2024. október 9., 14:33

A Legfelsőbb Bíróság szerint nem volt bizonyíték a terrorizmus szándékára a Fico elleni merényletnél

A Legfelsőbb Bíróság bírái úgy vélik, hogy a Robert Fico, miniszterelnök elleni merénylet elkövetőjének esetében nincs kellő bizonyíték arra, hogy a férfi terrorizmus szándékával cselekedett - írta az aktuality.sk, az ügyre vonatkozó - még szeptemberben keltezett - bírósági véleményre hivatkozva. Szerintük ennek bizonyítására nem volt elégséges a gyanúsított, Juraj Cintula vallomása, aki egyébként még a vizsgálati fogságból írt levelében is azt állította: továbbra is azon a véleményen van, hogy „az arrogáns revansistát meg kellett állítani.” A bíróság véleményének ez esetben nincs jogi kényszerítő hatása, vagyis a minősítést nem kell megváltoztatni.

Juraj Cintula
A merénylő elfogása
Fotó: TASR

Patrik Príbelský, Emil Klemanič és Marián Mačura bírák hangsúlyozták, hogy egy cselekmény akkor minősíthető terrorizmusnak, ha bizonyíték van arra, hogy

az elkövető azzal a szándékkal hajtotta végre tettét, hogy az állam kormányát valaminek a megtételére, elmulasztására vagy eltűrésére kényszerítse.”

Juraj Cintula esetében azonban véleményük szerint nem álltak rendelkezésre ilyen bizonyítékok.

A letartóztatás indoklása

A rendőrség eredetileg gyilkossági kísérletként vizsgálta az ügyet, de később terrorcselekménnyé minősítette át. Ezt az átminősítést a főügyészség ügyésze kezdeményezte, aki Juraj Cintulának a merénylet napján tett vallomására hivatkozott. Ekkor azonban még nem indult meg az eljárás. A bíróság ugyan bizonyítéknak ismerte el a vallomást, de azt a további eljárásban jogi szempontból elvben nem bír bizonyíték erejélvel.

A letartóztatásról szóló végzésben a tanács kijelentette, hogy „olyan helyzetben, amikor a bűncselekmény elemeinek teljesülésével kapcsolatban a bizonyíték kizárólag a vádlottnak a tárgyaláson tett vallomásából származik, az nem elegendő a bűncselekmény megállapításához”

Levelek a feleségnek

Az ügyész a merénylő feleségének írt levelekre is hivatkozott. Az egyik levélben Juraj Cintula azt írta: „Európa legrosszabb Júdása jól van. A kormány aranypalotákban bujkál. Ez a legrosszabb forgatókönyv. Ficónak kegyelmet adtam, csak tolószékben kellene ülnie”

Egy másik levélben megjegyezte: „Mindig is úgy véltem, hogy az arrogáns revansistát meg kellett állítani.” A három bíró nem találta meggyőzőnek ezeket a kijelentéseket a merénylő terrorista szándékairól. Egyetértettek abban, hogy ezt a támadást az áldozat, Robert Fico iránti személyes gyűlölete erősítette fel.

A letartóztatásról szóló bírói vélemény azonban nem írja elő, hogy az ügyészségnek meg kellene változtatnia a cselekmény jogi minősítését. A rendőrség továbbra is folytathatja a terrorizmus lehetséges bizonyítékainak keresését. A bírák egyetértenek abban, hogy Juraj Cintula letartóztatása egyértelműen indokolt.

Azt, hogy Juraj Cintula lőtt a miniszterelnökre, több szemtanú vallomása is megerősítette. A merénylő indítéka azonban még nem teljesen tisztázott.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.