Esszékben fogalmazták meg a fiatalok, mit gondolnak az Európai Unióról.
Ha az egészségkárosult választó az urnába sem tudja bedobni a borítékot, ezt szintén megteheti helyette a segítője.
Patasi Ilonát kérdeztük a kettős mércéről, az élelmiszer-önellátásról és az uniós mezőgazdaságról.
Klenovics Gábor korábban az unió központjában szerzett felbecsülhetetlen politikai tapasztalatot, amellyel most a Magyar Szövetség európai parlamenti listáját teszi sokszínűbbé. Az Adásidő podcast vendégével Somogyi Szilárd beszélgetett.
Marcinkó Zoltán szerint nekünk az önellátásra épülő nemzeti kvóták segítenének európai szinten.
A 2004-es uniós csatlakozásunk előtt 2003 májusában megvalósított népszavazáson még a résztvevők nagy többsége – 92,46 százaléka – Szlovákia uniós csatlakozása mellett szavazott. Mi történt azóta?
A Slovensko.Digital által kifejlesztett Voľby.Digital alkalmazáson keresztül is lehet igényelni választói igazolványt.
Csak azután „hirdethetnek eredményt”, miután az utolsó uniós tagállamban is befejeződött a voksolás.
A romániai EP-választáson levélben nem lehet szavazni.
Fontos tisztázni, hogy az európai pártcsaládok nem teljesen azonosak az Európai Parlament képviselőcsoportjaival, bár a tagságuk kétségkívül átfedést mutat. A felépítésük és a politikai szerepük is más.
A sikeres polgármester, a Magyar Szövetség EP-képviselőjelöltje az Adásidő podcastban Somogyi Szilárd vendége volt.
A választói igazolvány csak a személyi igazolvánnyal együtt érvényes.
A júniusi európai parlamenti választáson az Európai Unió más tagállamának 18. életévét betöltött állampolgára is szavazhat Szlovákiában, amennyiben állandó lakhellyel rendelkezik itt.
Deutsch: a Fidesz és a KDNP listája nemzeti lista, hiszen a Kárpát-medencei magyarság határokon átívelő újraegyesítése kapcsán "nem a levegőbe beszélnek".
A választási bizottság tagja köteles feladatai ellátása során pártatlan maradni, és nem járhat el a jelöltek előnyére vagy hátrányára.
Sorozatunk mai részében az Európai Tanács és az Európai Unó Tanácsának működését szeretnénk közelebb hozni az olvasóhoz.
Eredetileg 25-en indultak volna, de az Alternatíva Szlovákiáért visszalépett
Nagy a tülekedés
Ők nem lesznek csalimadarak...
Az Európai Parlament az egyetlen olyan európai intézmény az unióban, amelynek tagjait – a EP-képviselőket – közvetlenül választják meg az uniós választópolgárok.
Ki maradna a szlovák törvényhozásban?
A politikai pártoknak legkésőbb 2024. március 10-én, vasárnap éjfélig van idejük leadni jelöltlistájukat az európai parlamenti választásokra.