A világ népességének több mint 90 százaléka él szennyezett levegőjű területen, a fele beltéri légszennyezésnek is ki van téve, mert otthonában szenet, fát vagy mást éget.
Az ítéletet azzal indokolták, hogy két weboldalt működtetett, amelyek különféle bűncselekmények elkövetését segítették elő.
Nem telt el botrány nélkül a találkozó Boris Johnson brit kormányfővel sem.
Méltatlan, hogy az amerikai álom reményében az Egyesült Államokba érkező haiti bevándorlókat a guantánamói fogolytábor közelében helyezik el, ahol még ma is számos terroristát őriznek
A főtitkár aggodalmát fejezte ki az ausztrál-amerikai-brit háromoldalú védelmi és biztonsági partnerség miatt is.
Az amerikai sajtó jelentései szerint az ország kórházainak intenzív osztályai telítődtek a koronavírusos betegekkel.
Az október 1-jéig tartó "Rapid Trident 2021" elnevezésű gyakorlaton összesen 6 ezer katona vesz részt tizenöt országból.
A kínai külügyi szóvivő a lépést rendkívül felelőtlennek nevezte, a három országot pedig azzal vádolta, hogy nukleáris fegyvereket használnak geopolitikai célokra.
Zaharova szerint amerikai informatikai nagyvállalatok támogatják az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus csapata által kidolgozott okos szavazás nevű projektet.
A kínai hírügynökség szerint 2020 áprilisáig valamivel több mint 47 ezer civil vesztette életét az afganisztáni háborúban.
Kárpátaljai magyarokként nem akarunk különleges vagy kiváltságos bánásmódot. Csak azt akarjuk, hogy elismerjenek minket őslakos nemzeti kisebbségnek, ami vagyunk, hogy megőrizhessük nyelvünket és kulturális identitásunkat.
A sorozat alapján könnyebben megérthetjük, hogy minden már sokkal korábban elveszett, és a táliboknak vajmi kevés közük volt ehhez.
Az Ida hurrikán olyan hirtelen erősödött, hogy hiába hirdették volna ki, nem lett volna már idő végrehajtani a város mind a 390 ezer lakosának a kötelező evakuálását.
Az eredetkutatás tudományos feladat, amelyet csakis tudósokra lehet és kell bízni, és nem hírszerzési szakértőkre.
Kalifornia állam feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottsága támogatta pénteken, hogy elhagyhassa a börtönt Sirhan Sirhan.
Mark Levin: Több embert vesztettünk el ebben a felháborító, zavaros kivonásban, mint amennyit elvesztettünk az elmúlt 18 hónapban Afganisztánban.
Az amerikai kormány augusztus közepén tette közzé, hogy meghaladta a 212 ezret az illegális határátlépési kísérletek száma az amerikai-mexikói határon júliusban, ami a legmagasabb szám az ezredforduló óta.
A 45 éves férfi eltűnését családja jelentette július 29-én a Las Vegas-i rendőrségnek.
A két politikus egyetértett abban a célban, hogy minél több védelemre szoruló embert menekítsenek ki közép-ázsiai országból.
A radikális iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahárt, és péntekre Hilmend tartomány fővárosa, Laskargáh is elesett.
Magának a sziklának egyébként az égvilágon semmi köze nem volt a rasszizmushoz vagy bármelyik etnikumhoz.
A legkisebb gyermek kétéves volt, a legidősebb kilenc.
Orbán Viktor miniszterelnök a Fox News amerikai konzervatív televíziónak adott interjút.
A perirat felsorolja a Mexikóba került és hírhedt támadásokban felhasznált fegyvertípusokat.