Oltottan is átesett a Covidon és nem tudja, mikor kaphatja meg a harmadik adag vakcinát?
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az új variáns fertőzőképessége nagyobb, és nagyobb valószínűséggel fertőz meg olyanokat is, akik be vannak oltva.
Amennyiben igazolják valamelyik mintában az omikron variáns jelenlétét, az ÚVZ azonnal tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.
Winfried Stöcker orvos, nagyvállalkozó tavaly maga állt neki vakcinát fejleszteni. Ami meglepő, hogy volt is rá érdeklődő.
Dutyiban végezheti, aki oltást beadó orvosra vagy nővérre támad.
A kontrollmechanizmust egy nyomonkövetési rendszer fogja felváltani.
Az információt az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) tette közzé a honlapjukon.
Azoknak a munkavállalóknak a tesztelését, akik nem oltatták be magukat a COVID-19 betegség ellen, és nem is estek át rajta, hétfőtől a munkáltatóknak kell biztosítaniuk.
A védőoltások nagyfokú védelmet nyújtanak a betegség súlyos lefolyása, illetve az elhalálozás ellen.
A legmeggyőzőbb érv az oltás mellett, ha családtagot, ismerőst érint a súlyos covid.
Mai ismereteink szerint a COVID-ot kristályterápiával, fényekkel, dalamokkal, illatokkal, esetleg dél-amerikai dzsungelek mélyén talált varázsgombával gyógyítani nem lehet, mégsem vagyunk teljesen eszköztelenek!
Hat hónap után erősen javallott a harmadik oltás!
A kollektív védettség eléréséhez a mintegy 146 milliós oroszországi lakosság legkevesebb 80 százalékát kell átoltani.
A szervezőknek ügyelniük kell a létszámkorlátra is.
Az emberek ezt az összeget nem készpénzben kapják meg, hanem valamilyen igazolás, digitális utalvány vagy betét formájában.
Pénteken 5139-an kapták meg az első adag oltást.
Az 55 évnél idősebbek, a krónikus betegek és a veszélyes munkát végző személyek is igényelhetik a harmadik dózist.
A NCZI folyamatosan tájékoztatja az embereket, és SMS-t küld azoknak, akik jogosultak az harmadik oltás felvételére.
Kórházban 4830 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 463-an vannak lélegeztetőgépen.
Ahol magas az oltottság, ott kevesen kerülnek kórházba és halnak bele a covidba.
Úgy néz ki, nem ússzuk meg korlátozások nélkül.
Kórházban 3629 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 366-an vannak lélegeztetőgépen.
Zavartalanul folyik a tervezett műtétek végzése, a betegek minden ellátást megkapnak.
A WHO európai regionális vakcinatanácsadója szerint ha a járvány továbbra is ilyen ütemben terjed, akkor februárra Európában újabb félmillió halálos áldozata lehet.