2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
Két családról van szó, így két potenciális gócról.
Vizsgálni kell a migráció, valamint a koronavírus fertőzés és annak terjedése közti kapcsolatot .
Az olasz kormány szombaton radikális intézkedéseket jelentett be.
Az állami egészségügyi szolgálat telefonszámát február 27. és március 5. között 390 ezren hívták, 120 ezerrel többen, mint a tavalyi azonos időszakban.
Magyarországon hét fertőzöttet tartanak nyilván, ebből 2 magyar állampolgár.
A már Szlovákiában is megjelent koronavírus-fertőzések kapcsán Komárom vezetése a városi cégek és az oktatási intézmények vezetőivel március 9-én délelőtt egyeztet a további óvintézkedésekről.
Újabb telefonszámon kaphatnak szakszerű segítséget az állampolgárok, ha a járvány tüneteit észlelik magukon.
A betegség eddig minden esetben enyhe lefolyású - közölte vasárnap reggel a cseh egészségügyi tárca.
Az észak-koreai egészségügy korábban is csődöt mondott vészhelyzetekben, és most sincs abban az állapotban, hogy ezt a járványt megfelelő módon kezelni tudja.
A szlovák hatóságok is intézkedéseket foganatosítottak a koronavírus terjedése miatt.
Az épület robbanásszerűen omlott össze.
Kínán kívül már mintegy 90 országban jelent meg a kórokozó.
A tízmillió lakosú Lombardia tartományban, valamint 11 másik észak-olaszországi városban is vesztegzárat vezettek be.
A kiállítók közül is többen érkeznének Olaszországból és Németországból, inkább nem kockáztatnak.
Így döntött a válságstáb a koronavírus miatt.
A koronavírussal való megfertőződéshez legalább pár perces közeli, 2 méteren belüli kapcsolat szükséges.
A kormány elfogadja az operatív törzs ajánlását és lemondja a március 15-re tervezett központi ünnepséget.
A Szlovákiában is felbukkant koronavírus miatt a rendőrség is új intézkedéseket vezetett be.
A város honlapján közzéteszi a helyzettel kapcsolatban az illetékes állami szervektől érkező aktuális információkat.
Az idős férfi eleve súlyos, krónikus alapbetegségekkel küzd.
Várható, hogy a pozitív esetek száma tovább fog emelkedni.
A kultúrházban üzemelő mozi is zárva lesz.
A koronavírussal fertőzött férfi mellett további két esetben igazolódott be a fertőzés gyanúja.
Az egész család karanténban.