Az amerikai vétó elmaradása nyomán az izraeli kormány jelezte, hogy lemondja delegációjának washingtoni látogatását.
Moszkva szeretne több információt Emmanuel Macron elképzeléséről, amely véleménye szerint a "harmadik világháború kezdetének kockázatát hordozza".
A világszervezet vezető testületének 13 tagja támogatta az Egyesült Arab Emírségek által beterjesztett kezdeményezést.
Megbukott a gázai övezeti háborúval kapcsolatos amerikai és az orosz határozattervezet is.
A fegyveres konfliktus megoldása nem a harctéren keresendő, hanem a tárgyalóasztalnál.
Ukrajnában alapvetően két ortodox egyház rivalizál egymással: a kijevi vezetés által Moszkva-barátnak bélyegzett, Moszkva által pedig történelminek és kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC).
Guterres, ENSz-főtitkár tárgyalásai kövezték ki az utat, hogy a világszervezet a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) segítségével eddig csaknem ötszáz polgári személyt evakuált az orosz csapatok által ostromolt mariupoli Azovsztal gyárból.
A világszervezet segítségével legalább a civileket kimenthetik az ostromlott mariupoli acélműből. Bár a békét is elősegíthetné!
Az ukrán elnök videón közvetített beszédében úgy vélte: Oroszország "szótlan rabszolgát" akar csinálni Ukrajnából.
A romló humanitárius helyzet miatt kezdeményezte az ENSZ több tagállama a Biztonsági Tanács rendkívüli ülését.
A nyilvános ülés után a 15 tagú tanács zárt ülésen tárgyalja meg az ukrajnai orosz invázióról szóló határozat esetleges kidolgozását.
A javaslatot az Egyesült Államok és Albánia terjesztette a BT elé, 11 ország támogatta.
Kicsi ország óriási ambíciókkal.
Kína vétózott az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Lajčák a New York-i tanácskozáson ismertetni fogja a szlovák EBESZ-elnökség prioritásait.
Az öt új, nem állandó tag kétéves időszakra Németország, Belgium, Indonézia és Dél-Afrika és a Dominikai Köztársaság.
Lajčák felhívta a figyelmet, hogy bár a BT 70 százalékban Afrikával foglalkozik, a kontinensnek még sincs állandó tagja a tanácsban.
A 2019. január elsejével kezdődő következő kétéves időszakra Belgium, a Dél-afrikai Köztársaság, a Dominikai Köztársaság, Indonézia és Németország került be a 15 tagú testületbe.