Robert Fico nem érti az államfőt, miért hagyja, hogy az Igor Matovič által vezetett kormánykabinet mindent megtegyen.
A felmérés szerint a válaszadók 72%-a követi szigorúan a kormányzati óvintézkedéseket.
Štefančík szerint Robert Fico és Róbert Kaliňák nélkül a rendőrség akkori vezetősége nem tudta volna végrehajtani azokat az ügyeket, amelyek miatt most eljárás indult ellenük.
Hétfőn közel hétezer elvégzett teszt eredményeképpen 1051 pozitív esetet találtak Szlovákiában.
Az ingázók esetében elég lesz, ha kéthetente egyszer esnek át antigén-tesztelésen.
A volt belügyminiszter elmesélte, amit már mindenki sejtett. Norbert Bödör igen jó viszonyt ápolt a Fico-kabinet néhány tagjával.
Ki kapja el a rózsaszín párducot?
Mutatjuk az intézkedéseket! Három van, mindhárom rendkívül fontos!
Se pénz, se paripa, se fegyver. Éppen ezért szándék sincs!
Minden kezdet nehéz.
Utánajártunk, miben értenek egyet a pártok, s mi az, amiben még meg kell egyezniük.
Az aktuality.sk információja szerint egyes dél-szlovákiai vállalkozók, akiknek korábban Gál Gábor volt a jogi képviselője, százezer eurókat fizettek a Bödör-maffiának, hogy az ellenük folyó vizsgálatokat számukra kedvező módon befolyásolják.
A külügyi tárca államtitkára, Martin Klus arról beszélt a TASR-nek, elképzelhetőnek tartja, hogy a cseh és lengyel határon antigén-teszt várja a Szlovákiába érkezőket.
A Szlovákiában élő és a szomszédos államokban dolgozó ingázók esetében megszűnt a 30 kilométeres limit.
Rybníček elmondta, az országos tesztelés élő példája annak, a városok és az állami szervek közötti jó kommunikáció képes mérsékelni a járványhelyzetet.
Mindez azonban nem jelenti azt, nyilatkozta a miniszterelnök, hogy elvesztette volna bizalmát a korábban is sokat bírált tárcavezetőben.
Megint sokan mentek el. Kétmillió felett a résztvevők száma. Mutatjuk a legfontosabb adatokat és terveket!
Ez még csak a tavaszi elmaradás.
A nyugdíjemelést nem kell kérvényezni, minden érintettet levélben értesít róla a Szociális Biztosító.
A Volkswagen Golf sofőrje az ütközést nem élte túl, még a helyszínen meghalt.
15 újabb halálesetet és 276 új gyógyultat vettek nyilvántartásba.
A tárcavezető köszönetet mondott azoknak a kórházaknak, amelyek a munkaerőhiány ellenére önerőből biztosítják a tesztelést.
A korlátozások nem vonatkoznak azokra, akik negatív teszteredménnyel rendelkeznek, ám azokban a járásokban, ahol volt második forduló, a szabad mozgáshoz a legfrissebb teszteredményre van szükség.
Nem szabadulnak olyan könnyen.