Matovič és az orosz vakcina: csodálatos lávsztori vagy bugyuta tragikomédia

Télen és kora tavasszal a legsötétebb verem mélyén kapálódzott a szlovák egészségügy és vele együtt talán az egész ország. A bőven napi száz feletti halálozás, a négyezernél is több kórházi kezelésre szoruló beteg, az eurómilliókban mérhető gazdasági veszteség önmagukban puszta adatok csupán. Igazán mellbevágó viszont az a tény, hogy alig van család, amelyiket ne érte volna személyes tragédia a járvány alatt. Az országban uralkodó fásultság és apátia minden sarkon érezhető volt, harmincéves fejjel valahogy így képzelem el a kommunista diktatúra legsötétebb éveit. Látva a statisztikai hivatal kimutatásait, a többlethalálozások teljesen egyértelmű kiugrását, a mögöttünk hagyott hónapok kilátástalanságát, világos, szükség volt az orosz vakcinára. Ez nem lehet vita tárgya.

Az viszont igen, most kell-e nekünk a Szputnyik és tud-e még Igor Matovič hasznot húzni mindebből.

Az első kérdést intézzük is el hamar. Minél több és minél többféle vakcina áll rendelkezésre, annál jobb. Jöjjön a második...

Minden nagy szerelem egy pillantással kezdődik. Az akkor még miniszterelnöki bársonyszéket koptató Matovičnak egy kerítő, a szlovák hadsereg egykori kapitánya, bizonyos Andrej Danko mutatta be a csinos orosz leányt. Danko már január legvégén aktívan kampányolt amellett, hogy a szlovák kormány tárgyaljon az oroszokkal a vakcinákról. Sőt, tulajdonképpen ő volt az első szlovák politikus, aki nyíltan arról beszélt, nem lesz elég nyugati vakcina, alternatív források után kellene nézni. Vegyük észre, ekkora a Szijjártó Péter vezette magyar külügy túl volt néhány eredményes megbeszélésen (Magyarország már októberben(!) tárgyalt az orosz vakcináról), egy országgal délebbre, Szerbiában pedig már pakolták is ki az első szállítmányokat, mire Szlovákiában egyáltalán eszébe jutott valakinek a kormányból kelet felé pislantani.

Andrej Danko nyilván tudta, érvelését csak segíti a szlovák népből szinte kiirthatatlan pánszláv vonzódás, illetve az idősebb korosztályban még mindig jelenlévő szocialista nosztalgia, joggal gondolhatta hát, újra játékba hozhatja a politikai szemétdombjára méltán odavetett SNS-t.

Danko azonban elkövetett egy stratégiai hibát, túltolta a szekeret.

Hiába igyekezett közvetítőként jelen lenni, a kormány egyszerűen félreállította. Nem volt rá szükség! Az SNS elnöke az utóbbi hetekben nem is nagyon tudott megjelenni a közbeszédben. Próbált soviniszta húrokat pengetni az elnyomó magyarok által elrabolt szlovák készletekről, a kutya sem figyelt rá, legutóbb, április közepén, pedig Prágának ajánlotta fel segítségét, mondanunk sem kell, minden visszhang nélkül.

Andrej Danko hiába volt a kerítő, a lagziba már nem hívták meg.

A kormányfő február elején kezdett el élénken érdeklődni az orosz vakcinák iránt. Előbb csak néhány indulatos Facebook-posztban, majd egy maratoni, egyórás sajtótájékoztatón beszélt arról, amit Danko előtte már hetekkel elsütött, az akadozó uniós vakcinaellátás miatt ideje alternatív források után néznünk. Matovič ezen a sajtótájékoztatón leszögezte, az orosz vakcinának „nincsen hibája”, s igaza volt abban is, hogy ostobaság geopolitikai kérdést csinálni a vakcinákból.

Nem lehet azon vitatkozni, kinek a tűzcsapjára kötjük a fecskendőt, amikor pincétől a padlásig lángol a ház!

Az is nyilvánvaló, Matovič politikai hasznot kívánt húzni a Szputnyik-ügyből, tegyük hozzá gyorsan, politikus, ez a dolga. Ez sütött minden megnyilvánulásából. 

Az ahogyan saját magát a haza mártírjának beállítva színházat csinált az orosz vakcina sorsáról döntő kormányülésből, valljuk be, egészen mesteri volt. Úgy verte el a port a koalíciós pártokon, életmentés helyett politikacsinálásra panaszkodva, hogy közben ő maga is éppen politikát „csinált“. Arról beszélt, már február végével 160 ezer Szputnyik-vakcina érkezhetett volna (ez az akkori viszonyok között óriási szám), ha Veronika Remišováék nem vétóznak, közben nagyvonalúan megfeledkezett arról, miniszterének, az azóta szintén leváltott Marek Krajčínak saját hatáskörben joga lett volna megrendelni és engedélyezni a vakcinát. Nyugodtan olthattunk volna tehát az orosz vakcinával, hiszen Krajčí, s erről mostanában sokan megfeledkeznek, március elején engedélyezte is az alkalmazását, csakhogy a minisztérium nem kívánt felelősséget vállalni az esetleges mellékhatásokért. Az orvosok kezébe adta a döntés és ezzel együtt a felelősség terhét, nincs min csodálkozni, egy szakember sem merte vállalni a kockázatot.

