A képviselőtestület ünnepi ülésén átadásra kerültek a községi és polgármesteri díjak, valamint a köszönőlevelek.
A Sziget Polgári Társulás és s Martosi Csemadok augusztus 20-ai megemlékezésén Méry János mondott ünnepi beszédet.
Hagyományosan Deákin, Szent István király ünnepén tartotta meg régiótörténeti konferenciáját a Csemadok.
Az Isten, a haza és a család hármassága az, ami úgy össze tud tartani bennünket, magyarokat, hogy a viharok idején sem esünk szét.
Augusztus 20-án aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik a szervezők Szent István napját és az új kenyér ünnepét.
Három tevékeny, közösségéért áldozatot vállaló felvidéki magyart tüntettek ki Pozsonyban.
Az István, a király rockopera felejthetetlen dalai csendültek fel, amelyek negyven év után is megmelengetik az emberek szívét.
Süle Ágnes Katalin felvételein keresztül bepillantást nyújtunk a pozsonyi koronázódómban tartott augusztus 20-ai magyar szentmise pillanataiba.
Államalkotó királyunk öröksége és a kenyér összeköt bennünket.
Az ingyenes applikáció, melyről közvetlenül vészhívás is indítható, augusztus eleje óta már elérhető a nagyobb alkalmazásboltokban.
Mesés kompozíciókban gyönyörködhetett a közönség.
Ferenc pápa, II. Erzsébet, Joe Biden és még sokan mások küldték el az ünnepre írt gondolataikat.
A hagyományos ünnepi programok mellett komoly- és könnyűzenei koncertek, történelmi bemutatók, kiállítások, sportesemények, művészeti programok, valamint gasztronómiai élmények is várják a látogatókat csütörtöktől vasárnapig.
De tennünk is kell ez ellen. Vállaljuk fel, hogy házat, telket nem adunk el idegennek. Részesítsük a nádszegit előnyben, ha nem megy, akkor legalább a magyar embert!
Meglelni a közöst egymásban - ez a Szent István-i ünnep mai üzenete.