A következőkben már kevés lesz a marketingpolitika, az egymást követő kommunikációs trükkök sorozata.
A kormányfő szakdolgozata nem felel meg a diplomamunkákkal szemben támasztott aktuális kritériumoknak, és nem felelt meg az 1998-ban érvényes követelményeknek sem.
A pozsonyi Comenius Egyetem illetékesei belső vizsgálatot kezdeményeznek.
Az Igor Matovič kormányfő diplomamunkájával kapcsolatban kialakult vita Čaputová szerint elmélyítette a társadalmi megosztottságot.
A kapitány nem bűnös.
A kormányfő elleni bizalmatlansági indítványról szavaztak a parlamentben. Délelőtt tíz óra óta vártuk...
Hivatalba lépése óta először fognak Igor Matovič leváltásáról szavazni a képviselők a parlament csütörtöki rendkívüli ülésen.
A parlament alelnöke azt mondta, egységesíteni kell a diplomamunkák írására vonatkozó szabályokat, hogy az egyetemi hallgatók pontosan tisztában legyenek vele, mit engedhetnek meg maguknak és mit nem.
Igor Matovič kormányfőt a hivatalba lépése óta először próbálják meg leváltani.
Robert Fico uralkodása óta nem láttunk olyat, hogy egy politikus ennyire nekiment volna egy sajtóterméknek. Egészen elképesztő, mennyire szórakoztatóra sikerült ez a sajtótájékoztató. Ajánljuk!
A koalíció nem kívánja Matovič távozását, ezért a bizalmatlansági indítványt valószínűleg elvetik.
Vajon mit gondolnak a magyar pártvezetők Matovič csütörtökön kirobbant plágiumügyéről? Őket kérdeztük.
A Smer-SD részéről 26 képviselő kész aláírni a bizalmatlansági indítványt. Fico meg fog szólítani független képviselőket is.
Ha a miniszterelnök nem tesz eleget a felszólításnak, Pellegrini és társai aláírásgyűjtésbe kezdenek.
"A csalás elfogadhatatlan, mint ahogyan az is, ha a csalást bagatellizálják."
Fico szerint a miniszterelnök egész élete a csalásról szól.
Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő elnézést kért minden tisztességes diáktól, akik semmilyen módon nem csaltak a tanulmányaik alatt.
A miniszterelnök diplomamunkája is plágium lenne?
Egyetemi tanárok állítják, a miniszter tulajdonképpen egy beszámolót, összefoglalót készített az eddigi kutatásokból, de, hogy ezekről mi a véleménye, illetve, milyen hozzáadott értéket jelent a saját munkája, az nem világos.
A Za ľudí konzultálna Branislav Gröhling oktatásügyi miniszterrel a diplomamunkája körül kialakult botrányról.
Ha már valaki plagizál, akkor azt nagyban tegye! Szlovákia ebben is lemaradt.
Az oktatási miniszternek kel válaszolnia a felmerülő kérdésekre.
Úgy véli, hogy ma már jobban írná meg, de a a szakdolgozatát sikeresen megvédte..
Aki nem lopott, csent, rabolt, orzott vagy tulajdonított el bármit is az életében, az valószínűleg hazudik. Persze nem mindegy, mit és mikor tulajdonítunk el.