A február 18-ai kormányülést követő néhány hetes időszak Matovič jutalomjátéka volt. A fertőzések és az elhalálozások számának emelkedése, a vakcinakészletek számának csökkenése szépen megágyazott egy eredményes násznak. Március elsején kora este a kassai kifutópályán szélborzolta hajjal sajtótájékoztatót tartó Matovič egy pillanatra tényleg felelős államférfinek tűnt. Éppen annyira teátrális volt amennyire kell, s talán a járvány kitörése óta először, úgy nézett ki, tudja mit akar és meg is fogja tenni. Az általa javasolt modell, mely szerint az orosz vakcinákat csak az arra önként jelentkezők kapnák, működőképesnek tűnt.

A repülőtéri jelenet másnapján kirobbant politikai botrány azonban valószínűleg őt is meglepte.

Ennél a pontnál kezdenek igazán sűrűsödni az események. A kormányfő leváltásáról rengeteget írtunk már, s annak ellenére, hogy akad még nyitott kérdés (például, hogy annyi más botrány után, miért éppen a Szputnyik-ügybe állt bele a kormányfő belső ellenzéke?), most ugrunk néhány hetet az időben – egészen e hét szerdáig.

Igor Matovič hétfőn közösségi oldalán arról posztolt, néhány napon belül végre elkezdhetünk oltani az orosz vakcinál, ugyanis sikerült megegyeznie az oroszokkal arról, ha a magyar laboratóriumok végeznek a teszteléssel, Szlovákia azonnal nekiállthat oltani. Remek hír! Csakhogy mit ad Isten, a bejelentés után néhány órával az elvileg OĽaNO-s irányítás alatt álló egészségügyi minisztérium kiadott egy közleményt, ők semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak az oroszok engedélyéről, nem tudnak semmiről semmit.

Megjöttünk! Ez az a pont, ahol végre feltehetjük a legfontosabb kérdést. Húzhat-e még politikai hasznot az orosz vakcinából a volt kormányfő? Nos, valószínűleg nem. Már nem, illetve még nem!

Már nem, ugyanis túlvagyunk a nehezén. Néhány hónapra biztosan!

A járványügyi mutatók folyamatosan javulnak, gyakorlatilag mindenki regisztrálhat oltásra, ömlik a Pfizer-vakcina Szlovákiába. Szó szerint milliószámra jön májusban és júniusban az amerikai-német koprodukcióban készülő oltóanyagból, a nagyjából kétszázezer adagnyi Szputnyik ehhez képest semmiség, ráadásul nyakunkon a nyár. Itt a jó idő, süt a nap, az általános depressziót bizakodás váltja fel, boldog boldogtalan a teraszokon ül.

Azok a családok, amelyeket szerencsésen elkerült a tragédia, lassan elfelejtik a négy fal között töltött hónapokat és velük együtt az orosz vakcinát.

Matovič csúnyán eltaktikázta magát azzal, hogy tartva a következményektől, nem merte vállalni az orosz vakcina alkalmazásával járó, ma már világosan látszik, nem létező kockázatot. Mostanra késő, ha el is kezdenek oltani a következő egy-két hétben az orosz vakcinával, igen gyér lesz iránta az érdeklődés, legfeljebb néhány ezren lehetnek olyanok, akik a Pfizer helyett a Szputnyik-vakcinát választanák. Azt sem tudjuk, az engedélyezés után bekapcsolják-e egyáltalán az oltási programba a Szputnyikot, vagy az eredeti tervekhez hasonlóan legfeljebb választható lesz.

Ha, és adja Isten, hogy így legyen, ősszel nem tér vissza robbanásszerűen a járvány, az egész Szputnyik-sztori szinte biztosan a feledés jótékony homályába vész és a volt kormányfő kénytelen lesz új témákat találni magának. Szó se róla, próbálkozik, lásd például a szociális reformra vonatkozó aktuális elképzelését.

Amennyiben viszont ősszel kezdődik az egész elölről, talán még kapóra jöhet Matovičnak, hogy szinte egyedüli szlovák politikusként (Danko kapitányt most hagyjuk) eredményesen ismerte fel azt az igen ritka együttállást, hogy a lakosság érdeke és a szavazatokra váltható politikai haszon a Szputnyik esetében metszi egymást.