Az EU-csúcstalálkozón a tagországok állam, illetve kormányfői elsősorban a koronavírus-járványt, valamint annak gazdasági és társadalmi következményeit tekintik át.
A miniszterelnök elmondta, az akkori népszavazásnak köszönhetően sem kötelező kvótát nem vezettek be, sem migránsbetelepítés nem történt azóta.
Az Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek írt levelében Orbán Viktor leszögezte, új migrációs válság bontakozik ki az Európai Unió kapui előtt.
Szijjártó Péter arra következtetett, hogy a varsói kormánnyal szembeni támadások oka annak sikeres hazafias politikája.
Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország is aggodalmának adott hangot a szerb-koszovói határon kialakult feszültségek miatt.
Az Egyesült Államok azért kérte fel a bizottságot a terv felfüggesztésére, mivel az alááshatja a globális minimumadóról szóló megállapodást.
Jozef Chovanec halála még 2018-ban történt. A belga hatóságok feltartóztattak őt, fogdába zárták majd ott a férfi tragikus körülmények között elhunyt.
Álhírterjesztésen kaptuk a német DPA hírügynökséget - írta az igazságügyi miniszter kedd délután a közösségi oldalán.
Von der leyen szerint a tervezet szégyenletes, mert egyértelműen diszkriminatív, hátrányosan különböztet meg embereket a szexuális irányultságuk alapján.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, a szabadkereskedelmi megállapodások esetében az Európai Uniónak el kell felejtenie a politikai előfeltételeket, azoknak ugyanis semmi értelmük nincs.
Nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vették Brüsszelben Joánnisz Lagósz görög EP-képviselőt, miután a belga illetékes hatóság kérésére az EP a héten zajló plenáris ülésén feloldotta a képviselő mentelmi jogát
Másról volt szó.
Az új szerződés szerint nemcsak a vakcinák gyártása zajlik majd az Európai Unióban, hanem az azok elkészítéséhez szükséges valamennyi lényeges összetevő is az unióban fog készülni.
A vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina nagyon ritka mellékhatásaként.
Az áldozatokat képviselő ügyvéd keresetét hétfőn, öt évvel a merénylet után kezdi tárgyalni a belga elsőfokú bíróság.
A beadott menedékkérelmek számának növekedését alig néhány ország állampolgárai esetében jegyezték fel az európai hatóságok tavaly.
A résztvevők egy csoportja koraeste rongálni és gyújtogatni kezdett, majd a helyszínt biztosító rendőrökre támad. Az összetűzésben többen megsérültek, és legalább tucatnyi embert előállítottak.
A magyar külügyminiszter szerint, ha a néppárti frakció minden képviselője úgy dolgozna, mint Deutsch Tamás, lehet, hogy jobb teljesítményt tudnának nyújtani az EP-ben.
A hét folyamán naponta átlagosan 11 200 új koronavírus-fertőzést jegyeztek fel Belgiumban.
Egy hatékony közös európai cselekvés érdekében az Európai Bizottság a jövő hét folyamán bemutatja új migrációs programját.
Von der Leyen a 750 milliárd eurós helyreállítási alapról elmondta, hogy a tagállamok beruházását és a reformokat segít.
Törölték a jogállamisági mechanizmusra vonatkozó szövegrészt az EU-csúcstalálkozón.
Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök korábban a vasárnapi megmozdulás elhalasztását javasolta, a főpolgármester azonban engedélyezte annak a megtartását.
A határon átnyúló projektek megmaradnak, és igény van arra, hogy megerősödjenek, bővüljenek és magasabb prioritási szintre kerüljenek.