A magyar külügyminiszter megvédte a lengyel kormányt a brüsszeli támadásokkal szemben
Akárcsak a magyar kormányt, a lengyel vezetést is a liberális fősodorral szembemenő, hazafias és sikeres politikája miatt támadják a nemzetközi porondon - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bécsben.

A tárcavezető a közép-európai országok úgynevezett C5 formátumának (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia) külügyminiszteri szintű találkozóján vesz részt.
Az ülést megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy
a régió államai rendkívül jól teljesítettek az utóbbi hónapokban, és a koronavírus-válságot követően leggyorsabban újrainduló gazdaságok között voltak.
A növekedés fenntartásához pedig szerinte elengedhetetlen a biztonság garantálása a jövőben is.
Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy
Európa jelentős biztonsági kihívásokkal néz szembe, ugyanis ismét megerősödében vannak az illegális migrációs áradatok.
Ehhez hozzájárult a nemzetközi erők afganisztáni kivonása, illetve az, hogy
a déli és délkeleti irány mellett ezúttal már kelet felől is érkeznek migránsok az Európai Unióba.
Amíg a kötelező letelepítési kvóták napirenden vannak, még ha csak rejtett módon is, illetve a határvédelmet nem biztonsági, hanem humanitárius vagy emberi jogi kérdésként kezelik, és felelőtlen nyilatkozatok hangzanak el, addig erős lesz a migrációs nyomás - figyelmeztetett Szijjártó Péter.
- fogalmazott, hozzátéve, hogy idén már mintegy 100 ezer illegális bevándorló érkezett déli irányból a kontinensre.
Aláhúzta:
Magyarország hálás a többi visegrádi államnak a határok védelméhez nyújtott támogatásukért, valamint Ausztriának a folyamatos egyeztetésért.
Az EU-s jog elsőbbségét elutasító, vitatott lengyel alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva a miniszter hangsúlyozta, hogy a varsói kormánnyal szembeni támadások oka annak sikeres hazafias politikája.
Kijelentette, hogy az EU-szerződések világos jogköröket határoznak meg, és ha egy terület tagállami kompetenciában van, akkor ott egyértelműen a nemzeti jog élvez elsőbbséget. Emellett pedig úgy vélekedett, hogy stigmatizálás helyett kölcsönös tiszteletre lenne szükség.