A pozsonyi Zerge-hegy tévétornya szép kirándulóhely, elégedettek is lehetnénk, mégsem vagyunk azok…
Tibor Gašpar (Smer-SD) parlamenti képviselő, volt országos rendőrfőkapitány, valamint öt másik személy panasza alapján megszüntették a 2023 decemberében ellenük indult büntetőeljárást.
Ján Horváth és Jozef Kačmár a Smer-SD új parlamenti képviselői, a hétfői ülés elején letették az esküjüket.
Peter Pellegrini államfő leváltotta a Bírói Tanács két tagját, akiket Zuzana Čaputová volt államfő nevezett ki.
Hétfőn megkezdődött a parlament rendkívüli ülése, melyen a Büntető törvénykönyv kormány által javasolt módosítását vitatja meg, gyorsított eljárásban.
Idén 14,3 millió eurót kapnak a pártok a választáson elért eredményük alapján.
Polgármestereket kérdezünk az etnikai politizálás jövőjéről. Sorozatunk első megszólalója Halász Béla, Gúta város polgármestere.
A hőség és a zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adott ki hétfőn a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.
Stohlová úgy látja, hogy a "gát a progresszivitás ellen" csak egy helykitöltő téma, amely eltereli a figyelmet arról, hogy az emberek valódi problémáival nem foglalkoznak.
Amerika és Szlovákia
Szombat déltől este hét óráig harmadfokú hőriasztás lesz érvényben a Tőketerebesi, a Nagymihályi és a Szobránci járásokban. A nagy hőség mellett intenzív zivatarok is várhatók szombatra és vasárnapra.
A balesetnek 29 sérültje van, egy személyközepes szintű sérüléseket szenvedett.
Amikor kánikula van, az embernek legalább másfél-három liter folyadékmennyiségre van szüksége.
Találkozik Sulyok Tamással és Kövér Lászlóval is.
A megrendelt 25 darabból legkésőbb jövő november végéig kell leszállítani az utolsó hat Zuzana 2 önjáró löveget a hadseregnek.
Csütörtökön (július 11.) összesen 60 alkalommal vonultak ki a tűzoltók a vihar miatt.
A miniszterek várhatóan augusztus 21-én, szerdán, a kabinet rendes ülésén tárgyalnak ismét.
"Amikor nemzeti érdekről van szó, mindig abból kell kiindulni, hogy mi az, ami szükséges".
A miniszterelnök erről a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videójában beszélt.
Szlovákia kész és hajlandó támogatni az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) új pénzügyi csomagjának létrehozását Ukrajna megsegítésére.
A Smer európai parlamenti képviselői függetlenek maradnak, és nem lépnek be egyetlen frakcióba sem.
Orbán Viktor nem a levegőbe beszélt, amikor a Brüsszelben kívánatos békepárti fordulatról és a patrióta pártok egyesítésének szükségességéről beszélt.
Augusztustól lehet majd egynapos autópálya-matricát vásárolni, az ára 5,40 euró lesz.