Matovič a kormány szétverőjének nevezte az SaS-t.
Matovič mindent tagad. Ítélni mi sem akarunk, de összeszedtük az elhangzott állításokat.
Paris és Trójai Heléna, Marcus Antonius és Kleopátra, Trisztán és Izolda, Rómeó és Júlia. Igor Matovič és a Szputnyik?
Matovič azt állítja, amint véget érnek a Szputnyik V magyarországi tesztjei, Szlovákia már olthat is a vakcinával. A baj csak az, az egészségügyi minisztérium erről nem is tud.
Az mindenképp örvendetes, hogy újabb vakcinával gazdagodik a szlovák oltási program, kérdés, szükség van-e még rá.
Az adó- és illetékreform alappillére a méltányos adózás lesz: egy adó és egy illeték, valamint gyerekenként havi 200 euró.
Hamarosan Szlovákia lesz a kontinens egyik leggyorsabban öregedő állama, az emelkedő nyugdíjterheket viszont csak az adók emelésével lehet majd kezelni.
A jelenlegi jogállás szerint az orosz fél a Szlovákiába szállított vakcinák tulajdonosa.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására az eseményen jelen volt Forró Krisztián, az MKP elnöke.
Az energetika mellett az orosz vakcináról meg arról, hogy kit oltsanak Magyarországon is szó eshet.
Alig oldódott meg a kormányválság, alig hallgatott el a vita, máris újabb állomásához érkeztünk egy rég megunt konfliktusnak. Folytatódik a gigászok csatája! Ezúttal adóügyek miatt...
Az egészségügyi minisztériumnak egyelőre nincsenek hivatalos információi a Szputnyik V-ről kötött szerződés esetleges közreadásának engedélyezéséről.
Hogy Matovičnak halvány lila gőze nincs a felvidéki magyarság problémáiról, s nem is különösebben érdekli a téma, világosan látszik abból, ahogy a kettős állampolgárság kérdését kezelte.
Az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) elítéli az Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter által a hivatalra, Zuzana Baťová igazgatónőre és a családjára gyakorolt emocionális és politikai nyomást.
Hozzátette: ha az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Ügynökség „nem kérdőjelezte volna meg a vakcina reputációját”, már holnap olthatnánk vele.
Világosan látszik, Matovič politikai (közel)jövőjét hozzákötötte az orosz vakcinákhoz.
A koalíciós partnerek egyelőre visszafogottan reagáltak Matovič vétóira, úgymond respektálják a koalíciós partner döntését, vagy nem kommentálták azt.
Lassú és elégtelen volt az eddigi gazdasági mentőcsomag.
Mikuláš Dzurinda egykor szebb napokat látott ex-miniszterelnök is állást foglalt a Matovič budapesti látogatása nyomán fellángolt politikai vitában.
Korčok ismét elhatárolódott Gyimesi György, az OĽANO parlamenti képviselőjének állításaitól, aki korábban hungarofóbnak titulálta őt és Martin Klus külügyi államtitkárt is.
Az úriemberek a konfliktusok megoldására más módszert szoktak javasolni.
És mindezt annak az országnak a vezetője jelenlétében, akit erősen kritizálnak a jogállamiság súlyos hiányosságai miatt. Ez a szlovák diplomácia megsértése, Szlovákia megalázása és az állami érdekeinek veszélyeztetése, a legrosszabb módon.
Ha valaki elkezdett egy ügyben dolgozni, hagyni kell, hogy a végére járjon.
Az igazgató szerint Matovič rendkívül illetlen módon ártott az általa irányított intézet jó hírének, semmibe vette a kutatók munkáját, akiket ezzel meg is alázott.