Szombaton az érdeklődők szokatlan időpontban, este, éjszaka tekinthetik meg a tárlatokat, kísérőprogramok keretében.
Az országos találkozó a felvidéki magyar pedagógusok legnagyobb múltú, legjelentősebb szakmai összejövetele, melyet immár 29. alkalommal rendez meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ).
Április eleje óta ismét működik polgárőrség Rozsnyón, az önkormányzat közel 250 ezer eurót kapott erre a célra.
Töltőállomások hálózatának kiépítését tervezi elektromos járművek számára Rozsnyó önkormányzata, amely erre a célra több mint százezer eurós támogatásra pályázik. A tervek szerint összesen 14 töltőállomás létesülne.
Száz gazda és félszáz traktor, illetve munkagép vonult az utcára.
A külföldi turisták közül a legtöbben Magyarországról érkeztek.
Az előkészítés alatt álló útszakasz a Gömöri Kerékpáros Desztináció nevet viselő koncepció része.
Rozsnyó városa korszerűsítené a jégpályáját. A több mint négymillió eurós beruházás keretében megújulna egyebek mellett a külső burkolat, hűtési- és légtechnikai rendszer, valamint a háttér-infrastruktúra.
A pásztorok és zenészek életpillanatait megörökítő kiállítás nyílt a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.
A felújítási projektre a múzeum több mint 130 ezer eurót kapott uniós forrásokból, az önrészt pedig az intézmény fenntartója, Kassa megye fedezte.
Gyűjtést hirdet Rozsnyó önkormányzata a város egyik büszkeségének, Andrássy Franciska szobrának a felújítására.
Súlyos közlekedési baleset történt pénteken délelőtt az I/16-os számú úton Rozsnyónál, egy személyautó kamionnal ütközött. Az útszakaszt lezárta a rendőrség.
Rozsnyó és környékének magyarsága is megemlékezett az október 6-i nemzeti gyásznapon az aradi vértanúkról, megkoszorúzva Szörcsey Antal honvéd százados sírját a rozsnyói temetőben.
A Rozsnyói járás déli, magyarok lakta részén többnyire mindenhol a Szövetség kapta a legtöbb voksot.
A Rozsnyói Bányászati Múzeum az idén is megrendezi kedvelt nyári gyerektáborát.
Már a nagyközönség is láthatja a Rozsnyói Bányászati Múzeum gyűjteményének egy értékes darabját.
Egy 25 éves kisteherautót vezető sofőr ismeretlen okokból lehajtott az útról, majd egy betonfalnak csapódott.
Plenáris előadásokkal, pódiumbeszélgetéssel, majd Czabán Samu szobrának megkoszorúzásával véget ért vasárnap a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXVIII. Országos Találkozója Rozsnyón.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2023. április 15-16-án Rozsnyón rendezi meg a XXVIII. Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozóját.
Különleges élményű vetítés.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából tablókiállítás nyílt a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban.
A farkasfalka életét bemutató ismeretterjesztő programmal várja a tavaszi szünet idején az iskolásokat és a gyermekes családokat a Rozsnyói Bányászati Múzeum.
A program fókuszában a gömöri néptánccsoportok tánctudásának fejlesztése és bővítése lesz szakmai vezetéssel.
A rozsnyói kórház hematológiai osztályán Valentin-napi véradást szerveztek, amelyen fiatal első véradók is részt vettek, a helyi gimnázium 18 diákja adott vért.