Idén negyven intézmény 760 alkotással nevezett be a versenyre.
Mivel immár kötelező az iskola-előkészítő nevelés, akadtak olyan óvodák is, ahol nem tudtak minden jelentkezőnek helyet biztosítani az intézmény befogadóképessége miatt.
Helyhiány miatt pályáztak az önkormányzatok, de most mégis kevés gyerek jár az óvodákba.
Lehet, hogy néhány önkormányzat csak a fiatalabb gyerekek rovására tudja elhelyezni az ötéveseket az óvodákban.
Hat olyan terület van, amire 3 milliárdot költene Gröhling és csapata.
A magyar óvodáknak annak ellenére kell versenyben maradniuk, hogy az állam több évtizedre visszamenőleg nem biztosítja az alapdokumentumok magyar nyelvű fordítását
Elsősorban az ötéves gyerekek kötelező óvodai beíratásának kérdését vizsgálják.
Az ellenzéki képviselők bírálták a javaslatot rámutatva a férőhelyek, illetve az óvónők hiányára az óvodákban.
Most már a pedagógusok együtt étkeznek a gyerekekkel.