2021. október 8., 10:07

4,7 millió adag vakcinát adtak már be Szlovákiában, 8600 esetben regisztráltak komolyabb mellékhatásokat

A szlovák gyógyszerfelügyelet friss közleménye szerint 8680 esetben merült fel annak gyanúja, hogy a koronavírus-vakcina vételezése komolyabb, nem várt mellékhatásokkal járt. 

koronavírus vakcina USA
Fotó: TASR/AP

A nyolcezer feletti esetszámból 1020-at értékeltek súlyosnak, ebből 556 eset érintette a Pfizer/BioNTech vakcináját, ezek közül egy halállal végződött. A vakcinázás után megjelent mellékhatások közül a magas vérnyomást, az ájulást vagy ájulás közeli állapotot, szívpanaszokat, hallászavart és epilepsziás rohamot emelte ki a gyógyszerfelügyelet. A Moderna vakcinája 111 esetben okozott mellékhatást, ezek közül egy esetben elhunyt a páciens, a brit AstraZeneca oltóanyaga 309 súlyos mellékhatásos esettel volt kapcsolatba hozható. Ennél a vakcinánál két alkalommal merült fel, hogy beadása összefüggésbe hozható az érintett halálával. A Johnson & Johnson-vakcina esetében 35 alkalommal jeleztek nem kívánt, súlyos mellékhatást, az orosz Szputnyik esetében pedig három alkalommal.

Fontos kiemelnünk, hogy a fenti számok abszolút értékek, nagyban függenek attól, hány adagot használtunk el az adott vakcinából.

Jelenleg négy szlovákiai halálesetet hoztak összefüggésbe a koronavírus-vakcinával, ezek közül három esetben "lehetséges" (egy-egy Pfizer, Moderna és AstraZeneca-vakcina esetében), egy esetben pedig "nyilvánvaló" (Astra) volt az összefüggés az intézet szakemberei szerint. Az összes többi, vakcinázással összefüggésbe hozott halálesetnél 100%-os megbízhatósággal kizárható volt az összefüggés. 

Jelen állás szerint 2 463 578 ember kapta meg az első, 2 265 599 a második és 24(!) ember a harmadik adagot valamelyik koronavírus elleni oltóanyagból.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.