, jelenleg a bősi temető egyik oldalát kerítik be, majd a későbbiekben bővíteni szeretnék a temető területét. Járdafelújításokat és kiépítéseket is eszközölnek, amelyek már esedékesek voltak a városban.

Az országos tesztelések kiadása azonban a város költségeire is hatással van, azonban sosem késlekedik a város vezetése kifizetni a szűréseken résztvevő munkaerőt – minden vasárnap biztosítják a fizetéseket. ,,Bősön jelenleg más MOM tesztelési pont nem elérhető, csupán a hétvégén tesztelünk és négy mintavételi pont működik zavartalanul, egészen 21:00-ig. Az utolsó mintákat 20:30-kor veszik le az egészségügyi dolgozók” – tette hozzá Fenes Iván, aki nagyon elégedetten nyilatkozott a tesztelési folyamatokról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.