A szakmai konzílium holnap tárgyal az esetleges enyhítésekről.
Harmadik legrosszabbul átoltott országként van mit behoznunk, hogy a járványt legyőzzük.
Piros lesz Pozsony is, ahol ha nem lenne olyan magas az 55 felettiek oltottsága, akkor már fekete lenne.
A Pfizernek sikerült erősítenie vezető szerepét a koronavírus elleni védőoltások piacán.
Kórházban 2839 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 312-en vannak lélegeztetőgépen.
Boncolással állapították meg a halál okát.
Az egészségügyi ellátásra nehezedő nyomás azonban még mindig növekszik, és az elhalálozások száma is emelkedik.
Kórházban 1970 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 204-en vannak lélegeztetőgépen.
Akár már néhány tucatnyi lakos beoltásával is el lehet kerülni a fekete besorolást.
Folytatni kell a védekezést, közte a fizikai távolságtartásra vonatkozó intézkedések betartatását és az oltást.
Nem zárható ki, hogy a vakcina miatt alakultak ki az alapbetegség szövődményei, amelyek a beteg halálához vezettek.
A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter felháborítónak nevezte, hogy a járványügyi szakembereket otthonaikban keresték fel a tüntetők.
A kutatásból az is kiderül, a 65 év alattiak legalább hat hónapig 80 százalékos védettséggel rendelkeztek, míg a 65 év felettiek csak 47 százalékos védettséggel.
Az NCZI SMS-ben értesíti mindazokat a pácienseket, akik jogosultak a harmadik adagra.
Kórházban 999 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 144-en vannak lélegeztetőgépen.
Nem kell megvárni, míg megjön az sms.
Nem csak regisztrációval, orvosi beutalóval is hozzájuthat az emlékeztető oltáshoz.
Az amerikai Új-Mexikó állam bírósága elutasította a Los Alamos laboratórium dolgozóinak beadványát.
Vietnam és Thaiföldre kerültek.
Nem vártak a minisztérium útmutatására, azonnal léptek, ez elsők között kezdték meg az idősek oltását.
Olyan gyerekek törvényes képviselői is kérhetik a védőoltást, ahol a gyerekkel egy háztartásban élő, veszélyeztetett személyre komoly kockázatot jelentene a fertőzés.
Néhány héten belül a lakosság széles rétegei számára is elérhetővé válik az emlékeztető oltás.
A szlovák gyógyszerfelügyelet friss közleménye szerint 8680 esetben merült fel annak gyanúja, hogy a koronavírus-vakcina vételezése nem várt mellékhatásokkal járt.
Az ajándékozandó vakcinák értéke 3,7 millió euró.