447 súlyos mellékhatást regisztráltak, ami 7,7 százalékos arányt jelent.
Abban az esetben, ha kimaradnak vakcinák a COVID-19 betegség ellen, három lehetőség jöhet számításba: eladjuk, elajándékozzuk vagy biológiai anyagként megsemmisítjük azokat.
Adrián Sz. igazgatót ideiglenesen felfüggesztették a hivatalából, miután büntetőeljárás indult ellene.
Az SNS szerint nem egyformán bírálják el a beoltottakat és azokat az embereket, akik átestek a betegségen, vagyis természetes úton szereztek védettséget.
A mozgalom két képviselője, Peter Pčolinský frakcióelnök és Adriana Pčolinská ugyanakkor szabad kezet kapnak.
Ismét egy mutációról van szó.
Ez a faj olyan, hazánkban még nem ismert vírusokat is képes behurcolni.
A regionális és globális kihívásokról és fenyegetésekről fognak beszélni, megvitatják Európa jövőjét és a nemzeti parlamentek szerepét.
Összesen 293 páciens szorul kórházi ellátásra.
Idén májusban 266-tal több állásajánlatot tettek közzé az iskolák, mint tavaly májusban.
Milyen személyiségek vonzzák be, vagy éppen riasztják el a nyilvánosságot attól, hogy az egységes pártra szavazzanak?
Hogy eloszlassanak minden gyanút és célzatosságot.
Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, nem adhatunk tájékoztatást.
Az említett Hiúz olyan brutális hibrid védelemmel lesz ellátva, ami szinte elpusztíthatatlanná teszi, a drónokkal, páncélöklökkel, páncéltörő rakétákkal, különböző ballisztikus lövedékekkel szemben.
Ami az orosz Szputnyik V vakcinát illeti, Lengyelország csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat ismeri el.
Az egyes korcsoportok közül a 40 és 44 év közöttiek körében a legintenzívebb az érdeklődés az orosz vakcina iránt, 493 korai negyvenes tart igényt a Szputnyikra.
A magyar ember az Isten előtt, a hazája előtt és ha megkéri a szerelmének a kezét, akkor térdel le.
A legtöbb pozitív esetet Kassa megyében találták (37), a legkevesebbet - kettőt - pedig Nyitra megyében.
"...igazságosság, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, és hogy a „mi embereink” már ne állhassanak a törvények felett."
A partnerek megvitatják az európai menetrendet, a kétoldalú és a határokon átnyúló együttműködést, és a jelenlegi járványügyi helyzetet.
Mennyire találhatja felkészülten Szlovákiát egy esetleges újabb járványhullám?