"Szeretnék megőrizni az osztrák identitást". A párt tervei között szerepel a politikai iszlám betiltása is.
Sebastian Kurz volt kancellár szerint nagyon is célzott hackertámadás történt, adatokat szerettek volna ellopni, telepíteni, manipulálni és meghamisítani.
Čaputová meggyőződése szerint mindkét államfő képes alternatívát felvázolni országa állampolgárainak, ezek pedig a tisztességes politizálás, a tárgyszerű hozzáállás, a gyűlölködésmentes és a populizmust kizáró politika.
Bécsben Alexander Van der Bellen osztrák államfővel és Brigitte Bierlein kancellárral fog tárgyalni.
Az illegális pártfinanszírozás gyanúját ugyanaz a rejtett kamerás felvétel veti fel, amely miatt lemondásra kényszerült Heinz-Christian Strache alkancellár.
Először tölti be nő az osztrák kancellári tisztséget.
Sebastian Kurz önmagát is kiütötte.
A bosnyák lány naponta 6-7 ezer eurót tett zsebre "alakításáért".
A közvélemény-kutatás résztvevőinek 83 százaléka szerint Strache lemondása teljesen helyénvaló volt.
A botrány időzítése nem a véletlen műve volt.
Sebastian Kurz leszögezte: tovább akar dolgozni Ausztriáért, és ezt a lakosság többségének támogatásával szeretné tenni, de ehhez jelenleg hiányoznak a partnerek.
Amit szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek?
Jókor időzített kompromittálás, de mi az igazság?
Reagált Peter Pellegrini (Smer-SD) Kurz kijelentésére, aki „minden eszközzel meg akarja akadályozni” a mohi (Mochovce) atomerőmű befejezését.
Az osztrákok továbbra is tartanak az illegális bevándorláktól, ezért mindenkit ellenőriznek a határon.
A sógorok megtalálták a szarva között a tőgyét.
Jogellenesnek tartják az osztrák törvényt.
A helyi fiatalt nyakon szúrta támadója, aki utána azonnal elmenekült.
Már a kancellári tisztségről álmodozik.
A nyugállományú ezredes állítólag 300 ezer eurót kapott Moszkvától.
Lavrov hangot adott álláspontjának, hogy aggályok felmerülése esetén az érintett feleknek közvetlenül egymáshoz kell fordulniuk.
A menekültügy megítélése megosztja a két szomszédos országot.
Már a sógoroknál is fontolóra vették a kilépést a folyamatból.
Szerbia és Ausztria sok mindenben egyetért, Koszovó státusáról azonban eltér az álláspontjuk.